A Veszprém- Főegyházmegyei Karitász munkatársai idén nyáron is több tábort szerveztek rászoruló gyerekek számára. Ezek közül az immár hagyományosnak tekinthető badacsonytomajit.
Badacsonytomaj egy kis város a Balaton mellett, ahol a Badacsony hegy találkozik a tó partjával. Télen talán falunak hinnénk, nyáron azonban pompázik, és nyüzsgő élet tölti be. Sok kikapcsolódni vágyó családnak nyújt emlékezetes pihenést ez a gyönyörű hely. Biztos vagyok azonban abban is, hogy évről évre akad egy olyan csoport Badacsonytomajon, akinknek ez a hely még ennél is többet jelent. A Karitász évek óta szervez ugyanis gyermektábort ezen a helyen. Önmagában ez sem nagy szó Badacsonytomajon, ugyanis a település népszerű táborozóhely, ahol gyermekek ezrei fordulnak meg nyaranta. A Karitász táborokban azonban olyan gyermekek jutnak el a Balaton partjára, akiknek anyagi és családi körülményeik folytán erre nem lenne lehetőségük, és akiknek ilyen élményekre talán még nagyobb szükségük van, mint a legtöbb gyermeknek.
A badacsonytomaji plébános Földi István atya már évek óta biztosít a Karitásznak lehetőséget, hogy szegény sorsú, hátrányos helyzetű gyermekeknek tudjunk értékeket közvetíteni és maradandó élményt nyújtani a plébániához tartozó táborozóhelyen. Így volt ez idén július első hetében is, amikor a Veszprém – Főegyházmegyei Karitász munkatársaival és önkénteseivel vittük a rászoruló gyermekeket Badacsonytomajra.
Ezeknek a gyermekeknek a számukra elérhetetlen nyaralás élményén túl valami egészen más ajándékot is adtunk a táborozás alatt. Közvetíteni igyekeztünk számukra azt a szeretetet, amelyet Jézus mutatott meg nekünk, s amellyel fel lehet karolni azokat az embertársainkat, akik szükséget, szenvednek. Szeretet adni számtalan módon lehet. Szállást adni a hajléktalannak, ruhát a ruhátlannak, élelmet az éhezőnek, beszélni a magányoshoz, meglátogatni a beteget, kicsit magamból adni a másiknak, egy kicsit többet végezni annál, mint amire nekem szükségem van. S talán az is egy formája ennek a szeretetnek, hogy a szeretetre éhező, nehéz sorsú gyermekeknek szerzünk örömet úgy, hogy magunkat adjuk nekik egy hétig. A strandolás, kirándulás, kézműves és néptánc programok, szentmise mellett ugyanis mi magunk is program voltunk egy kicsit a számukra. Nekik ajándékoztuk a szabadidőnket, a türelmünket, a tréfáinkat, az esti meséinket, s mindazt, amire szüksége van minden gyermeknek, a szerető gondoskodást. S ezek a gyermekek örültek. Csillogó szemük, ölelő karjuk, az általuk készített műsor és az utolsó napon könnyező szemük mind annak a jele volt, hogy szeretetet ajándékozni nem hiábavaló.