A Zalavégi Római Katolikus Plébánia Szent György Karitász Csoportja 2023. szeptember 02-án ünnepelte meg megalakulásának 5. évfordulóját.

Az ünnepi alkalomra a meghívottak a zalavégi római katolikus templomban ünnepi szentmisén vehettek részt, amelynek főcelebránsa Szalontai István Balázs plébános volt, koncelebrált Szeghy Csaba zalaszentgróti, valamint Kovács Sándor nemesapáti plébános atya. István atya szentbeszédében arról beszélt, hogy nagyon fontos a segítés, de mindig szem előtt kell tartani, hogy mi a célunk. Önös érdekek vezetnek-e, vagy pedig az Úr Jézus Krisztust látjuk meg a legkisebben, a rászorulóban is?  A segítést sem lehet „túlzásba vinni”, hiszen a saját családunknak is szüksége van ránk.

A szentmise végén a plébános emlékplakettel, valamint emléklappal köszönte meg a zalavégi, a zalabéri önkéntesek, illetve a rendszeres és az alkalmi segítők szolgálatát. Az ünnepség a művelődési házban folytatódott, ahol a Szalonti István az elmúlt öt év életképeivel színesített beszámolóját hallgathatták meg a jelen lévők. Az este kötetlen beszélgetésekkel, szeretetvendégséggel folytatódott, ahol a segítők és segítettek felidézték az elmúlt öt év történéseit.

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »