Nagycsütörtökön este 7 órakor kezdődött a Szent Mihály Bazilikában az utolsó vacsora emlékezetére bemutatott érseki szentmise. Érsek atya a szentmise folyamán elvégezte a lábmosás szertartását, 6 kispap és 6 minisztráns lábát mosta meg.
Az oltáriszentség Jézus szeretetének a szentsége. Olyan kemény korban, amikor háborúk folynak, és az érdekérvényesítésért harcolnak, még a sportban is eluralkodik a durvaság, Jézus az Oltáriszentséget mint a szeretetnek a jelét hagyja köztünk. Erre utal a lábmosás is, amely nem higiéniai előírás, hanem a szeretet kifejezésére szolgál. Az Oltáriszentség nem egy közönséges tárgy, amelyet Jézus nekünk hagyott, hanem Ő maga. Egy személyes ajándék, amely által velünk akar maradni a világ végéig.
“Aki eszi az én testemet és issza az én véremet az bennem marad és én őbenne” (Jn. 6:56). Érsek atya idézett korábbi tanítványainak vallomásaiból, hogy milyen volt számukra az elsőáldozás.
A szentmise oltárfosztással fejeződött be, majd késő estig tartott a virrasztás.
[simpleviewer gallery_id=”5″]