A nagypénteki szertartás az igeliturgiával kezdődött, amelyben a Szent Mihály kórus kispapokkal együtt énekelte el a Passiót. A liturgiában a szokásosnál bővebb az egyetemes könyörgés, ahol többek között imádkoztunk az Egyházért, a Szentatyáért, a püspökökért, a hívekért, az ateistákért, szenvedőkért.
Márfi Gyula érsek nagypénteki prédikációjában elmondta, hogy Jézus szenvedése tovább folytatódik az egyházában. Erre a második évezred nagyobb keresztényüldözéseit hozta fel példának az érsek, így Japánban, Vietnamban, Kínában a 17, 18. században vértanúhalált halt szenteket. Ázsia mellett említette Ugandát is, ahol szintén sokakat kivégeztek hitükért.
Példának hozta fel, hogy a világon élő embereknek kevesebb, mint egy harmada keresztény, de a vallási indíttatású erőszakos cselekmények több mint kétharmada keresztények ellen irányul.
Magyar példákat is említett a huszadik századból Márton Áron, Báró Apor Vilmos, Bódi Magdi, Mindszenty, Brenner János, Salkaházi Sára és Meszlényi Zoltán is a hitéért áldozta fel életét.
Az igeliturgia után következett a kereszt leleplezése, ezután papok és hívek is hódolatukat fejezték ki a kereszt előtt , majd szentáldozás után az altemplomban a szentsír megnyitásával fejeződött be a nagypéntek esti szertartás.
[simpleviewer gallery_id=”7″]