Virágvasárnap, keresztény húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kezdete. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe. Az ujjongó nép pálmaágakkal integetett, innen a latin elnevezés: Dominica in palmis de passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről.
A virágvasárnapot jelképező barkaágak megszentelésével kezdődött a Szent Mihály Bazilikában a dr. Márfi Gyula érsek által celebrált szentmise.
Szentbeszédében a Főpásztor elmondta, hogy a virágvasárnapot a liturgia a szenvedés vasárnapjának is hívja, hiszen Jézus Krisztus szenvedéseit, passióját hallgatjuk meg. Kiemelte annak szükségességét, hogy mi is megtaláljuk a szenvedésünk értelmét saját életünkben. Kell, hogy ne zúgolódást, vagy értetlenkedést váltson ki belőlünk, hanem engedelmes lelkületet, hiszen a kereszthordozás nem felesleges. Ez az a dolog, amivel a világ nem tud mit kezdeni, de nemcsak a nagyvilág, hanem a különböző vallások sem. A buddhizmust hozta fel először példának, amely e tekintetben a szenvedés megszüntetésére törekszik. Buddha tanításának a lényege az, hogy a szenvedés megszüntetéséhez az embernek le kell mondania vágyairól, álmairól, ambícióiról és ez által lélekben érzéketlenné kell válni a szenvedésre, azonban így az ember érzéketlenné válik az örömre, a boldogságra is. Tehát túl nagy árat kell fizetni a lelki szenvedéstől való megszabadulásért. Ezt a gondolkodásmódot szembe állította a nyugati civilizációban uralkodó hozzáállással, amely tevékenysége a fájdalom eltompítására, gyógyszerekkel, drogokkal történő megszüntetésére irányul. A különböző tudatmódosító szerek alkalmasak arra, hogy az embert átmenetileg túláradó jóérzéssel töltsék el, így megszabadítva a felhasználót a nyomorúság és a fájdalom érzésétől, ez azonban csak ideig-óráig tart. Miután a hatás elmúlt, az ember sokkal mélyebbre zuhan vissza, mint ahonnan eredetileg indult. Erről rengeteg leírás olvasható, amely elmondja, milyen kínokon megy keresztül az a drogos, aki nem jut hozzá a szerhez, amit használni szokott. Marad tehát az egyetlen megoldás, amelyet az Úr Jézus hozott el nekünk, hordozni a keresztet és kérni a kereszthordozáshoz az Ő kegyelmét abban a hitben, hogy mindez javunkra válik. Így, Tóth Árpád szavaival élve, engedjük Isten próbáinak áldott oltókését magunkba, amely az Urat szolgálja, mert míg szívünkbe metsz, új szépséget teremni sebez. Végezetül szeretteinkről beszélt érsek atya, és az irántuk érzett szeretetről, amely nem igazi, ha értük szenvedni, szolgálni vagy akár meghalni nem képes. Igazán csak azt szeretjük, akiért szenvedést is vállalunk. Köszönjük meg az Úr Jézusnak, hogy a szenvedéseivel és halálával a mi kereszthordozásunkat megédesítette, és kérjük az Ő kegyelmét, hogy miképpen ő szeretetből szenvedett és kínhalált halt értünk, mi is tudjunk Őérte, vagy akár felebarátainkért szeretettel szenvedést, halált vállalni.
[simpleviewer gallery_id=”222″]