A veszprémi Szent Benedek-hegy (az egykori katonai erőd, majd temető és a később épített kálvária) lábánál Nagycsütörtökön délután felállították Krisztus két méter magas, egyedi porcelántechnológiával készített szobrát. Az Ecce, Homo! (Íme, az Ember!) című alkotást a városnak a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. ajánlotta fel, s az Tamás Ákos iparművész alkotása.
A szobor felszentelését megelőző ünnepi perceket a Gizella Női Kar ráhangoló dallamai vezették be. Marc–Antoine Charpentier XVII. századi francia barokk zeneszerző Sub tuum praesidium című művét (a legrégebbi Mária-ének, az Oltalmad alá futunk), majd Tillai Aurél Stabat Materét tolmácsolták a hely szelleméhez méltó áhítattal, Borbásné Gazdag Gabriella vezényletével.
Porga Gyula, Veszprém város polgármestere háláját fejezte ki a manufaktúrának és vezérigazgatójának, Simon Attilának, valamint az alkotónak a gyönyörű ajándékért. Közös örömünnep a mai, mondta, hiszen évtizedekig egy vörös, üres fallal, egy nagy sebbel találkoztak itt a kálváriára látogatók, mivel a diktatúra idején lerombolták itt az elődök által felállított szakrális emlékjelet. Simon Attila vezérigazgató ünnepi gondolataiban kifejezte a manufaktúra szándékát, hogy a gazdasági válság idején is példát lehet adni arról, hogy létezik társadalmi szolidaritás, s köztéri alkotásokkal segíthető a szűkebb és tágabb pátria, az emberibb, szebb és jobb világ építése. Megállva e szobor előtt, átérezve a nagyszerű pillanatot, amikor a szállóige-értékű mondat – Íme, az Ember! – elhangzott, Túrmezei Erzsébet versgondolatai juthatnak eszünkbe, idézte: „Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten” (Ha nem teszek semmit sem).
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében rámutatott: Egy közösség tagjaiként közös mondataink vannak, ilyen az Ecce Homo! Ez egy titkos összekötő szál közöttünk, mindannyian ugyanarra gondolunk Európában és azon kívül is a keresztény közösségekben. S átéljük mindig azt az érzést, amikor a halált kívánó csőcselék elé kilép Jézus a maga esendőségében és rámutat Poncius Pilátus: Ime, az Ember! A magyar nyelv a határozott névelővel szimbolikus erejűvé emeli az Embert, aki mindannyiunkért szenvedett, áldozta fel magát. Az emberi esendőség, az emberi sors, a véges ember, az emberi meg nem értettség, a látszólagos kudarc szimbólumává. De az Ecce Homo! nemcsak e kiszolgáltatottságról szól, hanem Jézus Krisztus győzelmét is felmutatja a halálon, a feltámadás örömhírének mintegy megelőlegezése-képpen. A most újjászülető Benedek-hegy kapujánál a Szent Margit és a Szent László templom által behatárolt szakrális térben, ahol a kereszténység vélhetően előbb lelt otthonra, mint a magyarság, ahol az első írásos emlékek már létező püspökségről, élő keresztény közösségekről szóltak, az Ecce Homo! méltó helyre, otthonra talál. E szobor mostantól mindannyiunk számára viszonyítási pont, amelyhez saját múltunkat és jelenünket is igazítani tudjuk. Emlékeztessen küldetésünkre! – zárta gondolatait.
Márfi Gyula érsek a szobor leleplezése után az Ember-Krisztusra vonatkozóan néhány gondolattal emlékeztetett arra, hogy a kereszténység első századaiban több eretnek irányzat azt tanította, hogy az anyagi világot egy rossz isten teremtette, s a lélek a jó, csupán az a Jóisten alkotása. Ennek méltó cáfolatát adja Krisztus megtestesülése, ahogy Szent János evangéliumában olvassuk: „az Ige testté lett”. Krisztus tehát valóságos Isten és valóságos hús-vér Emberként élt közöttünk. Emberként, amilyenek magunk is vagyunk testben, és amilyenekké lennünk kellene az Ő követésében lelkiekben is.
Majd a főpásztor megáldotta, megszentelte a szobrot, megköszönve a nemes ajándékot a manufaktúra jóakaratú embereinek és az alkotónak.
Toldi Éva
Fotó: Veszprémi Főegyházmegye
[simpleviewer gallery_id=”229″]