Elsőáldozás 2013.

Dezső atya köszöntötte a Botev, a Simonyi és a Szilágyi iskola elsőáldozóit, a hozzátartozókat, valamint a tanárokat. Szentbeszédében a következőket mondta:

A szentáldozás az ember életében elsőrendű fontosságú. Ezért jól fel kell készülni a Jézussal való találkozásra az Oltáriszentségben. Ezt a felkészülést az ima, a bűnbánat és a szentgyónás elvégése jelenti.

Jézus mondta: ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába. Vagyis: legyetek nyitottak, őszinték, tiszták, keressétek Isten országát!  Legyetek nyitottak arra az ajándékra, amelyet Isten készített számotokra! A gyermeki tisztaságot csak akkor tudjuk megőrizni, ha komolyan elhatároztuk, hogy Istenhez akarunk tartozni. Az élet igazi értelme az, hogy olyanná váljunk, amilyennek Isten megálmodott bennünket.

Fontos, hogy olyan keresztény közösséghez tartozzunk, amely segít minket megmaradni a jó úton, Jézus útján, olyan közösség tagjainak lenni, amely mögöttünk áll a bajban és segít. Példát mutatnak nektek szüleitek, nagyszüleitek, tanáraitok az életükkel. A szentáldozatban Krisztus mindörökké veletek akar maradni. Krisztussal nemcsak az Oltáriszentségben találkozhattok, hanem szeretteitek, szüleitek, nagyszüleitek és tanáraitok tekintetében, akik megvallják Jézus Krisztust, Isten fiát. Nektek is meg kell vallanotok Őt a mindennapi életetek során.

Ezután az elsőáldozók megerősítették a keresztségi fogadalmat, amelyet még a szüleik és a keresztszüleik tettek a nevükben.

Dezső atya köszönetet mondott a szülőknek gyermekeik jó kereszténnyé neveléséért, és a hitoktatóknak az elméleti felkészítésért. Szépen felkészültek a szentgyónásukra és az első szentáldozásukra is, ezt a vizsgákon is bizonyították.

Demény Anna

[simpleviewer gallery_id=”259″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »