Az erkölcstan vagy hit-és erkölcstan választásával kapcsolatban van néhány téves értelmezés, elképzelés, mely papi-hitoktatói körökben is terjed és bizonytalanságot szül. Ezt szeretném a következőkben oszlatni.

  1.    Most szeptembertől az első és ötödik évfolyamon csak iskolai hittant lehet tartani. Sem a plébánián, sem az iskolában nekik külön hittant nem fizetünk.
    /Tehát aki erkölcstanra iratkozott, azaz nem vállalta fel katolikusságát, annak nem lesz hittan./
    2. A  hittan ugyanabban az időpontban lesz az első és ötödik osztályban, mint a civil erkölcstan. / Tehát nem igaz az, hogy külön, nulladik órában vagy délután lesz a hittan, és a hittanosnak duplán kell járnia. Duplán nem járhat, mert egyszerre van a hittan és az erkölcstan./
    3. Nincs létszámkorlát a csoportalkotásnál, tehát minimumlétszám sincs. A finanszírozásban lehet, hogy szerepet játszik majd a létszám, de a távlatokat is tekintve vállaljuk fel a kis-létszámú csoportokat is.
    4. Törekedjünk arra, hogy osztályonként, és ne évfolyamonként alakítsunk csoportokat. Ha osztályonként 10 fölötti/körüli létszám van, akkor ragaszkodjunk – harcoljunk, hogy külön lehessen osztályonként az óra. Az összevont osztályokból kitevődő nagy létszámú csoportok nem teszik lehetővé a megfelelő légkör alakítását. /Ha szükséges, kérjük „kölcsön” hitoktatót!/
    5. A szentmisére járás nem feltétele a hittanosságnak, de feltétele a szentségek vételére való készületnek. Ezt továbbra is a misenaplóval tudjuk követni.
    6. Ha valaki nincs megkeresztelve, még járhat hittanra. Ha kéri, meg lehet keresztelni, akkor, ha kellő módon felkészült és kész kapcsolódni a keresztény közösséghez! De hittanra az is járhat, aki nem hozta meg ezt a döntést. /Ezzel kapcsolatban nem egy helyen téves tájékoztatás hangzott el./
    7. Csecsemő, ill. kisgyermek keresztelésekor eddig is beszéltünk arról, hogy a szülő – a szertartás kezdetén –ígéretet tesz a vallásos nevelésre. A megtartás egyik része, hogy amikor iskolás lesz gyermeke, akkor hit-és erkölcstant kér számára. Aki nem így dönt, annak az ígéretét nem lehet elfogadni újabb esetben. És aki a saját gyermekének vallásos neveléséről nem gondoskodik, attól nem várható el, hogy más gyermeke esetében majd másképpen tesz, azaz nem vállalhat keresztszülői illetve bérmaszülői tisztséget.
    8. Az első és ötödik osztályon kívüli évfolyamokon a továbbiakban is fakultatív lesz a hittanóra, illetve az eddigi módon történik. De ne feledjük, hogy ez kimenőrendszerben lesz így, azaz ilyen formában megszűnik. Arra törekedjünk, hogy hittanosaink felvállalják az iskolai hittant a felmenőrendszerben. A szentségek vételére kialakítjuk majd az iskolai hittan melletti plébániai foglalkozást, de erre csak azok járhatnak, akik az iskolai hittanra járnak. Ez most szeptembertől még nem aktuális.

Nehéz szabályozni mindent, mert több előre nem látható körülmény, számtalan különböző helyzet van. Jó lenne, ha nem adminisztratív intézkedésekkel, hanem belátásból fakadó egy-akarattal lehetne alakítani a hit-és erkölcstan oktatásának körülményeit. Vegyük észre, hogy az egységes fellépés, a mindenkire kiterjedő rend fog jó gyümölcsöt hozni. Sok értetlenséggel, nemegyszer rosszindulattal találkozunk a világban. Fogjunk össze, és együtt próbáljuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből! A rendelet újszerűsége, pontatlansága miatt nem véglegesített helyzetekről van szó. Az élet, okos ötlet, alakíthat még! Az észrevételeket várjuk: laszloplebanivp@chello.hu

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »