Az erdélyi fejedelmek körében ismert „háziöltözetek” (lakástextíliák) kedvelt és ismert típusairól tartott előadást Pásztor Emese, az Iparművészeti Múzeum főosztályvezetője április 17-én a veszprémi Szaléziánumban a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és az érseki levéltár által szervezett Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben a XVI-XVII. században című előadássorozat keretében.
A muzeológus bevezetőjében elmondta, hogy legfőképpen az Esterházy-kincstár Iparművészeti Múzeumban őrzött gyűjteménye, a korabeli forrásadatok és a korban egyező hasonló magyar vagy külföldi gyűjteményekben őrzött XVI-XVI. századi tárgyi és dokumentatív fotrrások alapján, illetve azok összevetésével lehetséges képet alkotni, reprezentálni az erdélyi fejedelmi udvartartás és a korszak világi és egyházi háziöltözeteinek változatait. Ezek körében a muzeológus a kárpitokról, a tapétákról, terítőkről, ágyneműkről tartott többek között elemző előadást vetített képes illusztrációkkal.
A fejedelmi várak, egyházi központok dísztermének és ebédlőinek és lakószobáinak falait gyapjúból vagy selyemből szőtt kárpitok borították. Ezek többnyire mitológiai, történelmi vagy bibliai témájú, gobelin-technikával szőtt képes textíliák voltak, illetve aranyozott falborítások. Bethlen Gábor fényűző gyulafehérvári palotájába, különösen második felesége, Brandenburg Katalin idején rendkívül sok textíliát külföldről vásároltak. Több mint száz, elemenként 6-8-12 darabból álló Nagy Sándor, Julius Caesar, Ábrahám, Eszter, József, Józsué, Dávid történetét ábrázoló kárpit volt ekkor használatban a fejedelmi környezetben. Ezekből nem maradt fenn mára, de hasonló történelmi témákat ábrázoló amerikai, nyugat-európai kárpitok nyomán fogalmat alkothatunk a fejedelmi udvar fényűző pompájáról, mondta. Az Iparművészeti Múzeum egyetlen igen értékes arannyal szőtt értékes kárpitot őriz ma is, amely egykor Naprágyi Demeter veszprémi, majd győri püspök, később kalocsai érsek, erdélyi kancellár tulajdonában állt. A Jézus születését ábrázoló kárpit 1520 körül készülhetett Pieter van Aelst brüsszeli kárpitkészítő mester műhelyében, ott ahol X. Leo pápa kérésére a vatikáni Apostolok cselekedetei-sorozatot is szőtték. A selyemkárpitokat – a kor divatja szerint – hímzés vagy rátét (sujtás) díszítette. A belső falakat e korban legtöbbször török szőnyegekkel borították, de az asztalokra és a közlekedő terek padlózatára is ilyeneket helyeztek. A legnagyobb török szőnyeggyűjteménye (256 darabos) Bethlen Gábor fejedelemnek volt. Díván szőnyegeket, úgynevezett audienciás szőnyegeket használtak a világi és egyházi fogadótermek alján is, s kisebb méretű „skarlát-szőnyegeket” az asztalokon. A nehézsúlyú, enyhén domborodó felületű kárpitok (a brokatellek) voltak a kor különösen értékes textíliái, melyeket gyakran ezüst, arany hajszálvékony drótokkal szőttek át. Rendkívül gazdag törökök által készített kárpitanyagokból szabott asztali textíliák, ágyneműhuzatok és ruhadarabok is fennmaradtak ebből az időből. Bemutatta az előadó azt a török szövetből készült gyermekmentét is példaként, amelyet a hagyomány szerint Oláh Miklós esztergomi érsek viselhetett gyermekkorában. A csíksomlyói ferences zárda gyűjteményében ma is szép számmal megőriztek asztalterítőket, hímzett török mintás terítőket, lepedőket, abroszokat. De a református gyűjteményekben is gazdag mintaanyag maradt fenn.
A korabeli textiltapétákat többnyire léckeretes rámákkal erősítették a falakra. Leggyakrabban drága selymeket, nyomott mintás és cizellált bársonyokat, selyemdamasztokat (egykorú kifejezéssel: kamukát) használtak e célra. Ugyanezen anyagokból készültek az ágyfüggönyök is, melyet „szuperlátnak” neveztek akkoriban.
Befejezésül a kutató muzeológus szólt a török kaftánok értékes anyagából szabott ágyneműhuzatokról és egyházi viseletekről is. A török portán ugyanis a magyar követek is csak a díszes kaftánban járulhattak a szultán elé, ezért ott őket a fogadás előtt „felkaftánozták”, s ezen értékes ruhadarabokat azután hazavihették, s azt később újrahasznosították. Szabtak belőle vánkos-, paplanhuzatot és egyházi viseleteket is, még kazulákat (miseruhákat) is.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”270″]