A Sixtus kápolna művészeti értékei címmel tartott képes előadást P. Vértesaljai László jezsuita teológus, művészettörténész november 14-én Veszprémben a KÉSZ városi szervezetének meghívására a Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnáziumban.
Az előadó bevezetőben elmondta, hogy mikor 1979-83 között Rómában teológiai tanulmányokat folytatott, az „örök város” nagyon megérintette, majd hosszú éveken át a Vatikáni Rádióban dolgozott, s azóta is valahányszor Rómában jár, rabul ejti mindaz a keresztény művészeti szépség, lelki érték, amelyet a város őriz. A legtöbb keresztény emlék ugyanis Rómában maradt meg, ahol a két fő apostol, Péter és Pál hirdette az igét s ahol vértanú halált szenvedtek.
Először egy kis képes sétára hívta hallgatóságát, bemutatva kedves emlékjeleket, többek között azt az obeliszket, amelynek a helyén Péter apostolt fejjel lefelé keresztre feszítették. Róma templomait: a Szent Péter-bazilikát, aztán a pápai és az apostoli palotát, s végül felülnézetből a Sixtus-kápolnát, amelyet pápai névadója, a XV. században élt IV. Sixtus pápai kápolnának építtetett, s amely kívülről olyan, mint egy erődítmény, egy erőd-kápolna.
IV. Sixtus (eredeti nevén Francesco della Rovere) – akinek családnevében szerepel a tölgyes szó s címerében is szerepel a tölgy, s ezért „tölgyes pápának” is hívták – tekintélyes észak-olaszországi nemesi családban született Savonában. Rendkívülien képzett pápa volt a maga korában, utalt rá az előadó. Pisaban tanult többek között teológiát, több egyetemen is tanított Itáliában, s mint ferences szerzetes később az olaszországi rendtartomány főnöke, majd a rend generálisa lett. Bemutatta Melozzo da Forli reneszánsz festő képét, amelyen könyvtárosával és unokatestvéreivel látható IV. Sixtus. A pápa nagy városépíttető volt, az apostoli palota és templomok sora jelzi ezt Rómában, valamint az a híd, amely szintén az ő nevét viseli ma is, s amely a város első hídja volt a római császárok építette hidak után, amelyek a népvándorlás viharaiban elpusztultak. Sok jó tulajdonsága mellett vétkes hibája volt ugyanakkor a pápának (mint kortársainak is) az uralkodása alatt megnyilvánuló mérhetetlen „családpártolása” – hat unokatestvérét bíborosnak nevezte ki. Ahelyett, hogy gondja lett volna az Egyház szegényeire, a saját családjának jövőjét biztosította anyagilag és tekintélyelvi meggondolásokból – mutatott rá Vértesaljai László.
A Sixtus-kápolna csodálatos oltárfreskóját és mennyezeti képeit Michelangelo készítette el. Az oltárfreskó az utolsó ítéletet, a mennyezetfreskó pedig zömében a teremtés stációit ábrázolja. A kápolnát a pápa Nagyboldogasszony tiszteletére szentelte föl. Perugino egy Mennybe fölvett Mária-freskóval a két ablak fölött jelölte meg a titulust. IV. Sixtus pápa, valószínűleg Lorenzo de Medici tanácsára, elsősorban firenzei festőket bízott meg elkészült kápolnája falának, oldalképeinek elkészítésével, a pápai arcképcsarnok megfestésével. Így azután a quattrocento legjelentősebb művészeinek Pietro Perugino, Ghirlandaio, Botticelli, Signorelli, Rosellini festményei ékítették a falakat.
A kápolna valamennyi festészeti alkotásának eszmei mottója az Ószövetségnek, mint a törvény korának, és az Újszövetségnek, mint a kegyelem korának szembeállítása. Ez oly módon történik, hogy Mózes és Jézus életének hasonló típusú eseményeit párosítva, párhuzamba állítva futtatják végig a bibliai történeteket az alkotók freskóikon.
Ezt a párhuzamosságot szemléltette végül Vértesaljai László az oldalt futó képek közül Sandro Botticelli szimbólumokban gazdag festményének, a „Krisztus megkísértése” címűnek elemző bemutatásával. A mindenkori pápák ezzel a képpel ültek szemben a templomban, s ez figyelmeztethette őket felelősségükre, s arra az igazságra, amelyet Michelangelo Utolsó ítéletének óriásfreskóján is jelképes utalásokkal szemléltet, hogy a földi hatalom ideiglenes, az Úr hatalma azonban örök. Vagyis, hogy a pápa, mint Isten földi helytartója is szolgálattevő, akinek az irgalmas, igazságos és jóságos Istent kell megjelenítenie ítélkezéseiben, döntéseiben mindenkor – zárta gondolatait az előadó.
Toldi Éva