Hölvényi György, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság vezetője tartott előadást február 21-én Tihanyban a Tetőtéri esték vendégeként „Tihany – Brüsszel – Budapest” címmel.
Az egyházügyi államtitkár – aki 1996-tól több éven át az apátság és a tihanyi önkormányzat munkatársa volt, majd mintegy tíz évig Brüsszelhez, az Európa Parlamenthez kötötte megbízatása – örömmel osztotta meg kommunikációs, majd államtitkári tapasztalatait s lelki élményeit az esten. Tihanyba – ahol hosszú éveken át élt családjával – mindig szinte hazaérkezik, mondta. A házigazda Korzenszky Richárdtól pedig megtudhatta a hallgatóság, hogy annakidején sokat segített a Tetőtéri esték elindításában, s a programsorozat nevét is ő találta ki.
Mikor 2003-ban az Európa Parlamentben (első magyar alkalmazottként) a Néppárti Képviselőcsoport sajtótanácsosa lett, mondta Hölvényi György, egy pörgő, kissé zaklatott, de zaklatottságában is érdekes, izgalmas világba csöppent, ahol különböző nyelvű, vallású, kultúrájú emberekkel került kapcsolatba, kötött barátságot. Majd mikor tanácsosként a Kultúrák Közötti Párbeszéd program vezetője lett, ez a különleges kommunikációs kihívás tovább fokozódott. Munkája során rengeteget tanult, a vallásközi kapcsolatok gyakorlatát sajátította el. A keresztény-iszlám, ortodox-katolikus, zsidó-keresztény párbeszéd témakörében szervezett konferenciákon és kötetlen találkozásokon ismerkedett a párbeszédnek azzal a különös technikájával, amelyben az övétől meredeken ellentétes felfogású személyekkel is – a másik megértésére koncentrálva – közös pontokra, megegyezésre lehet jutni a legkülönbözőbb kérdésekben. Nagy kihívás volt ez az időszak életében abból a szempontból is, hogy identitását, nemzeti és hitbéli gyökereit megőrizve tudja feladatát végezni. Ebben sokat segített a brüsszeli magyarok népes közössége, ahol családja is megerősítéseket kaphatott.
Előadásának második részében Hölvényi György államtitkári tapasztalatairól, célkitűzéseiről szólott. Hazatérve Brüsszelből a feladatok sűrűjébe került, s tudatosult benne is, hogy a történelmi-politikai esély, amely a választási kétharmad folytán megteremtődött, lehetővé teszi, hogy a régóta várt társadalmi megújulás elkezdődhessék, annak feltételeit megteremtsék jogi, erkölcsi vonatkozásban és a tettek mezején is. Felfokozott munkatempóban dolgozott. Első lépésként az államtitkárságot elnevezték a közösségek államtitkárságának, ezzel kijelölve a célirányt: a szervezetnek párbeszédben kell lennie mind a civil világgal, mind az egyházakkal, mind a különböző hazai nemzetiségekkel. Ami az állam szempontjából a legfontosabb az egyházak részéről, az a közösségépítő tevékenység, mutatott rá. Ez leginkább az oktatásban, a szociális munkában való részvételben mutatkozik meg. Ma az egyházak társadalmi szerepvállalása gyökeresen és visszavonhatatlanul megváltozott, minden nyavalyájuk, nehézségük, gyötrelmük, múltjuk ellenére a legnagyobb értékhordozó közösségnek számítanak Magyarországon. Mert bár a 2011-es statisztikák arról beszélnek, mennyire csökkent az egyházhoz tartozók száma 2001-hez képest – ami igaz – de valójában minden közösség száma csökkent azóta, s még így is az egyházi közösségek a legnagyobbak. Ma már 210 ezer gyerek tartozik egyházi tanintézményhez óvodától a gimnáziumig, a házi idősgondozásnak a 35 százaléka egyházi kézben van, a nevelőszülői hálózat több mint 40 százalékát egyházi hátterű személyek alkotják. Ezek az adatok mind azt mutatják, hogy bár az egyházellenesség él ma is, mégis van egy nagyfokú társadalmi igény, elvárás is az egyházakkal szemben, mely szeretné a kapcsolatokat XXI. századi módon újjáépíteni az állam és az egyházak között.
Előadásában érintette az államtitkár az új egyházügyi törvény tető alá hozását, amely mint minden mozzanat a társadalmi megújulási folyamatban politikai súlyú viták kereszttüzébe került. De végül is életbe lépésével sikerült feloldani azt a képtelen helyzetet, hogy a korábban 300 „egyházként” bejegyzett, de egyházi háttérrel nem rendelkező fiktív szervezetből a törvényi szabályozás eredményeképpen 200 teljesen eltűnt, mondta. Érintette e körben a hitoktatás kérdését is, ahol szintén komoly előrelépés történt – a kötelezően választható erkölcstan, illetve a hit-és erkölcstan révén. Utóbbira a szülők ötven százaléka íratta be a gyermekét, ami szintén az egyházakkal szembeni bizalomnak, elvárásnak a megnyilvánulásaként fogható fel, mutatott rá.
Végezetül elmondta, hogy a sodró munkafolyamatban a lelki töltekezésre is marad azért ideje; nem múlik el nap, hogy egy-két oldalt ne olvasna el Böjte Csaba testvér könyveiből vagy Ferenc pápa nemrég megjelent könyvéből (Jó napot! Ferenc pápa vagyok). Politikusi és keresztény emberi voltának összeegyeztetéséhez is kapaszkodót, útjelzőt kapott a szentatyától: „Isten mindenkire, rád is számít!”. A szünet utáni beszélgetésben kérdésekre/kérésekre reflektálva mesélt többek között a vendég II. Tawadrosz kopt pápa beiktatásának ceremóniájáról Kairóban, s a szentatyával való találkozásairól, idézve az egyházfő egyik üzenetét, amely ma minden krisztushívőt megszólít: Legyünk olyan egyház, amely képes elindulni azok felé is, akik nem járnak templomba, akik elhagyták a templomot, vagy akik közömbösek iránta.
Toldi Éva