A Veszprémi Múzeumegylet meghívottjaként Janka Ferenc görögkatolikus lelkész, főiskolai tanár tartott előadást február 25-én a Laczkó Dezső Múzeumban az emberi és az isteni törvény és a szabadság összefüggéseiről.
Bevezetőben S. Lackovits Emőke néprajzkutató, a program szervezője mutatta be a vendéget a hallgatóságnak, aki népes „papi dinasztia” tagja, jelenleg Veszprémben lát el parókusi szolgálatot, lelkészi tanulmányait a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián kezdte, majd a római Gergely Egyetemen folytatta, 2007-től öt éven át az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) a főtitkár-helyettese, 2011-től az EBESZ gyűlölet-bűncselekmények szentszéki referense, jelenleg lelkipásztori munkája mellett két hittudományi főiskolán (Veszprémben, Szegeden) tanít fundamentális teológiát és dogmatikát, illetve filozófiai tárgyakat.
Előadásában kiemelte a parókus: Törvény és szabadság összefüggenek, összetartoznak, és közös bennük, hogy mindkettővel lehet élni és visszaélni is. Az ember rendkívüli képessége a kapcsolatok és összefüggések felismerésének képessége. De sajnos a felismert igazságot képes gyakran a maga szándékainak, érdekeinek megfelelően mozgósítani. Példaként Szophoklész Antigoné című művét idézte, amelyben az isteni és emberi törvény konfliktusának és az emberi törvénynek az isteni törvény fölé emelésével találkozhatunk. Kreon saját zsarnoki döntését, a polisz érdekeit kifejező szentenciát tartja szem előtt az istenek adta joggal szemben, míg Antigoné az utóbbi mellett áll ki, s hirdeti: az ellenségnek és a város védőjének egyaránt kijár a jog, a tisztes temetés. Az emberi gyarlóságot, az isteni törvényekkel való szembefordulást, az alázat hiányát, az emberi önzést, önmagunk Isten helyébe állítását és ennek következményeit az emberiség történelmén végigkísérhetjük, az azonban megállapítható: az Isten nélküli társadalmak a legembertelenebb diktatúrákat hozták létre a világtörténelemben.
A szabadság és a törvény feszültsége végigkísérte és ma is kíséri az emberlakta világot, mutatott rá Janka Ferenc. Machiavellit idézte, akinél először fogalmazódott meg az elv: A cél szentesíti az eszközt. Ez a felfogás érhető tetten Marxnak, Leninnek a kommunista diktatúrába torkollott osztályharc-elméletében, melynek alapján az üdvözítőnek, bűn nélküli osztálynak kikiáltott proletariátus „törvényes” jogot kapott az uralkodó osztályok vagyonának erőszakos elvételére, tagjainak megnyomorítására az osztálynélküli társadalom, a „szekularizált evilági mennyország” megvalósítása érdekében. Nietzsche eszmerendszerének – mely szerint Isten meghalt, mi öltük meg őt, ezért az embernek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját magának legyen törvényhozója – következményeként született meg a nemzetiszocializmus elmélete: meg kell születnie az emberfölötti embernek, akinek joga és kötelessége hogy egy újfajta igazságot, újfajta rendet hozzon létre, amelyben a joga és kötelessége az alábbvalók (a zsidók, cigányok és bizonyos mértékig a római katolikus egyház) eltiprása.
A jogtörténetben is megfigyelhető a szabadság és törvény összefüggése, emelte ki az előadó. Platon a jog hasznáról három nézetet említ: A jog az erősek eszköze arra, hogy a gyengéket eltiporják, de a gyengék védelmezője is az erősek erőszakával szemben, illetve a jog kölcsönös védelmet nyújt az erősek és a gyengék között. Az isteni jogrend mindezzel ellentétben hirdeti: a szeretet minden emberi jogrend fölött áll. Ezért a tételes (evilági) jognak az isteni jog rendjét kellene követnie. A jognak ugyanis nem csupán az erősek eszközévé kellene válnia, és a gyengék védőjévé, hanem a közjónak az előmozdítójává.
Sajnos azonban a felekezeti konfliktusok voltak az első megrendítői e teológiai elvnek, az isteni jogrend éppen a felekezeti háborúk folytán vált alkalmatlanná arra, hogy az európai jogrend alapja legyen, mutatott rá Janka Ferenc. Ezért aztán egy Istentől független, emberek által alkotott alkotmányos jogrendet hoztak létre. Rendkívül fontos és szükséges volna ezért Földünk jövője szempontjából, hogy az egyházak (klerikusok és laikusok) lelkiismeretvizsgálatot tartsanak, és a konszenzus létrejöjjön a ratio és a fides, az értelem és hit harmóniája révén, tudatosítva, hogy Isten nevében nem szabad gyilkolni. Az utóbbi idők pápái nem véletlenül hangoztatják azt, hogy Istenre hivatkozva nem lehet erőszakot alkalmazni.
Ezután biblikus-teológiai, erkölcsteológiai, keresztény antropológiai megközelítésben is megvizsgálta a törvény és szabadság értelmezését, kapcsolatát az előadó, felhívva a figyelmet: az Ószövetség hívő zsidósága magasztalta a Törvényt, amelyet Isten ajándékaként fogott fel, mintegy életszabályként – a Tízparancsolat értéke ugyanis ez ma is és ez marad mindörökké. A zsoltárokban kifejeződik, hogy Isten parancsa megtartó erő, erőforrás. Végül emlékeztetett Jézus szeretetparancsára: Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába. Jézus tanításának a summájaként pedig szólt halála előtt mondott beszédéről: A világ fiai között a hatalmasok uralkodnak, s a királyok rendelkeznek, rendeleteket hoznak, köztetek azonban ne így legyen! Aki nagyobb akar lenni köztetek, legyen mindenkinek a szolgája. Idézte a lábmosás történetét, amely a keresztény öntudatnak és a keresztény alázatnak a példája. Végül összegezte a különböző megközelítéseket: Az igazi szabadság, és az igazi törvény a szeretetben egyesül. S ez – mint az előadás utáni beszélgetésben elhangzott – önvizsgálatra indít valamennyiünket: Hogyan szeretünk mi? Képesek vagyunk-e az alázatra, amely a kisgyermekek sajátja?
Toldi Éva