Délután 3 órakor Krisztus kereszthalálára emlékezve a főegyházmegye papnövendékei keresztutat jártak Megyesi Ferenc diakónus vezetésével a Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban.
Az esti szertartást dr. Márfi Gyula érsek vezette. Az igeliturgia során a főegyházmegye kispapjai a Szent Mihály Kórussal elénekelték a Passiót.
Márfi Gyula érsek szentbeszédében a kereszt három értelméről beszélt:
– vezekelhetünk általa saját bűneinkért, ezzel eleget tehetünk az igazságosság követelményének,
– a szenvedés által tökéletesedhetünk, ezzel eleget teszünk a helyes önszeretet kívánságának,
– tiszta szeretetből engesztelhetünk másokért, azokért akiket szeretünk.
A homíliát követték az egyetemes könyörgések, amelyben mindenkiért imádkoztak: az Anyaszentegyházért, a pápáért, a püspökökért, papokért és hívekért, a keresztelendőkért, a keresztények egységéért, a zsidókért, azokért, akik nem hisznek Krisztusban, azokért, akik nem hisznek Istenben.
A szertartás a kereszthódolattal folytatódott, az érsek három részletben levette a leplet a feszületről. Minden egyes alkalommal fölemelte a keresztet, és énekelve szólított az imádásra: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!”
A szertartás befejezéseként a először papság és az asszisztencia, majd a hívek levonultak az altemplomba a Szent Sírhoz.
[simpleviewer gallery_id=”523″]