Az Egry József Emlékmúzeum idei évadnyitó ünnepségén a névadó, a fény festőjeként számon tartott művész folyamatosan bővülő állandó kiállítása mellett Udvardi Erzsébet Kossuth- és Pro Cultura Christiana-díjas festőművész posztumusz tárlatát is megnyitották május 3-án Badacsonyban.
„Ő volt a mi angyalunk” – emlékezett Krisztin N. László polgármester Udvardi Erzsébetre, aki 55 éven át élt és alkotott Badacsonytomajon, s aki megálmodta és jóakarók révén megteremtette a hegy oldalában azt a méltó emlékhelyet, ahol a közeli gyalogút mentén az arra elhaladókat Szent II. János Pál pápa „köszönti” ismert jóságos-mosolygós tekintetével a művésznő által festett életnagyságú portré által, melyet egy kőfülkében/kőkápolnában helyeztek el 2008-ban Isteni Irgalmasság vasárnapján. Másik álma, amelynek megvalósulását nem érhette meg, az emlékhely közelében felépítendő Szent István-kápolna munkálatai is jól haladnak, mondta, s remélhetőleg ebben az évben el is készül a szentély. Egyúttal köszönetet mondott Udvardi Annának, a művész rokonának, illetve az örökösöknek, hogy lehetővé tették a tárlat létrehívását a művésznő képeinek rendelkezésre bocsátásával.
A rendezvény szóvivője, Mohai Gábor előadóművész Nagy László A föltámadás szomorúsága című felkavaró erejű – a művészet és az epigonizmus, az érték és a talmi pótlékok megkülönböztetésére irányuló, az „esztétikus szemfényvesztést” leleplező, az igazi tehetség, az igazi művészet felmutatására írott – prózaversével teremtett méltó hangulatot a kibővült Egry és az új Udvardi-tárlat megnyitásához
Limbacher Gábor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum igazgatója Egry József művészi törekvéseit méltatta. A művész képein az örök problematika képi megformálását nyújtja: festményein a földi létre hangolt emberi gondolkodás és fölfelé tekintő, a Mindenhatóra hangolt figyelem ellentéte feszül. A látható földi létdimenzión túl a láthatón túli transzcendens világ jelenik meg, amely akár imádságként is szemlélhető, mutatott rá. Egrynek a természet, mint a teremtés dimenziója volt a legfőbb tanítója. Képei tükrök, melyek arról vallanak, hogy alkotójuk Isten színe előtt élt, s ennek az istenkapcsolatnak misztikus fényessége járja át alkotásait.
Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel Udvardi Erzsébet egyik emlékezetes mondatát idézte, amely a múzeum emeleti kiállítóterében a művésznő életrajzának kezdetén olvasható: „Mert mindannyian jövünk és mindannyian megyünk… Meglátjuk-e a fényt?”
Udvardi és Egry képein gyakran jelennek meg ugyanazok a vonalak, ívek, hajlatok a Balaton-parton, vont párhuzamot a két alkotó között, S mindketten a láthatón túli fény megfestésére törekedtek, bár különböző eszközökkel. Udvardi Erzsébet szakrális festményei rámutatnak, hogy az a szakrális fény, amely feltűnik képein, az a szikrázó valóság ott van velünk az úton mindig, még a tragédiák mögött is fölsejlik. Az alkotó képei bizonyítják, hogy a művészet képes megnyitni az ember szemét, összekapcsolni az innen és a túl világát. A perjel felidézte a ’90-es években a művésznővel közösen készült tihanyi kötetüket, mely Maradj velünk címmel az emmauszi tanítványok történetét idézve elmélkedések és festmények segítségével segíti az olvasót a lelki elmélyedésben, az emberi élet céljáról való gondolkodásban. Az emmauszi tanítványok a reménytelenségből jönnek, hiszen Krisztus meghalt, s aztán útitársat találnak, de sokáig nem ismerik fel benne a föltámadt Krisztust. Így vagyunk mi is gyakran, fűzte hozzá a perjel. A hétköznapi szükségleteink mögött legtöbbször nem látjuk meg az igazán fontosat, az igazán lényegeset, nem ismerjük fel a Megvilágosítót az úton. Babits szavaival élve nem látjuk, hogy: „Mi van túl minden tarkaságon?/ Világon, virágon, ruhákon?/ Lelken és testen?” (Zöld piros, sárga, barna).
A megnyitón közreműködött Simic-Németh Éva csellón és Németh Csabáné zongorán.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”531″]