A szeretet világtérképén
„Ünnepeljetek! Gyújtsátok meg a gyertyákat! Mert a gyertyáknak van igazuk, a tündökletes fénynek, és nem a sötétségnek” – bíztatott a rendszerváltás hajnalán egy adventi elmélkedésében a megboldogult Nyíri Tamás atya.
Ha belegondolunk: Mi mást is üzenhetne ma is nekünk, mint ezt az Égi Tartományból, melynek ő már régi lakója! Hiszen „örök adventjében”– a várakozás nagy élet-zarándoklatán – az emberiség kezdetektől a Fény eljövetelében, a fényességgel teljes jövendőben reménykedik. Reménykedik, hogy a „setét gondok” előszobájából majd megnyílik egy ajtó a jobb, szebb, igazabb világba, ahol a Szeretet fényessége tölti majd be otthonainkat, ahol „testvér lészen mindben ember”, és ahol „jókedv és bőség” honol.
Advent van, a szent várakozás ideje. Készítgetjük az útját az Eljövendőnek, annak a csöppnyi Gyermeknek, aki rejtetten valamilyen szinten mindannyiunkban benne él tisztaságával, őszinteségével – lelkünk benső szobájában –, s akit a szeretet apró tetteivel tudunk előhívni és láthatóvá tenni az adventi jászolkészítő előkészületben környezetünkben. A jászolkészítéshez hozzátartozik a belső nagytakarítás, a lelkiismeretvizsgálat, hogy megvalljuk botlásainkat, rendezni tudjuk egymással „közös dolgainkat”, hogy tiszta lélekkel fogadhassuk az Eljövendőt. Igen, a kérdéseket újra és újra fel kell tennünk magunknak: tudtuk-e szolgálni hazánk, embertársaink, a közjó ügyét is, vagy csak a magunkéval foglalkoztunk? Segítettük-e a békét ember és ember között, lélektől lélekig? Felemeltük-e az elesettet, adtunk-e enni és inni az éhezőnek, a szomjazónak, nem mentünk-e el közömbösen a jó szóra, a támaszra szoruló mellett? Tudtuk-e kapott talentumainkat a jó ügyek előmozdítására kamatoztatni?
Most még „Hótalan a hegyek inge” – amint írta Nagy Gáspár örökszép versében, de vágyunk, hogy „El kell érnünk Betlehembe”, mint a Háromkirályoknak. Mi vagyunk azok, akihez szól a költő, mi vagyunk a mindenkori Háromkirályok, akik a Kisded köszöntésére készülünk, zarándokolunk az időben és a térben, földi utunkon. S ha majd megindul a „hó” az Égből, és tisztító, szűzi fényével, fehérbe, fénybe burkolja a Föld minden részét, és az emberi lelkeket, tudni fogjuk, hogy akit vártunk, megérkezett. Mikor meggyújtjuk a gyertyákat az adventi koszorún, minden héten egy újabbat s újabbat, azzal a szándékkal tesszük, hogy egyre növekedjék az Égi Fény ünnepi asztalainknál és bennünk.
Bárcsak tudnánk minden időben igent mondani az Érkezőnek, és tudnánk láthatóvá tenni útját a szeretet világtérképén tanúságtevő életünkkel!
Toldi Éva