A Boldogságos Szűz Mária mennybevételének napja templomunk búcsúnapja, amelyet ünnepi szentmisével és egy különleges koncerttel ünnepeltünk idén. A szentmisét Szakács Péter plébános és dr. Csernai Balázs lelkész atya celebrálta.
“Mivel templomunk és városunk védőszentje a Szűzanya, ezért egyházközségünknek és városunknak is az a hivatása, hogy az Ő útmutatásával járjunk életünk útjain.” – mondta Csernai Balázs atya. „Mária boldogsága az ő kicsinységében rejlik. Hálaadó énekében magasztalja az Istent és ezzel megmutatja életének alapvető beállítottságát. Példát ad nekünk is arra, hogy az életszentség az Atya akaratába való belesimulással érhető el…
Magasztalja hát lelkünk és életünk az Urat mindazért, amit Mária életében tett, mindazért, amit az Egyház életében tett, mindazért, amit a városunk és egyházközségünk életében tett s magasztalja lelkünk az Urat mindazért, amit személyes életünkben tett” – fejezte be prédikációját Balázs atya.
A szentmise végén már beszűrődtek hangfoszlányok a templomba és a vájtabb fülűek találgatták, hogy vajon milyen darabot is próbál éppen Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt díjas zongoraművész a plébániaudvaron felállított színpadon… A kérdésre szerencsére hamarosan megkaptuk a választ! A szentmise után többen rögtön át is sétáltak, hogy a legjobb helyről hallgathassák meg a világhírű zongoraművész estjét. Felfokozott hangulatban várta mindenki az új Bogányi zongora tapolcai debütálását, amely ráadásul a művész első vidéki szólókoncertje is volt az új hangszeren. De minek is köszönhetjük ezt a szerencsét, hogy a budapesti bemutató után pont ide vezetett a világklasszis első útja? Rák Csabától, az elhivatott hangszerkereskedőtől, a művész barátjától tudtuk meg a részleteket. Rák Csaba az új Bogányi zongora ismertetése előtt mesélt Bogányi Gergely tapolcai kötődéséről, majd arról, miként is született meg a csodazongora ötlete.
Ezután Kovács Melinda ismertette a zongoraművész életútját. Még így rövidre fogva is hosszúnak tűnt a díjak és különféle elismerések felsorolása.
A lelki ráhangolódást pedig Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából meríthettük, melyet Szakács Péter atya olvasott fel. “De vajon miért hangzik el most ez a Szent Ferenc idézet egy zongoraest bevezetőjeként? – tette fel a kérdést az atya.
„Mert hálát érzünk szívünkben Isten jósága iránt. Hálát Nagyboldogasszonyért, a Mennyekbe felvett Szűzanyáért, akit a Szentírás a Napba Öltözött Asszonynak nevez, és akit ma köszöntünk templomunk búcsúnapján. Hálát ezért a csodálatos estért, hálát a zene szépségéért, hálát ezért a fantasztikus új zongoráért, hálát azért, hogy Bogányi művész úr ellátogatott közénk, hogy megszólaltassa számunkra az égi és földi harmóniákat. Igen, reményeink szerint a mai este, amellett, hogy egy páratlan hangverseny részesei lehetünk, lelkünk épülésére is szolgál majd. Itt, Isten szabad ege alatt, a Szent Ferenc által is kedvelt, egyszerű, szerény környezetben, templomunk árnyékában, ahol most az Ég és a Föld összeér.”
Péter atya ezután a zeneszerző ferences kötődéséről és a Szűzanya tiszteletéről beszélt a művein keresztül. Majd Liszt a Villa d’Este szökőkútjai című darabjára reflektálva rávilágított, hogyan kapcsolódik a természet a természetfelettivel Liszt Ferenc művészetében:
„Római tanulmányaim idején többször jártunk kispaptársaimmal Tivoliban, ahol megcsodálhattuk a kastélyparkban csobogó-csilingelő több mint kétszáz szökőkút varázslatos játékosságát és frissítő élményét. Liszt Ferencet is elbűvölte ez a látvány, aki az 1870-es évektől gyakran időzött barátja Hohenlohe bíboros társaságában az Este villában, Tivoliban, és itt írta meg a zeneirodalom egyik legszebb zongoraművét, a Villa d’Este szökőkútjait. A hangok varázslatosan visszacsengik a szökőkutak játékát, egészen a darab közepéig, ahol egy csapásra megváltozik valami. De vajon mi is történik itt? Liszt ezen a ponton egy evangéliumi részletet írt bele latin nyelven a szökőkutakat megjelenítő kották hangjai közé: “Sed aqua quam ego dabo ei, fiet in eo fons aquae salientis in vitam aeternam.” “… De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az … örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” ( Jn 4,14 ) Ezen a ponton a kellemesen gyöngyöző vízi zene átvált mély, vallásos művé, s a víz fogalmának jelentése megváltozik. Jézus e szavakat annak a szamáriai asszonynak mondta, akinek az örök élet ígéretéről beszélt e víz-metaforában. Szép példája ez annak, hogyan emeli Liszt zenéje a természet szépségeit természetfeletti magasságokba.”
A tapolcai plébános végül Isten áldását kérte a koncertre, a művész úrra és minden résztvevőre. Ennek jelentőségét csak később, a hangverseny előrehaladtával érthettük meg… Ugyanis, már az esemény előtt sötét felhők jelentek meg az alkonyi égen és kissé félve gondoltunk arra a lehetőségre, hogy elmossa a vihar a koncertet. A g-moll ballada hangjainál megkezdődött a különös, égi színjáték, és a villámok fényjátéka mintha még külön ki akarta volna emelni a darab drámaiságát. Chopin balladáját két impromtu követte, majd a Liszt műveknél már érezni lehetett a vihar közelségét. Szinte kézzelfogható volt az a gondolat, melyet …atya a bevezetőjében említett: a természet hogy kapcsolódik össze a természetfelettivel…. A Villa d’Este szökőkútjainál cikázó villámok futottak át az égbolton hatalmas dörgésekkel kísérve, A Szent Ferenc a madaraknak prédikál címűnél pedig az eső is bekapcsolódott, a széllel együtt…. Ekkor már nem lehetett tovább folytatni a koncertet. A Benedictione … Isten áldása a magányban című Liszt mű koronázta volna meg az estet. De azt hiszem, hogy senkinek sem volt hiányérzete, mert kiváltságosnak érezhette magát mindenki, aki ott lehetett ezen a különlegesen szép koncerten, ahol az “ég és a föld összeért”. Hatszáz ember tapsolhatott és bizonyára jöttek volna a ráadások is, ha “Szél öcsénk és borús Idő” közbe nem szól. A hallgatóság a lehető legfegyelmezettebben távozott, holott már a villámok egészen a közelben csaptak le… Sok embertől lehetett hallani, hogy a befejezetlenség ellenére is csodálatos élménnyel távoztak és szívűkben hálát adtak a Teremtőnek, hogy a vihar nem tett kárt, pedig egészen a közelünkben mindez megtörtént.
Köszönet Bogányi Gergelynek azért, hogy eljött hozzánk, hogy ihletett játékával elvarázsolt minket és más dimenziókba repített a csodazongora hangjaival! Köszönet mindenkinek azért a sok-sok munkáért, amivel hozzájárult ahhoz, hogy a plébánia udvar átalakuljon szabadtéri színpaddá! Olyan szép példa ez az összefogásra és bátorítás, hogy közösen mennyi mindent tehetünk egymásért, az Úr dicsőségére! Az elmaradt utolsó mű pedig a következő Bogányi – koncerten fog elhangzani, itt Tapolcán, a plébániai közösségünknek, ugyanis erre ígéretet kaptunk a művésztől.
Felséges Úr, mindenható s jó mindenek felett!
Tied a dicsőség, dicséret, áldás
és minden tisztelet!
Mind Téged illet, Felség, egyedül
s nincs ember, aki Téged méltón emleget.
[simpleviewer gallery_id=”978″]
forrás: tapolcaplebania.hu