A tapasztalat azt mutatja, hogy míg a húsvéti vigília szertartása, illetve a szentmisét követő feltámadási körmenetre nagyobb helyeken tekintélyes tömegek szoktak összeverődni, a nagypénteki liturgián általában csak a leghűségesebb hívek vesznek részt.

Pedig a húsvét titkát, az ún. húsvéti misztériumot nem érthetik meg azok, akik szándékosan kihagyják a nagypénteket – esetleg az egész nagyböjttel együtt. Aki nem áll meg együttérző lélekkel Krisztus keresztje alatt, az aligha lehet elkötelezett híve a Feltámadottnak.

Jézus keresztáldozata viszont nem választható el az ő egész életáldozatától. Nagypénteken felidéződnek azok az összes testi és lelki szenvedések, amelyek betetőzése volt a kereszthalál.

Testi szenvedései már születésekor kezdődtek: egy barlangistállóban jött a világra, és állatok jászola jutott neki bölcsőként. Majd menekülni kellett Egyiptomba, átélve a hontalanság keserveit. A munkás názáreti évek után három éven át rótta Palesztina mészkőporos útjait, és bizony olyan is előfordult, hogy az Emberfiának nem volt hova fejét lehajtania (vö. Mt 8,20; Lk 9,58). A vérrel verejtékezés, a megostorzás, a kb. 700-800 méteres keresztút, a keresztre szögezés és a kereszthalál tette teljessé testi vonatkozásában Jézus értünk vállalt áldozatát.

De a lelki szenvedések még súlyosabbak voltak. Názáret csendje is rejtegetett lelki kereszteket az Úr Jézus számára: szüleink kívül senki sem ismerte fel az ő nagyságát. Johann Sebastian Bachot ma a legnagyobb zeneszerzők közt tartjuk számon, életében azonban ezt senki sem ismerte fel. Milyen keserűség lehetett ez a mesternek…! Meg nem értéssel, hálátlansággal később is gyakran találkozott az Úr, például Názáretben, a kenyérszaporításkor, nem is beszélve a nép előtt nagy becsben tartott írástudókról és a farizeusokról. De még az apostolok is gyakran mutatkozta értetleneknek, a szenvedés óráiban pedig gyáváknak és hűtleneknek. De bőven kijutott Jézusnak a megaláztatásokból is , gondoljunk csak a nádszálra, a töviskoronára és arra, hogy két gonosztevő közt mint fő-fő gonosztevőt feszítették keresztre.

Az orvosok által ismert, egyébként ritka vérrel-verejtékezés már sejtet valamit Jézus lelki kínjaiból, mert az említett szimptómát általában rendkívüli mértékű stressz, lelki megrázkódtatás váltja ki. Mi okozhatta ezt a megrázkódtatást? Elsősorban az, hogy Jézusnak vállaira nehezedett a világ összes bűneinek a súlya. Szent Pál merész megfogalmazása szerint Isten őt „bűnné tette értünk” (2 Kor 5,21), átkozottnak, még a mennyei Atyától is elhagyottnak érezte magát a kereszten (vö. Gal 3,13). Ezt fejezi ki Jézusnak a kereszten mondott szavai közül a legmegrendítőbb, amelyet Márk evangélista eredeti nyelven megőrzött: „Eloi, Eloi. lamma szabaktáni?”, azaz „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (vö. Mk 15,34).

Jézus itt valóban „alászállt a poklokra”, megízlelte – ha csak egy rövid időre is – a magányt a teljes elhagyatottságot és reménytelenséget.

Sík Sándor XI. stáció című versében ezt így fogalmazta meg:

Áll a Kereszt az ég alatt,
A föld felett.
Tajtékot ver lába körül
A gyűlölet.
Alul halálos gyűlölet,
Fölül halotti csend.
Föld kiveti, s be nem veszi
Az ég sem odafent.
Ember Fia, Ember Fia,
Egyedül vagy a puszta végtelenben!
– Én Istenem, én Istenem,
Miért hagytál el engem?

Annál csodálatosabb, hogy Jézus már ott a kereszten túljut a fentebb megfogalmazott lelki mélyponton, és eljut a fényre, rátalál mennyei Atyjára, megtalálja a legkínzóbb kérésre a legcsodálatosabb választ. Képessé válik arra, hogy imádkozzék ellenségeiért, hogy mennyországot ígérjen a jobb latornak és hogy lelkét letegye az Atya kezébe. De talán a legsúlyosabb megnyilatkozása ez az egyetlen szó: „Beteljesedett!” (Jn 19,30) Itt most újra az a Jézus beszél, aki elítélése előtt nem sokkal így szólt: „Ítélet van most a világon, most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét” (Jn 12,31); aki a reá váró elhagyatottság tudatában is kijelenti: „ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magammal vonzok” (Jn 12,32).

A „beteljesedett”-ben lelki értelemben jelen van már a feltámadás. Jézus halála nem csőd, nem kudarc, hanem beteljesedés, beteljesedése főpapi imájában mondott szavának: „Atyám, én megdicsőítettelek a földön, a feladatot, amelynek elvégzését rám bíztad, elvégeztem” (Jn 17,4)

Keresztre szegezett Jézus, segíts minket is, hogy életünkben és halálunkban – veled együtt – megdicsőíthessük az Atyát, és hozzád hasonlóan eljuthassunk a feltámadás örömére.

                                                                                                                                             +Márfi Gyula

                                                                                                                                         veszprémi érsek

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »