Ragyogó fehér ruhába öltözött lányok és fiúk ültek az első padokban életük nagy eseményére várakozva. Mögöttük meghatott szülők és rokonok, talán a saját elsőáldozásukra emlékezve.
Szombat délután a Szilágyi keresztény iskola, vasárnap, a 9 órai szentmisén a Botev és a Simonyi iskola hittanosai járulhattak először szentáldozáshoz.
A szentmisét László Dezső atya, a Szilágyi iskola lelki igazgatója mutatta be. Szentbeszédében útravalót adott a hittanból már alaposan felkészült gyermekeknek. Emlékeztette őket, mit jelent kereszténynek lenni: lelkükben fel kell ismerniük, hogy Isten meghívta őket a keresztény küldetés teljesítésére. Jézus a tanítványai közösségében alapította meg az Eucharisztiát, és ránk hagyományozta, hogy a kenyér színe alatt, közösségben magunkhoz vehetjük Őt, hogy megerősítsen minket a jóban. Isten mindig szeretettel, sohasem erőszakkal közeledik gyermekeihez, és meg akar minket ajándékozni, önmagához akar minket kapcsolni, hogy az ő útját járjuk, a tökéletesség felé vezető utat. Nekünk csak az a feladatunk, hogy válaszoljunk a hívására, elfogadjuk az ajándékát, és továbbadjuk szerető jóságát embertársainknak a családban, az iskolában és a munkahelyen. Életmóddá kell alakítanunk a hittanórán megtanultakat.
Dezső atya köszönetet mondott a szülőknek, mert hiteles, keresztény családi hátteret biztosítottak gyermekeiknek, és a tanároknak, a hitoktatóknak, akik a tárgyi tudás átadásán kívül követendő példát állítottak az elsőáldozók elé.
A gyermekek ezután megerősítették keresztségi fogadalmunkat, és a szentgyónásban megtisztult lélekkel vehették magukhoz az Oltáriszentséget.
Demény Anna