A Nemesapáti és a Zalaszentiváni Plébániák zarándokcsoportja Homokkomáromba utazott 2016. július 13-án. E település története a 13. századra nyúlik vissza. A mai templom építését 1722-ben indították el. Gróf Batthyány Lajos kegyúr rengeteget tett a templomért. Kérésére a pápa 1751-ben Szent Félix gyermek vértanú ereklyéit adományozta a templomnak. Boldog Batthyány-Stratmann László erekjecsontjának egy kis darabja is itt található 2003-tól.
E napon tartották Szent Félix búcsúját, a horvát nyelvű zarándoklatot és szentmisét, melyre a mi utunk is vezetett. Rózsafüzért imádkozva, Mária énekeket zengve gyűjtött erőt a hívő sereg az autóbuszon, hogy könnyedén feljusson majd a kegyhelyre. Mindannyian kitartó türelemmel ballagtak felfelé a templom dombján Boa Endre és fafaragó társainak szobrai között. Fent már gyülekeztek az emberek és visszatérő ismerősökként köszöntötték egymást. Lassan megteltek a kegytemplomban és az azon kívül található padok, sokan összecsukható székekkel érkeztek.
17órakor elkezdődött a Keresztút. Csend telepedett a környékre, az emberekre kívül és belül. Mindenki elindult Jézussal a Kálvárián, elmélkedett saját életén. Csodálatosan együtt szólt az ének: „Szívünk-lelkünk most kitárjuk, utad Jézus Veled járjuk.” Horvát és magyar nyelven várták az atyák a gyónni vágyókat, órákon át kígyózó sorok mutatták ezek helyét. 18 óra után horvát nyelvű énekek törték meg az áhítat csendjét, ahogy érkeztek a kórusok a templom elé. Fiatalok hozták a népi hangszereiket, hogy a szentmise alatt zenéjükkel szolgálják az Urat. A folyamatos éneklés alatt ünnepélyesen vonultak be és megtelt a templom.
18 óra 30 perckor kezdetét vette a horvátok ünnepi búcsúi szentmiséje Blaz Horvat lelki üdvéért, aki maga is sok zarándokcsoporttal járt e falak között. Karlo Simek (Prelog plébánosa) végezte a celebrálást, több magyar és horvát paptestvér együttműködésével, s a Nyolc Boldogság Közösség nővéreinek segítő jelenlétével. A prelogi kórus és zalai horvát települések horvát nyelvű énekükkel dicsőítették az Istent. A külső zajok, hangok eltávolodtak és mindenki tisztelettel hallgatta a horvát, majd a magyar nyelven felhangzó olvasmányt, szentleckét, evangéliumot és szentbeszédet. A magyarul elhangzó Hiszek egy Istenben… után horvátul énekelt Mi Atyánk, majd Isten báránya következett. Felejthetetlen élmény volt látni a kezet nyújtó, mosolygós arcokat, ahogy a béke szertartás alatt egymáshoz fordultak nyelvüktől függetlenül az emberek. Szinte észrevétlenül telt zsúfolásig a templom, hogy a Jóisten ölelő karja, s a falak óvják az időjárástól az ideérkezőket.
A szél és eső elcsendesedett mire a körmenetben hívek százai kísérték énekelve Máriát és az Oltáriszentséget a Kisboldogasszony templom körüli kálvárián. A pápai, a magyar, a székely és a horvát himnuszok felhangzása után kegytárgyak szentelése és Szent Félix áldás adása következett az ide érkező gyerekek számára. Az áldást osztó két atya előtti sorokban néhány hónapos csöppséget, óvodásokat, iskolásokat, kamaszokat, fiatalokat is láthattunk. Az ünnepi eseményt szentségimádás zárta.
Különleges magyar-horvát nyelvű szertartás részesei voltunk. Megható volt a különböző anyanyelvű emberek közös imája és éneke. Hitben erősödve, lélekben gazdagabbá válva érkezett haza a zarándoksereg. Köszönet és hála volt mindenki szívében hazaérkezve az otthonának falai közé.
PSR