Az állatok világnapját 1931 óta Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepeljük. Szent Ferenc az állatok és a természet pártfogója, életéről is számos ehhez fűződő legenda maradt fenn, mint például a gubbiói farkas megszelídítése. Szent Ferenc sokszor prédikált ember és állat kapcsolatáról. Azt mondta, hogy az emberiségnek kötelessége védeni és élvezni a természetet.
Épp ezért ma délután a Szent István Római Katolikus Általános Iskola Török Bálint utcai épületében rövid ünnepséget szerveztek az állatok világnapján, a szentre emlékezve. A gyerekek kaptak előzetes feladatot is: a nyolc alsó tagozatos osztály egy-egy állatos tablót készített. Volt összeállítás többek közt a nyúlról, a bárányról, a rókáról, de a galambról is. Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert az Assisi Szent Ferenchez köthető történetek közt az egyik legismertebb, amikor a madaraknak prédikál.
Az osztályok a tablókkal felsorakoztak az iskola udvarán, s meghallgatták a 4.a osztály műsorát, akik a szent életét és tevékenységét ismertették. Ezt követően Mail József apát, plébános szólt a gyerekekhez. Assisi Szent Ferencről és az állatokról beszélgetett velük, s elmondta, hogy neki is van kutyája, aki hűséges társa. Az alkalomra a gyerekek elhozhatták kis kedvenceiket, s ezeket Mail József a program végén megáldotta. Az ünnepségen sok kutyus volt, de akadt tengerimalac, nyuszi és teknős is az áldásra váró állatok közt.
Forrás: papa.ma