A város betlehemét és adventi koszorúját november 27-én, vasárnap kora este áldotta meg dr. Mail József apát, plébános.
A gyertyagyújtáson a Szent István Római Katolikus Nagytemplom Kórusa dalolt és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai idézték fel a karácsonyvárás időszakának jelentését.
Dr. Mail József köszönetét fejezte ki a városvezetésnek, hogy a betlehemet évről évre felállítják, ami jelképezi Jézus Krisztus születését. Mint mondta, előbb állítottunk betlehemet, mint adventi koszorút. Betlehemet a 13. században már állítottak, Assisi Szent Ferenc készítette élő emberekkel.
-Áldd meg Urunk ezt a betlehemet és a jászolt, mely a keresztény nép örömét szolgálja. A megtestesülésnek ez a jele segítse megtartani a szülők és a felnőttek hitét a gyermekekben, növelje a reményt és mindnyájunkban erősítse a szeretetet – e szavakkal áldotta meg a betlehemet majd az adventi koszorút, melynek első gyertyáját a városlakók népes tömege előtt gyújtotta meg.
Advent második vasárnapján, december 4-én 19 órakor a Fő téren gyújtják meg a koszorú második gyertyáját.
Babos Petra
Forrás: http://www.papa-ma.hu/