Karácsony ünnepén, december 25-én délelőtt a Szent Mihály Bazilikában Udvardy György érsek Nagy Károly apát, kanonok plébánossal és Szalontai István atyával mutatta be a szentmisét kispapjai asszisztenciájával.

“Az Ige testté lett és közöttünk lakott“ (Jn 1,14). Az üdvösségtörténet legnagyobb eseménye, amely szoros összefüggésben van Jézus Krisztus feltámadásával és kereszthalálával. Ilyen tömören egyszerűen fogalmazza meg az evangélista: Az Ige testté lett és közöttünk lakott. Az Ige, aki a Fiú, az Ige, aki az Istennél volt, aki ismeri az Atyát és csak egyedül ő ismeri. Akire vágyakoztunk, vártunk ezredév óta és Ő az, aki betölti minden reményünket, Ő az aki betölti minden vágyunkat, Ő az, aki Istenre irányítja a figyelmünket – kezdte karácsonyi homíliáját Udvardy György érsek. A szentlecke ugyanezt a központi gondolatot gyönyörűen fejezi ki, amikor azt mondja: “Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával“ (Zsid 1,1). Ezt ünnepeljük, ezt az isteni küzdelmet, aki küzd értem, küzd az emberért. Istennek nem mindegy az, mi történik velem, nem mindegy az, mi történik az emberiséggel, mert szeret bennünket, hiszen szeretetből hívott létre, szeretetből alkotott. Sokféleképpen szólt az Isten az atyákhoz. Ez pedig azt is jelenti, hogy keresi a megfelelő módot. Nem szűnik meg, nem fárad bele, nem unja meg, nem mondja elég volt. Keresi a megfelelő módot, a megfelelő alkalmat, hogyan tud megszólítani bennünket. Soha nem mond le rólam, nincs olyan helyzet, amire az Isten azt mondaná elég volt, elfogyott a türelmem nincs tovább. Sokféle módon sok ízben szólt az Isten az atyákhoz és a végső időkben fia által szólt hozzánk – mondta a főpásztor. Ez a végső idő nem azt jelenti, hogy az Istennek a lehetősége már leszűkült volna, már nem tudott volna mit tenni. Isten fiának a megjelenése, Isten fiának a világba lépése kezdettől fogva elhatározott volt az Atyánál. Elhatározott volt, azért hogy róla az Atyáról beszéljen.Kezdettől fogva elhatározott volt, hogy feltárja a Fiú és az Atya közötti kapcsolatot és ezzel megajándékozzon bennünket. Kiemelte, a végső idő nem a végső megoldást jelenti, hanem a teljességet, az idő teljességében. Mit értünk az idő teljességén? Nagyon sokszor valami ünnepi pillanatot, valami rendkívüli eseményt.  Sokszor ezt várnánk saját életünkben is. Fogok változtatni az életemen, fogok változtatni a szokásomon, a megtérés útjára lépek, ha egyértelmű jelei lesznek ennek. Hangsúlyozta, az idők teljessége Istennél nem ezt jelenti, hiszen ha a körülményeket tekintjük egyáltalán semmi nem indokolta, hogy éppen ott, éppen akkor szülessék meg az Isten fia. Az idők teljessége egy fiatal lány, a bűn nélkül való, aki igent mond Istennek az akaratára.  Azt lehet mondani, az idők teljessége az a mai nap, adott körülmények között. Nincs szükség, nincs lehetőség másra várni, nem lesz jobb, nem lesz biztosabb. Miért? Mert az Isten benne van az időben, benne van mindannyiunk idejében. Fia által szólt hozzánk, benne mindent átadott – mutatott rá György érsek.  Benne szólíthatjuk az Istent Atyának, benne mondhatjuk ki Abba, Atyám. Annak a felnőtt férfinak a kifejezése: Apám, aki már tudja, hogy az apja milyen nagy kincs. Mi fogadott fiak vagyunk ez nem valamiféle minőségi különbség, nem azt jelenti, hogy nem az élet teljességét birtokolnánk, hanem azt jelenti Krisztuson keresztül váltunk kedves fiakká az Atya előtt. Isten gyermekei vagyunk és benne tárul fel mindannyink számára az élet teljessége.

Isten lelke átjár, ezt kapjuk Krisztustól, akinek a születésére ma emlékezünk. Karácsony misztériuma a megváltás misztériuma. Boldogan élhetek, mert Isten velem járja az Ő útját. Az Ige testté lett és közöttünk lakott. Ez az egyszerű isteni erővel bíró mondat azonban jelzi számunkra azt, akik mi magunk vagyunk, ahogyan Péter levélben olvassuk: ”Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára” (1Pét 2.9). Ez a mondat fogja a Főpásztor szándéka szerint a következő esztendőben a főegyházmegyében a lelkipásztor tevékenységet, a kulturális tevékenységet és minden közösségi egyéb tevékenységet irányítani. Tulajdonul lefoglalt nép, szent nemzet, királyi papság. Ezek vagyunk mi, azért mert az Ige testté lett és közöttünk lakott – zárta karácsonyi homíliáját Udvardy György érsek.

A szentmisét a Mária rádió hallgatói élőben hallgathatták az egész Kárpát-medencében.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »