A különböző felekezetű gyülekezetek az elmúlt héten együtt imádkoztak Veszprémben is a Krisztus-hívők egységéért. Az utolsó alkalmat tegnap tartották a református nagytemplomban, ahol dr. Takáts István érseki helynök elmélkedésével zárult az idei imahét január 26-án, vasárnap.
A záró imaalkalmon részt vett a házigazda Niederhoffer Zoltán lelkész, Stadler László Dezső plébános és Závodi Zsuzsanna református lelkész.
Hívőként azt szoktuk mondani, hogy nem kérdésekre keressük a a választ, hanem magára az életre. Az életre adott válasz pedig nem egyszerű igazság. Nagyon sokszor személyek képében érkezik meg életünk kérdéseire adandó válasz. Ők segítik a kérdéseket felülmúlni, meghaladni. Egy olyan helyzetről hallottunk a mai szentírási részletben, amelyben nem elméletben megválaszolható kérdések merülnek fel: szenvedőkkel, betegséggel, illetve a krisztusi küldetéssel találkoztunk, aki betegekhez, szenvedőkhöz küld – kezdte elmélkedését Takáts István atya. Ezekben a helyzetekben – amelyek elől legszívesebben elfutnánk – jó lenne tudatában lennünk, hogy milyen örökséget kaptunk Krisztustól. Nagyon sokszor a vallás menekülés. Sokszor szeretnénk, hogy Isten megvédjen ezektől a helyzetektől. Amikor mégis bekövetkeznek, akkor pedig azt mondjuk: “Hol van ilyenkor az Isten?”, “Hogyan szeret bennünket az Isten, ha mindez bekövetkezhet?” Nagyon sokszor ilyenkor meg nem értett szeretet számunkra az Isten szeretete.
Mint mondta: mégis nagyon fontos, hogy mi ne elfussunk ezektől a helyzetektől, ne azt kérjük az Istentől, hogy óvjon meg bennünket, hanem legyünk tudatában annak, hogy mindez az élet része. Ahogyan ma hallottunk az Apostolok Cselekedeteiben: a beteget Pál megérinti, pont úgy, ahogy Krisztus tette a betegekkel. Az érintés az egyik legszebb örökségünk, amit az élet legnehezebb helyzeteiben fontos, hogy eszköztárunkban tudjuk. Ez az érintés a részvét erejét mutatja. Nem vagyunk tehát eszköztelenek – fejtette ki, majd hozzátette: akkor, amikor elmarad, az ember közönnyel találkozik, magányban éli meg élete nehéz helyzeteit. Igazán sokat számít, amikor tudja valaki, hogy az ő fájdalma, szenvedése fontos valakinek, nincs egyedül. A részvét gyógyító, felszabadító tud lenni, és nemcsak annak aki ezt megtapasztalja, hanem annak is, aki ezt megéli – magyarázta István atya. Pont úgy ahogy Krisztus tanítja. Nem csak a részvét erejét kapjuk meg, hanem annak a lehetőségét is, hogy az életünknek ezt a nehéz helyzetét esélyként éljük meg. Igazolja szeretetünket, hogy mi is többek legyünk. Minden új helyzet a szeretet új lehetőségét is megadja – hívta fel a figyelmet. A bátorság, a jóság és a szeretet összetartoznak, a jóhoz kell a bátorság. Amikor olyan helyzetbe kerülünk, amitől menekülnénk, megértjük azt, hogy ez a szeretete új lehetőségét adja meg. Azt is tudatosítani kell magunkban, hogy valójában ebben az új helyzetben arra kaptunk meghívást, hogy bátrak legyünk. Amikor nagylelkűnek kell lenni, ahhoz kell bátorság, az önzéshez nem kell. A sértődöttséghez nem kell bátorság, a megbocsátáshoz kell. A hazugsághoz sem kell bátorság, az igazsághoz sokszor kell. A szeretethez is sokszor bátorság kell, a közönyhöz, részvéttelenséghez nem kell – mondta az atya, majd emlékeztetett: Milyen jó lenne azt érezni, hogy Krisztus arra hív minket, merjünk bátrak lenni: szeretet, jóság, nagylelkűség mellett döntsünk. Amikor személyek formájában megérkezik sok-sok kérdésünkre a válasz, ahhoz segítenek minket, hogy felülmúljuk magunkat – fogalmazott.
Majd Kalkuttai Teréz anya bátor szeretetét állította elénk példaként. Ő a világ szemében értéktelenek mellett kötelezte el magát, mert tudta, hogy a Krisztushoz vezető legrövidebb út a másik ember.
Jó lenne tudni azt, hogy amikor személyek formájában megérkezik a válasz az életünk kérdéseire, akkor esélyt kapunk, hogy többek legyünk, hogy krisztusiak legyünk, önmagunkat felülmúljuk. Valóban tudjuk, minden szenvedőben a szeretetünkre szomjazó Krisztus érkezik hozzánk – zárta gondolatait az érseki helynök.
A hitvallás és a könyörgések után a lelkipásztorok áldásával zárult az imahét.
