Udvardy György mutatott be szentmisét február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján Balatonkenesén Medveczky Miklós plébános koncelebrálásával. Teréz és Erzsébet nővérek, az Assisi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közössége tagjai megújították hármas fogadalmukat. Mindketten húszéves jubileumot ünnepeltek.
Mikor Teréz nővér Balatonkenesére érkezett hosszú belső utat bejárva, hogy jelentkezzen a kenesei segítőnővérek közösségébe, Erzsébet nővér az örökfogadalmát tette. Azóta itt élnek, az egyházi szolgálatra elköteleződve, a Magyarok Nagyasszonya-templom mögötti házban. A kenesei plébánia területén és a filiákban is jól ismerik őket, hittant oktatnak iskolákban, óvodában, lelkigyakorlatokat tartanak, lelkivezetéssel segítik a híveket, fiatalokat, családokat és időseket, ellátják a templom körüli szolgálatokat. Nagy örömük, amikor már az egykori tanítvány hozza a gyermekét elsőáldozásra. Fontos számukra a közösségépítés: az elmúlt húsz évben szervezett programok közel hozták a családokat a plébániához és egymáshoz. A segítőnővérek célja, hogy Krisztus szeretetét, örömét átadják az embereknek. Mottójuk, mely Szent Ferenctől származik, erről tanúskodik:
“Mi Isten komédiásai vagyunk, és azért küld minket a világba, hogy megtanítsuk az embereket az igazi örömre.”
Közösségük alapítója és elöljárója a veszprémi érsek. Különös örömmel töltötte el Terézt és Erzsébetet, hogy jubileumi ünnepükön megtisztelte őket Udvardy György érsek azzal, hogy az ő jelenlétében újíthatták meg a szegénység, tisztaság, engedelmesség hármas fogadalmát. Erre az alkalomra Medveczky Miklós plébános által vezetett lelkigyakorlattal készültek az ünnepet megelőző hétvégén.
Érsek atya a gyertyaszentelés szertartásának elején hangsúlyozta Urunk templomban való bemutatásának jelentőségét. Isten fia találkozik az ő templomával, és ez a találkozás megszenteli az embert, irányt mutat, bátorít és megerősít. Az érsek megáldotta a gyertyákat, hogy azok az öröm, a fájdalom, az imádság és a könyörgés perceiben otthon is Krisztus világosságát sugározzák.
Krisztus részt vállalt az emberrel, minden tekintetben hasonlóvá vált az emberhez, hogy a halálból felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem rabszolgává tett – hangzott el a zsidókhoz írt levélből. – Mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésekkel küzdenek.
A mai ünnep a találkozás ünnepe – kezdte prédikációját a veszprémi érsek. – Isten világa találkozik az emberi világgal, a világ világossága a világosságra vágyó emberrel. Szűz Mária egy teljesen megszokott, hétköznapi cselekedettel tett eleget a törvénynek, amikor negyvennapos újszülöttjét a templomban bemutatta. Ez az esemény mégsem az lett, mint amit abban a korban minden édesanya megtett, hiszen a negyvennapos újszülött messiásként, megváltóként jelent meg: az isteni szeretet és az emberi vágyakozás találkozott. Isten fia belépett abba a templomba, ahol az áldozatokat mutatták be, ami csak előkészíteni tudta a népet Isten befogadására; és megszentelte jelenlétével azt, világosságot hozott. A választott nép imádsága, zarándoklása, szövetsége új értelmet nyert. Azzal, hogy Isten fia belépett az ember életébe, minden új fénybe került, még a küzdelem, a halál is, mert megérkezett a Megváltó, kapcsolatba lépett övéivel.
Mennyire fontos nekünk, embereknek, hogy világosságban tudjunk élni! Hosszú téli délután mennyire tudunk vágyakozni arra, hogy a fény új erőt adjon, betöltse az életünket! – hangsúlyozta az érsek, majd felidézte egy svédországi élményét: mikor ott járt, látta, hogy tavasszal az ablakokba kívülről lámpákat helyeztek el, melyek befele világítottak, annyira ki voltak éhezve az ott lakók a fényre.
“Hosszú tél után érezzük mi is, mennyire fontos, hogy világosságban éljünk, mert a fény új erővel tölt el, és új értelmet ad mindennek, ami körülvesz bennünket. A sötétben ismeretlennek tűnnek a minket körülvevő dolgok, a fény által kiviláglik a bennük lévő rend.
A családtagok, ha a gyertya fényénél összegyűlnek és hálát adnak, nemcsak egymás arcvonásait látják, hanem a máshogyan ragyogó tekintetben egymás jóságát és együvé tartozásukat is: a gyertyafény közösséget is teremt.
Amikor sötétségben vagyunk, utat tévesztünk, már egy halvány fénypont is biztonságot ad, mutatja az utat, a célt, és akkor már nem a sötétséggel foglalkozunk, hanem az egyetlen kicsi fényponttal – folytatta prédikációját a főpásztor. – Ilyen számunkra egy ünnepnek a fénye is: megmutatja az élet értelmét, a küzdelem és az áldozat célját. Krisztus ezzel a világossággal lépett be az életünkbe.
Ugyanakkor az is fontos, hogy egymásban felfedezzük ezt az isteni lángot, hogy olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akik Krisztus módjára élnek – fogalmazott az érsek.
“A megszentelt életet élők hármas ígéretükkel magukra öltik Krisztust. Jelzik számunkra, hogy nincs más cél, mint az, amit Isten akar az emberrel, nincs más eszköz, mint Jézus szegénysége, és nincs más táplálék, mint Isten akaratának teljesítése az engedelmességben.”
Épp ezért hálásak vagyunk nővéreinkért – folytatta Udvardy György –, hiszen jelenvalóvá teszik Isten Fiát az emberek számára fogadalmukkal, életükkel, jelenlétükkel. Az Istennek szentelt élet ragyogó pont, amely elirányít a sötétben.
A nővérek fogadalma a szívben lévő fényesség erejével hangzik el, de nem azért, mert Istennek szüksége lenne ismétlődésre vagy valamiféle pótlásra. Az újra kimondott szó ereje, dinamikája kifejezi, hogy amit Istennek adunk, az nem statikus, hanem élő, eleven. A szív mélyén kimondott ígéret, bár a legbensőbb, legszentebb, legintimebb cselekedet, mégis közösségi cselekedet is, melyben az újjáteremtés és a szolgálat megerősítése megvalósul. Az „akarom” kimondása teremtő szó, a világosság szava – fejezte be beszédét Udvardy György.
A prédikáció után Teréz és Erzsébet nővérek ünnepélyesen, gyertyával a kezükben megújították hármas fogadalmukat törvényes elöljárójuk előtt a közösség szabályzata szerint, és könyörgésükben kérték a hűség és feladataik teljesítésének kegyelmét.
A szentmise zárásában az érsek áldást kért a nővérekre, és buzdította a híveket, hogy a megszentelt gyertyák az otthonaikban az imádságra, Krisztus titkaiban való elmélyülésre hívjanak. „Megújult erővel alakítsuk ki vallásos hagyományainkat, vagy éljünk azokkal, amelyeket megőriztünk. A mindennapjainkat átszövő tárgyak, eszközök, szokások segítenek minket Krisztusra, a világ világosságára figyelni.”
