A koronavírus okozta betegségből kigyógyulva dr. Udvardy György érsek atya az alábbi videóüzenetben mondott köszönetet az imákért, valamint fejezte ki háláját az őt ápoló egészségügyi dolgozók felé.
Nagy szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket, munkanapom megkezdése okán.
Szeretnék köszönetet mondani minden kedves testvérnek, akik imádkoztak gyógyulásomért, imádkoztak azért, hogy minél hamarabb kiálljam a próbatételt, és minél hamarabb tudjak visszatérni az egyházmegye vezetéséhez. Hálásan köszönöm a sok imát, éreztem ennek az erejét, hálásan köszönöm a katekétáknak, paptestvéreknek, az egyházmegye híveinek és minden kedves ismerősnek, akik imáikkal támogattak.
Munkatársaimmal együtt törekedtünk a lehető legnagyobb mértékben betartani a járványügyi szabályokat, azonban valahol egészen bizonyos, hogy hibáztam, és a fertőzést én magam is megkaptam. Köszönhetően az orvosok, ápolók, gondozók gyors beavatkozásának, öt napot töltöttem kórházban, a többit pedig itthon gyógyulásra tudtam fordítani.
Ebben az időszakban, amikor az ember beteg, akkor sok minden megfordul a gondolataiban, így voltam ezzel én is. Legfőképpen kiemelkedik bennem a hála az imádkozókon túl, az orvosokért, ápolókért, gondozókért, akiknél olyan kiemelkedő és példaszerű magatartást találtam, láttam, mind a szakmai hozzáértésben, mind az elköteleződésben, mind az állhatatosságban, mind pedig a kedvességben, ami egészen bizonyos, hogy nem csak nekem, hanem minden ápolásra szoruló beteg testvér számára a gyógyulást segítette elő. Ugyanakkor megerősödött bennem a bizalom azok iránt, akik a szakmájukhoz értenek, akik szakszerű felkészültségükkel, személyes elköteleződésükkel a betegeket szolgálják. Amikor most köszönetet mondok orvosaimnak, ápolóknak, nővéreknek, akkor bíztatok és bátorítok mindenkit, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben ne engedjük, hogy a bizalom meggyengüljön bennünk azokkal szemben, akik szakmailag felkészültek, akik tekintéllyel vannak a társadalom számára. Ne engedjük, hogy olyan gondolatok, legfőképpen olyan szavak hagyják el ajkunkat, amelyek nem a bizalmat erősítik, hanem a bizalmatlanságot szítják. Egy közösség, egy társadalom bizalmon alapuló tekintély nélkül nem képes működni. Ezt tapasztaltam meg én is az elmúlt napokban, és ezért kérek és bátorítok mindenkit, hogy a lehető legnagyobb fegyelemmel, legnagyobb állhatatossággal, legnagyobb reménykeltéssel tartsuk be azokat a szabályokat amelyeket számunkra előírnak és javunkat szolgálják. És ezt a bizalmat erősítsük egymás felé.
Nehéz időszakot élünk át, ezért főegyházmegyénk a kórházban dolgozók számára olyan imafüzetet készített, amely az ő élethelyzetüket, életállapotukat jeleníti meg, amikor imádkoznak betegeikért, gyógyulásukért, amikor kénytelenek szembesülni az emberi élet törékenységével, a halállal, és mégis másnap újból- újból szolgálatunkra szegődnek. Imáinkkal támogassuk az ő szolgálatukat, és buzdítok, bátorítok mindenkit – lelkipásztorokat, katekétákat, katolikus iskolák pedagógusait, de mindenki mást is -, hogy a rendelkezésre álló oltással éljünk, és másokat is bátorítsunk, bíztassunk erre. Hogy meddig tart ez az időszak, nyilván nem tudjuk. De az, hogy ebben az időszakban milyen hitből fakadó emberi tulajdonságokat építünk ki, amelyek a jövőt, a reményt éltetik bennünk, ez rendelkezésünkre áll és ez a mi felelősségünk. Erre a felelősségre szeretnék mindenkit bátorítani, bíztatni. Hogy higgyük, ennek segítségével túljutunk életünk minden nehézségén. S Krisztus, aki értünk a keresztet hordozta, nagy-nagy példa számunkra. S nem csak példa, hanem Isteni erejével segítségünkre is siet nehézségünkben.
Áldott kitartást, áldott bizakodást, és reménykedő magatartást kívánok mindenkinek!