Az elmúlt száz esztendőben a Szent Mihály Főszékesegyházat két ízben újították fel.
Az épület az 1960-as évekre már igen rossz állapotba került. A székesegyház újabb külső felújítására, illetve a szentély liturgikus terének átalakítására az 1970-es évek közepén került sor, Erdei Ferenc tervei alapján. Az átalakítást Tóth Sándor régészeti és falkutatása előzte meg, aki 1994-es tanulmányát ezzel az összefoglaló értékeléssel zárta: „Az eredeti épület pedig, amelyről főleg maradványai nyújtanak némi fogalmat, nemcsak hazai, hanem európai mérce szerint is kiváló műnek látszik, noha mindeddig észrevétlenül maradt. (…) A pusztulás több korai részt már a középkorban elért. A barokk megújítás a szentélyrészen kívül eltüntette a középkori épület minden nyomát, de a régi falakat nagyrészt megőrizte. (…) Századunk elején az eredetiség felmutatásának vágya vezetett újjáépítéséhez. Ez a barokk architektúrával együtt épp azt törölte el javarészben, amit általa láttatni akartak. A maradékból néhány részletet a legutóbbi helyreállítás megmutatott. De a falak és a talaj történeti szövetét eközben és azóta is érte kár. Tudomásul kell venni, hogy e szövetben minden további bolygatás szaporítani fogja a hiányokat, és ezt a szakszerűség is legfeljebb mérsékelheti majd. A veszprémi templom még mindig nagyértékű műemlék: a székesegyházak között az egyetlen ma Magyarországon, amelynek szentélye anyagában is nagyrészt középkori, és az egyetlen a Regnum Marianum területén, amely a XI. század középső évtizedeiből még jelentős felmenő maradványokat őriz. A pusztulás visszavonhatatlan, de a régi mű történetének számos tanúja még mindig a földben és a falakban rejlik.” 2005-től folytatott restaurálás a templom két tornyának felújításával kezdődött. A munkálatok alatt a főtemplom ismét megújult, kicserélték a régi és akkorra már igen rossz állapotú tetőszerkezetet is. A mai templom a kisebb méretű, vegyes stílusú bazilikák közé tartozik. Hossza 46×22, szélessége 11, magassága 15, toronymagassága 44 méter.
