Két napon keresztül az Eucharisztia került a középpontba Balatonfüreden és Tihanyban kapcsolódva a ma kezdődő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszushoz.

Az ünnepségsorozat emlékezés is volt egyben az 1938-as kongresszusra, amikor június 5-én a kongresszus után 15 hajó kísérte a Balaton vizén az Oltáriszentséget.

Pénteken, szeptember 3-án a balatonfüredi Krisztus Király plébániatemplom kertjében Udvardy György érsek áldotta meg Faykod Mária Eucharisztia nevet viselő alkotását, az ünnepségen köszöntőt mondott dr. Fodor János plébános.

A szobor elsősorban az átlényegülés pillanatát, folyamatát ábrázolja. Egy különleges belső világítást kap azért, hogy a márvány áttetsző legyen. A világítás “fényformákat” alkot. A márványba faragott formák és a fényformák kölcsönhatása fejezi ki a szobor üzenetét.
Szombaton, szeptember 4-én Balatonfüreden kulturális programok várták az érdeklődőket, majd délután a tihanyi apátsági templomban elkezdődött áhítattal indult útjára az Oltáriszentség a Balaton vizén Balatonfüred kikötőjébe.
A szentségimádást Mihályi Jeromos tihanyi perjel vezette, a szerzetes atya mellett Udvardy György érsek, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató és Megyesi Ferenc érseki szertartó, valamint a hívek sokasága kísérte imádságával a díszes monstranciában lévő Eucharisztiát.
A Siófok nevű katamaránon zenés szentségimádással siklottak a Balaton vizén, s az 1938-as eseményhez hasonlóan most is számtalan hajó – mint pl. a híres Kisfaludy és a Jókai, valamint vitorlások kísérték útján.
Balatonfüredre érkezve a Tagore sétányon Udvardy György érsek mutatott be szentmisét, szentbeszédje alább olvasható.
A szentmise után fáklyás körmenetben a fürdőtelepi Kerek-templomhoz vonultak, ahol a főpásztor szentségi áldásával zárult az ünnepi esemény.
Az este ezután szeretetvendégséggel, majd pedig a Szent Efrém kórus műsorával zárult.

Udvardy György érsek szentbeszéde az Eucharisztikus napokat záró szentmisén:

Az a kenyér, amit én adok, az én testem, a világ életéért. A kenyér gyűjt egybe bennünket. Az egy testnek a kenyere, a világ életéért adott kenyér, ami által az ember él, ami által az embernek élete van. Aki eszi az én testemet, annak örök élete van. Legünnepibb találkozásunk ez, és mégis mindennapi találkozás az Istennel. Isten és ember megismételhetetlen találkozása, és mégis, mindennapi életünknek elengedhetetlen része az eucharisztikus lét. A megtörettetett lét. A hálaadó lét. Az egymás életét szolgáló lét. És ezt Krisztustól tanuljuk. És ezt számunkra a kenyér jelenvalóvá válása teszi. Az egész Krisztust. A teljes Krisztust. Az Ő életét, ahogyan az Atyához viszonyul, ahogyan
engedelmes fiúként azt mondja: „küldj engem. Elmegyek, hogy megtegyem mindazt, amit kívánsz.Küldj engem.”

S látjuk, beletestesül az ember életébe. Ezt ünnepeljük, a megtestesüléskor. Ezt ünnepeljük a születés pillanatában. Beletestesül az ember életébe, ahogyan látjuk növekedni a názáreti otthonban, észrevétlenül, csendben, de az Atya akaratát keresve, s mint egy táplálékul fogadva azt. S ezt látjuk, amikor kilép a nyilvános működésében az emberek elé, amikor tanít, amikor gyógyít, amikor erősít, amikor megfed, amikor parancsokat ad, azért, mert ezek a parancsok életre vezetnek bennünket. Azt látjuk akkor is, amikor a szegényhez odafordul, meghallja a kicsinyek kiáltását, amikor lehajol az elesett emberhez, amikor gyógyítja betegségeinket, amikor bátorít és bíztat bennünket. Menj és cselekedj hasonlóképpen.

Ez mind-mind az életről szól. Arról az életről, ami után vágyakozunk, s ami a mindennapi életünknek szerves része. De ezen túlmutatóan is. Hiszen nem csak egyszerűen táplálékot akar adni. Nem csak egyszerűen megnyugtatni akar bennünket. Hanem örök élettel akar megajándékozni. Jézus amikor látja az Őt körülvevő embereknek a kéréseit, fájdalmát, betegségét, boldogság utáni vágyát, akkor tanítja őket az örök életről. Tanítja a boldogságukról. Tanítja a megbocsájtásról. Tanítja az ellenségszeretetről. Tanítja az Atyáról, az irgalmasról. S látja az embernek elesettségét, korlátait, betegségét. Látja, hogy hányszor és hányszor téved el, pedig a jó úton akar járni. Látja, hogy hányszor és hányszor elbotlik, pedig azt hiszi, hogy lábai biztos úton járnak. Látja, hogy hányszor és hányszor csalódik, egy kapcsolatban, a szeretetében, pedig szeretne jól szeretni. S szeretné hogyha nem használnák ki. Szeretne egészséges lenni, szeretne mindig jó táplálékot magához venni, és hányszor és hányszor megbetegíti magát. Mert nem jó táplálékot vesz magához. Mert mérget vesz magához. Mert a pusztulás eledelét veszi magához. Látja az embert, aki úton van, aki zarándok, s látja az embert, aki lemarad, aki eltéveszti az irányt, társul szegődik. Gyógyulássá lesz. Gyógyszerré lesz Jézus. S éppen ezért az Ő áldozatában, kimondja az örök áldozatban az Atyának az akaratát.

Kimondja a kenyérre és a borra, testem és vérem. S ez a test és a vér, ez számunkra táplálék lesz. Iránymutatás lesz. Erőforrás lesz. Társ lesz. Közösség lesz. Gyógyulás és gyógyszer. Örök élet. Vigasztalás, bátorítás. Mert az Isten, az ember életét akarja. Nem valamit.
Nem csak fölmutatni, hogyan élj. Mi lenne jó. Mi a helyes irány. Hanem engedi, hogy táplálék legyen. Engedi, hogy magunkhoz vegyük. Engedi, hogy abban a helyzetben, abban az állapotban, abban a vágyódásban, ami bennem van magunkhoz vegyük Őt, és Ő formálja akaratunkat. Erősíti vágyunkat, meggyógyítja sebeinket, erőt önt tagjainkba. Jézus Krisztus keresztáldozata eredményezi ezt számunkra. Jézus Krisztus keresztáldozata az, ami az Eucharisztiának igazi értelmét és lényegét adja.

És Ő mégis táplálék akar lenni. Talán tűnhet úgy, testvérek, hogy ez távoli. Ez idegen tőlünk. Ez valamiféle vallásosságnak egy bizonyos területét érinti csak. Pedig nem így van. Mert az ember, mi, ugyanezt tesszük. Amikor szeretünk, amikor szolgálunk, amikor dolgozunk, amikor áldozatot hozunk, amikor a szülők mindennapi munkájukkal, tevékenységükkel, keresetükkel táplálékot adnak gyermekeiknek. Testi-lelki táplálékot, szellemi táplálékot, akkor beletestesülnek abba a táplálékba, abba a kapcsolatba, abba a tanításba, amit adnak gyermekeik felé. Magukat adják. Nem valamit magukból. Nem csak tudást, hanem teljes lényüket, mert éltetni akarnak. Isten meg akarja szentelni ezt az alapvető kapcsolatunkat, amikor készek vagyunk megtörettetni. Készek vagyunk megtörni
önmagunkat Krisztus módjára. Hogy mindaz, akikkel találkozunk, életük legyen. S milyen csodálatos az Eucharisztia, értelmezi számunkra, mit jelent az, hogy az Isten egy akar lenni velünk. Közel akar lenni hozzánk. Milyen jó kimondani, hogy Emánuel, velünk az Isten. Törődik velünk, figyel ránk. Erősít bennünket. Jézus megtestesülésével ez újabb értelmet kap. Amikor azt érezzük, hogy Isten közöttünk van. Hogy itt van, társunk lesz. S az Eucharisztia még tovább visz bennünket. Pontosan tudjuk mit jelent ez. Mit jelent Isten közelsége. Mert nyugodtan így érthetjük, értelmezzük Emánuel, velünk az Isten azt jelenti: bennem van az Isten. Értem van az Isten. Áldozatul adja önmagát. Hogy nekem életem legyen. Kenyér, amelyet én adok, az én testem, a világ életéért. S mennyire rászorulunk
testvérek. Erre az életre, erre a kenyérre, erre a táplálékra. Mennyire vágyódik a szívünk ezután. S mennyire nem is akarunk mást. Mint pusztán ezt az Eucharisztikus létet megélni. S milyen jó, hogy ezt most itt megtehetjük, s milyen jó, hogy a nemzetközi kongresszus minden eleme, minden programja, közös imádsága, közös ünneplése ezt az egységet karaja kifejezni. A világ életéért való egységet. S milyen nagy ajándék, hogy ezt Budapesten rendezhetjük meg, milyen nagy ajándék, hogy ebbe imádságainkkal bekapcsolódhatunk. Milyen nagy ajándék, hogy a világ minden pontjáról az imádságos figyelem és a valóságos részvétel megjelenik, ránk irányul. Mert megéljük ebben a
találkozásban az együvé tartozásunkat. De milyen együvé tartozás ez? Szándék szerinti? Érzelmen alapuló? Vagy valamiféle közös értékrenden alapuló testvéri együvé tartozás? Az Eucharisztia ezt is értelmezi. Mert testvérek amikor itt a Szentmisében magunkhoz vesszük Krisztus testét és vérét, amikor magamhoz veszem Krisztust, és Ő alakít, formál engem. Amikor testvéreim is ugyan ezt teszik,
Krisztust veszitek magatokhoz, abban a pillanatban a testvér kifejezés nem egy szokásos liturgikus szóhasználat. Hanem a legelemibb valóság, ahogyan mi együvé tartozunk. Ahogyan egymásra tekintünk. Mert Krisztus teste és vére köt egybe bennünket. Forraszt eggyé bennünket. Abban az ismeretben, ami Krisztus, abban a tapasztalatban, amit Ő ad nekünk a testvéri közösségben, a szolgálatban, s abban az egyházban, ahol mindannyian, mint gyermekek otthon vagyunk. Testvérei vagyunk egymásnak. Testvérei, hogy szeressük egymást, Krisztus parancsa szerint. Testvérei, hogy szolgáljuk a világ haladásának előmozdítását. Testvérei vagyunk egymásnak, hogy legyen bátorságunk
küzdeni az igazságosságért. Legyen bátorságunk küzdeni az ember méltóságáért. Legyen bátorságunk küzdeni a férfi, nő méltóságáért, a szülő-gyermek kapcsolatának a méltóságáért. Legyen bátorságunk erőfeszítéseket tenni az ember jövőjéért, ami csak Eucharisztikus lehet. Csak testvéri lehet. Csak Istenből táplálkozó lehet. Legyen erőnk szolgálni mindenkiben, aki bármiben is hiányt szenved, hogy ez a világ, Eucharisztikus létű világ legyen. Minden forrásom belőled fakad. A 87. zsoltár, ami az Eucharisztikus Kongresszusnak választott mottója. S így éljük meg. Honnan legyen erőm? Honnan legyen bátorságom? Honnan legyen vigaszom? Ha nem abból a Krisztusból, aki értem
föláldozta önmagát. Aki azt mondja, gyere és vegyél. Vegyél magadhoz. Hadd legyek én a te erőforrásod. Bátorításod, táplálékod. S milyen jó, hogy meghalljuk a hívó szót. Milyen jó, hogy magunkhoz vehetjük Krisztust. S napról-napra akarjuk ezt tenni. Testvérek. Közös ünneplésünk az Eucharisztikus Kongresszusnak az alkalma szolgálja testi-lelki megújulásunkat. Hitbéli előrehaladásunkat. Szolgálja testvéri közösségeinknek a megújítását. Plébániaközösségeinken az egyházmegyében. Magyar egyházmegyékben, Magyarországon és a világon is. Minden forrásom belőled fakad. A kenyér, amit én adok, az én testem a világ életéért. Kell-e ettől nagyobb szeretet?
Vágyódhatok-e másra? Nagyobbra? Mint hogy valaki, az Isten fia a maga életével táplál. Lehet -e kétségem afelől, hogy szeret-e az Isten? Lehet-e kétségem afelől, hogy az életem célba juthat-e? Lehet-e kétségem afelől, hogy boldog lehetek-e? Az Eucharisztia, a csöppnyi kenyér mindenben válaszunk. Isten szeret bennünket. Isten törődik velünk. Isten életével, önmagával akar táplálni bennünket. Legyen bátorságunk. Alázatunk, legyen kicsinységünk, hogy akarjunk találkozni vele. Ő nem vonakodik. Magát odaadni most sem, s életünk egyetlen pillanatában sem. Mert szeret, s az Atyára akarja irányítani figyelmünket. Mert szeret, s testvéri közösségünkre akarja irányítani
figyelmünket. Legyen bátorságunk magunkhoz venni Őt. Ámen.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »