Charles Maung Bo, Mianmar első bíborosa, az Ázsiai Püspöki Konferencia elnöke az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szerdai, a türelemnek szentelt napján tartott katekézist. A modern ember számára a gyorsaság érték, a lassúság bűn. Isten ideje azonban nem a mi időnk. Ő türelmesen vár ránk.
A bíboros „Jó reggelt!”-tel köszöntötte a résztvevőket, majd megkérdezte tőlük szintén magyarul: „Hogy vannak?” Elmondta, milyen örömmel érkezett Budapestre, hiszen az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, Cebuban is megtapasztalta a pünkösdöt, melyben a különböző nyelvű népekre kiárad Isten Szentlelke, kegyelmet, békét, gyógyulást és egységet hozva.
Beszéde elején a bíboros Magyarországot méltatta, hogy hosszú múltja során hányszor tett tanúságot a türelemről és a tűrésről. Megemlékezett Szent Istvánról, a magyar szentek hosszú soráról, valamint arról, hogy a történelem viszontagságai közepette ez a nemzet megőrizte a hitet. Beszélt arról is, hogy Magyarországnak sikerült megfékeznie a vírust, és a járvány után a kitartás győzelmét most együtt ünnepelhetjük.
Mielőtt fő témájára, a türelemre rátért volna, röviden bemutatta a mianmari egyházat. A régen Burmának nevezett ország a térségben kicsinek számít. 55 millió lakosa van 700 ezer katolikussal, 135-nél több etnikai csoporttal.
A katolikus egyház fiatal, gyorsan növekszik, sok a papi és szerzetesi hivatás. Az ország történelmének elmúlt hét évtizedében kihívásokkal kellett szembenézniük, az elmúlt hat hónapban pedig a rengeteg politikai konfliktus mellett a járvánnyal, az éghajlati katasztrófával és a gazdaság összeomlásával is meg kellett küzdeniük. A katolikusokat támadások érik, ezért sokan elmenekülnek.
Bo bíboros ismertette a Csomóoldó Boldogasszony több évszázados és Ferenc pápa által is népszerűsített tiszteletét. Az ismert festményen Máriának egy angyal nyújt egy gubancokkal teli kötelet, egy másik pedig fogadja annak Mária által már kisimított másik felét, és nyújtja az embereknek. A Szűzanya türelmes engedelmességgel dolgozik a csomók kifejtésén, melyek a mások vagy önmagunk okozta lelki és fizikai nehézségeket jelképezik, és azokat a megoldhatatlannak tűnő problémákat, melyeket a világ okozott önmagának.
Az élet csomóinak kibogozásához türelemre van szükség. Mária által szívünk minden csomója kioldható, Isten irgalmának semmi sem lehetetlen
– hangsúlyozta a bíboros –, majd kérte Mária segítségét, hogy meglássuk, mik azok a csomók az életünkben, melyek akadályoznak minket, és legyen türelmünk a kioldásukhoz.
A türelem a Szentlélek ajándéka. Már Szókratész is az erények mesterének tartja: aki a türelem mestere, az mindennek a mestere. A türelem mit jelent? Hogy reménykedve várakozunk, hogy várakozás közben nyugodt magatartást tanúsítunk, hogy elviseljük a provokációt, a megoldatlanságot. Tulajdonképpen egy ajtó, mely a szeretet felé nyílik. Teréz anya mondta:
türelem nélkül kevesebbet fogunk látni, hallani, érezni.
Tudta, hogy a változás, ha egyáltalán bekövetkezik, lassan történik a szegények és az elnyomottak életében, mégis bízott abban, hogy ez az út a mennyországba vezet. Az élet nem egy gyorsétterem – figyelmeztetett Bo bíboros. – Az internet összeköti az okostelefonokat, de csak a türelem köti össze a szíveket.
A Covid a legfájdalmasabb módon, idegesítő tanárként nevelt mindnyájunkat a türelemre. Átélhettük, hogy az eucharisztiát nem ünnepelhetjük meg, az emberi kapcsolatokban távolságtartóknak kellett lennünk, még a haldoklóinktól sem búcsúzhattunk el. A maszk elrejtette az arcunkat és az érzelmeink kifejezését. Szorongást és kételkedést éltünk át, ami sokaknál poszttraumás stresszben is jelentkezett. Megtapasztalhattuk, hogy a türelem az, ami segít megmenteni az emberségünket ebben a helyzetben.
A Covidnak ugyanakkor haszna is volt: az otthoni ima felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek szabad útja van Istenhez, a világiaknak is, nem csak a papoknak.
A gyógyulás, a közösség, a vigasztalás, a kölcsönös támogatás és az ige kenyere otthon is megosztható.
Az egész világ oltárrá vált. Egybevág ez Teilhard de Chardin kozmikus egyházképével, amelyben a teológus kiemelte, mindenkinek papi felelőssége van a másokért való közbenjárásban. Nemcsak a templomi közösségekben, hanem a családtagjainkkal is átélhetjük, hogy Krisztus teste vagyunk. „Ahol ketten-hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
A mianmari bíboros Ferenc pápától idézett, aki maga is leckének tartja a pandémiát, melyben az önzés és a pazarló életforma következményeivel szembesültünk, és annak választása elé állított minket, hogy tovább folytajuk az eddigi utat, vagy új útra lépünk. És valóban, a Covid idején bőven vehettünk leckéket türelemből, a lelki és érzelmi sötétség után viszont megtapasztalhatjuk az újjászületést is, és életünk értékét valósabban láthatjuk.
Isten számtalanszor volt türelmes az üdvtörténet során az emberrel, Jézus maga is az volt azokban a helyzetekben is, amikor elutasították vagy megtagadták.
Isten ma is türelmes az Egyházzal szemben.
De ugyanígy láthatjuk a türelem hősies gyakorlását Ábrahám vagy Mózes életében, vagy Jóbéban, aki nem volt hajlandó Istenre átkot szórni, és vállalta szenvedésekkel teli életét. A türelem mindenhol jelen van az univerzumban is: a mag sem hajt ki azonnal, és várni kell a termésre, mint ahogy a kismama is kilenc hónapig várja gyermekét.
Az Eucharisztia az isteni türelem szentsége: Jézus vár ránk, várja, hogy olyanok legyünk, mint ő. Mi pedig úton vagyunk efelé az emmauszi tanítványokkal.
Ha türelmesen osztozunk másokkal, az életünk szentáldozássá válhat. Jézus az eucharisztiát már halálra ítéltként alapította, de az utolsó vacsora előtt is gyakorolta papságát a gyógyítás, a vigasztalás, a megbékélés, az igazságosság kenyerének megtörésével. Az oltárt akkor Jeruzsálem utcái jelentették.
Beszéde végén a bíboros kifejezte vágyakozását, hogy Isten igazsága győzedelmeskedjen, háború nélkül éljünk, a gazdaság igazságosan működjön, ne legyen szegénység és éhínség – megvalósuljon mindaz, amire Isten vár.
Szerző: Vámossy Erzsébet
Fotó: Merényi ZIta
Magyar Kurír