Advent harmadik vasárnapját megelőző estén december 11-én szombaton Veszprémben az Óváros téren elhelyezett városi adventi koszorún fellobbant az öröm lángja.

Az idei évben a megszokottól eltérően Niederhoffer Zoltán református lelkész, Isó Zoltán evangélikus lelkész és Hegedűs Barbara alpolgármester gyújtották meg a harmadik gyertyát.

Nagy Károly c.apát, kanonok, plébános atya köszöntötte az egybegyűlteket és felolvasta advent harmadik vasárnapjára szóló evangéliumi szakaszt. Niederhoffer Zoltán református lelkész valamint Isó Zoltán evangélikus lelkész gondolatai elhangzása után Hegedűs Barbara alpolgármester így fogalmazott: a pandémiás időszak megmutatta, hogy a közösség erejével túl lehet jutni a nehézségeken, és tanulhatunk is belőlük, hisz láthattuk, a családtagjainkkal töltött idő értékes, és csak akkor tudunk egyről a kettőre jutni, ha számíthatunk egymásra.

A beszédek elhangzása után közösen gyújtották meg az adventi koszorú harmadik, rózsaszín gyertyáját.

Ezüstvasárnapon teológiai szempontból az öröm kerül a középpontba. Ekkor gyújtjuk meg a rózsaszín gyertyát, amely egy kis szünetet jelent a lila bűnbánatban. Ezen a vasárnapon már előre lehet örülni karácsony eljövetelének.
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »