A szentírási szakaszokat olvasva gyakran elmélkedünk a próféták, Jézus vagy az apostolok szavain. Ugyanakkor sok olyan történetet is találunk a Bibliában, melyeknél az egyes szereplők magatartásformái talán még többet mondanak, mint a szavak.
A mai szakaszban a szomorú Jézust látjuk, aki visszatérve származási helyére, Názáretbe elutasítottsággal szembesül, valamint előítéletektől bezárt szívekkel találkozik. Annak ellenére, hogy láthatóan kétségbe vonják isteni küldetését, mégsem hagyja őket ott szó nélkül, hanem távozása előtt szembesíti őket az igazsággal, ezt pedig meglehetősen keményen teszi. Mai kifejezéssel azt is mondhatnánk, hogy Jézus fejmosást végez a számára talán legkedvesebb zsinagógában összegyűlt ismerőseinek, egykori szomszédainak. Az igazság kimondása pedig egyenesen agressziót vált ki a hallgatóságból, amely már szinte tettlegességig fajul. Milyen gyakran váltunk ki mi is hasonló reakciót a környezetünkben akár csak azzal, hogy a keresztény értékeknek megfelelő módon élünk vagy megpróbáljuk felhívni egy-egy családtag, barát, ismerős, munkatárs figyelmét arra, hogy rossz úton jár, mert láthatóan nem Istennel halad. Ilyen helyzetekben gyakran felénk is ellenségesen fordulnak embertársaink és sokszor vagy elkezdünk a békesség kedvéért magyarázkodni: nem úgy gondoltam, talán túl erősen fogalmaztam; vagy pedig még olajat öntve a tűzre tovább hangsúlyozzuk a magunk igazát. Jézus a történetben egyiket sem teszi, hanem egyszerűen áthalad a tömegen és továbbmegy. Nem azért jött, hogy mindenki számára azt mondja, amit hallani szeretne, nem is azért, hogy vitákat nyerjen meg bravúros érvelési módszerekkel, hanem hogy hirdesse az Isten Országának örömhírét az igazságot képviselve akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Mikor az Úr tanítását képviselve ellenállással, esetleg ellenségeskedéssel találkozunk, ne vitákat akarjunk megnyerni, hanem Jézushoz hasonlóan tudjunk továbbmenni, mert a szeretet türelmes.
