Az Érseki Hivatal kápolnájában köszöntötték névnapján Dr. Márfi Gyula emeritus veszprémi érsek atyát április 12-én déli imádság keretében.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek meghívására látogatást tett Dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek a felújítások miatt elköltözött Érseki Hivatalba. A kápolnában már várták érsek atyákat a volt és jelenlegi munkatársak, hogy együtt ünnepeljék Gyula érsek atyát.

Udvardy György érsek atya a főegyházmegye papsága, a hivatal minden munkatársa nevében is köszöntötte Gyula érseket.

A név az mindig kötelez. Hiszünk abban, hogy a név és a nevet viselő védőszenttel egész különös kapcsolata van az embernek. Kívánjuk, hogy ez a kapcsolat legyen erős, kívánunk jó egészséget, hiszen az elmúlt hónapokban sokszor imával kísértük a beavatkozásokat amelyek eredményre vezettek, eredményesek lettek, ezért külön is hálásak vagyunk. – mondta Udvardy György.  A főpásztor hálát adott azért is, hogy Gyula érsek a főegyházmegye szolgálatában maradt a pandémia időszakában is és így aktívan részt vesz az egyházmegye életében.

A közös imádság, ünneplés, áldáskérés az Úrangyala imádsággal ért véget.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »