Nagypénteken este Krisztus kereszthalálára emlékezett a Katolikus Egyház. Az esti szertartást Dr. Udvardy György érsek vezette az Árpád-házi Szent Margit templomban.
A nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. Az igeliturgia során a Szent Margit templom kórusa elénekelte a Passiót. Ezután az érsek a virágvasárnapon letakart feszületről levette a leplet és mindenkit szólított az imádásra: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” majd kezdetét vette a kereszt előtti hódolat. A szertartás befejezéseként a főpásztor megnyitotta a szentsírt.
Udardy György érsek atya nagypénteki homíliáját adjuk közre: Föltekintünk arra, akit keresztülszúrtak. Föltekintünk Jézus Krisztusra, az isten fiára, az emberre, az engedelmes fiúra. Elhangzott a passióban; íme az ember, íme a ti királyotok. Mi erről az emberről, erről a királyról hittel valljuk, hogy az Isten fia. „Íme az ember”, hányszor és hányszor fogalmazódik meg önmagunk életével kapcsolatban, közösségeinkben, betegséggel, bűnnel kapcsolatban: miért, honnan? Miért engedi az Isten? Miért nem tesz már valamit? Miért ad teret a háborúnak, a pusztításnak? Honnan a szívemben a gyűlölködés? Honnan a töredékesség, az elesettség, amikor szeretnék jó lenni, szeretnék jót tenni, honnan mindez?
Ma arra a Királyra figyelünk, aki Isten fia, aki ember, aki az engedelmes fiú. Fönt van a kereszten. Úgy tekintünk a keresztre, mint Isten válaszára. Nem más került oda, mint az Istennek a fia. Az engedelmes fiú. Nem más ment fel oda, mint aki mindenben az Atya akaratát teljesítette és kereste. Nem másra tekintünk fel, mint arra a fiúra, aki értünk összetörettetett, akit meggyaláztak, akit véresre vertek. Bár a mi bűneinket hordozta, mégis mi magunk is nehezen tekintünk rá. Istennek a válasza a megtörettetett, megalázott, keresztre feszített, de a kereszten mégis felmagasztaltatott Isten fia.
Isten fia…Számtalan kérdés van bennünk, betegséggel, bűnnel, halállal kapcsolatban. Keressük a választ, és Jézusra, az Ő fiára mutat Isten. Nem azért, mert minden verbálisan megfogalmazott kérdésünkre választ ad, hanem egyszerűen azért, mert vállalja a mi sorsunkat helyettünk, értünk. Jézus a kereszten, az Atya válasza az embernek. Ezt nem lehet másként értelmezni csak úgy, ha elhisszük, ez a szeretet útja. A szeretet enged érteni bennünket. A szeretet engedi, hogy értsük az Istent. A szeretet engedi azt, hogy érteni akarjuk a jövőnket. Jézus Krisztusnak a keresztje azt is megmutatja, milyen ez a szeretet. Tanít bennünket. A szeretet útja az egyetlen út, az áldozatnak az útja. A mindent odaadásnak, az engedelmességnek, a szolgálatnak az útja. Szeretnénk érteni? Szeretnénk tudni? Szeretnénk biztonságban lenni? Igaz vágyak ezek. Jézus Krisztusnak a keresztje adja meg mindannyiunknak ezt. A teljességet, az igazság útját, a szeretetet útját, de az áldozatnak és a szolgálatnak is az útját.
Testvérek, amikor megrendülünk az Isten, az Atya végtelen irgalmán és szeretetén, amikor tanulni akarunk az engedelmes fiúnak az igazságról, szeretetről szóló tanításán, akkor az Ő lelkületét akarjuk magunkhoz venni. Az engedelmes fiúét, aki bízik az Atyában, bízik az Atya tanításában, az Atya küldetésében, és bízik az Atyától kapott jövőben. Így tekintünk mi is Jézus Krisztus keresztjére. Mint az igazság útjára, mint a szeretet útjára, de mint a jövőnkre. Ezért fogalmazzuk most ma majd meg kéréseinket az egyetemes Egyház egészével, ezért hódolunk majd Jézus Krisztus keresztje előtt idehozva mindannyiunknak a szívében lévő kérdését, örömét, kétkedését, de megnyugvását, s leborulunk előtte. Ezért vesszük magunkhoz az eucharisztiát, amiben Krisztus áldozata jelenvalóvá teszi számunkra mindazt, ami után vágyakozunk. Mindazt, amit a szeretetről gondolunk, s mindazt, amit a jövőtől várunk.
