A Veszprém főegyházmegyei könyvtár és levéltár létrehozta a megyeszékhelyen található történelmi egyházak templomainak digitális adatbázisát, erről adott tájékoztatást az intézmény
igazgatója. Dr. Karlinszky Balázs.
igazgatója. Dr. Karlinszky Balázs.
Karlinszky Balázs elmondta: műemlékvédelmi és művészettörténeti szakemberek bevonásával 29 kegyhely adatait gyűjtötték össze. A vizsgált épületek között a többi között szerepelnek
a református és evangélikus felekezetek által használtak, valamint a várban található 6 templom és kápolna is. Az adatlapok magyar és angol nyelven, kereshető formában tartalmazzák a fellelt legfontosabb információkat. A levéltár 2020 elején, egy uniós pályázaton elnyert 3 millió forint felhasználásával készítette el a digitális adatbázist. Ez a munka jó alapja lesz az intézmény következő nagy felmérésének ami már az egész főegyházmegye területét érinti majd.A tervek szerint az érsekség területén mintegy 400 templom adatait digitalizálják majd. A most lezárult pályázat keretében a Padányi Keresztény Iskolával közösen rajzpályázatot is meghirdetett a levéltár „Kedvenc templomom” címmel, amin általános és középiskolás diákok készítettek különböző technikákkal képeket. Úgy nevezett templom túrákat is szerveztek, ezeken szakértő mutatta be a kegyhelyeket. A 12 alkalommal meghirdetett bejárásokon összesen mintegy 300 diák és felnőtt vett részt. Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár Sematizmusa (vefleveltar.hu)E-kutatás ismertető | Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár (vefleveltar.hu)