Felsőörs, prépostsági templom
A felsőörsi Bűnbánó Szent Mária Magdolnának szentelt egykori prépostsági templom az egyik legkorábbi, 13. századi eredetű egyházmegyei templom, amely kimagasló és egyedülálló művészettörténeti értéket képvisel a magyarországi emlékek között. A település történeti központjában kiemelkedő sziklafelszínen, szabadon áll a keletelt, homlokzati tornyos épület. Korai kegyúri templom, szokatlan elrendezéssel (kétszintes oldalterek, toronyalji temetkezési hely, karzat-kápolna), kvalitásos építészeti részletekkel (kváderfalazat, homlokzati szerkesztési rendszer), kőfaragványokkal (bélletes kapu, nyíláskeretelések, fogrovatos párkány).
A 16. században a Batthyányak kegyurasága alatt álló templom romossá vált. A Padányi Biró Márton által végeztetett 18. századi barokk felújítás jellegzetessége, hogy a lehetőségekhez mérten az épület középkori jellegét és részleteit megtartották, tagozatait esetenként vissza is építették, a bélletes kapu jellegét megőrizték, a belső tér szerkezetét megtartva azt egységes barokk tagozatokkal öltöztették fel. Máig nagyjából ebben a formájában maradt fenn.
A templom mellett működő, Mária Magdolnáról nevezett világi prépostság (társaskáptalan) alapításáról nem ismerünk középkori forrást, alapítása a 12. század végére, a 13. század elejére tehető. A kis létszámú társaskáptalan tagjai – elsősorban elöljáróik, a mindenkori prépostok – rangos tagjai voltak a veszprémi székeskáptalannak: a kanonoki testület négy prépostja közül az egyik a felsőörsi volt (a testületet vezető nagyprépost, a veszprémi Mindenszentek társaskáptalan élén álló ún. kisprépost és a hántai prépost mellett). A prépostság kegyurai a nemzetség felsőörsi ágából kerültek ki. A templom első említése adja tudtunkra, hogy az alapító „Örsi Miske ispán felesége, Osli Margit úrnő az Örsi Mária Magdolna egyház Szent Mihály oltárát Bertalan veszprémi püspökkel (1226–1244) felszentelteti, és ez alkalommal a Buhna nevű szolgálót az örsi egyháznak adományozza.”
A templom 1943-ban megkezdett kutatása a világháború miatt megszakadt. A folytatásra az 1960-as években került sor; Gergelyffy Andrást hamarosan Tóth Sándor követte, aki a templombelsőben több helyen és a kapu előtt régészeti feltárást végzett, valamint megfigyelést a korábban már megbontott vakolatú homlokzatokon, illetve falkutatást néhány ponton a belsőben, a barokk köpenyezés bontásával.
Bebizonyosodott, hogy a fennálló épület legkorábban elkészült része az eredetileg szabadon állónak tervezett homlokzati torony volt, amelyet egy korábbi, kisebb templom elé épített a kegyúr, s földszintjén temetkezési helyet alakított ki. A karzat déli és nyugati falán feltárt nyomok egy keskenyebb alapterületű, köztes szinten kialakított kápolna és a hozzá vezető lépcső elvi rekonstrukcióját tették lehetővé. Kivételesen szerencsés helyzet, hogy írott forrás támasztja alá a kápolna létét, amelyben egykor Szent Mihály oltára állt, a toronyaljban alatta kialakított alapítói sír felett. Az Erdei Ferenc (OMF) tervei szerint készült felújításban a kutatási eredmények logikus, értelmező és esztétikus rendszerben jelennek meg. A kutatótól és tervezőtől a munkák végeztével, 1966-ban megjelent kismonográfia máig alapvető összefoglalója az építéstörténetnek.
