A mai két szentírási szakasz igazán tükrözi azt, hogy eljutottunk egy határvonalhoz, mondhatjuk azt is, hogy eljutottunk az adventnek a beteljesüléséhez, ami a zsidó nép évszázadokon keresztül alakuló történetének végét jelenti. Folyamatosan arra készültek, hogy eljöjjön a várva várt Messiás – mondta Kulcsár Dávid káplán atya december 23-án a veszprémi Feltámadt Üdvözítő (Károly) templomban bemutatott roráté szentmise kezdetén.
 
Káplán atya prédikációjában kifejtette, hogy a templomban, a sötétségben való várakozás hajnalról hajnalra, nemcsak azért volt, mert szeretnénk valami romantikus atmoszférát teremteni a roráté szentmiséknek, hanem kifejezzük azt a sötétségben, a bűnöknek a rabságában évszázadokon keresztül sínylődő ószövetségi népnek a várakozását és vágyakozását, akik szerették volna azt, hogy a fényesség végre betörjön az életükbe és ez a fényesség maga Jézus Krisztusnak az eljövetele. Ez az, amit ünneplünk karácsonykor, amikor újra kigyúlnak a fények, újra átérezzük azt, hogy mennyire fontos, hogy az Ő fényességében, az Ő jelenlétében kell élni.
 
A hajnali szentmise után a templom közössége együtt kezdte meg a templom belsejének feldíszítését Jézus születésének megünneplésére.
 
A várnegyed megújulása miatt az idei évben a városi Betlehem Udvardy György érsek atya kérésre a templomkertben került felállításra, amely reggeltől késő estig szabadon látogatható. 
 
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »