Szenteste karácsonyi éjféli szentmisét mutatott be dr. Udvardy György érsek a veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomban.
Az angyalok hangja hívott bennünket, hogy most ezen az éjszakán örvendezzünk Isten és ember találkozásának. Örvendezzünk annak, hogy Isten betölti az Ő ígéretét, megmenti az Ő teremtményét, az embert, csodálatos élettel akarja megajándékozni és ezt isteni módon teszi. -mondta köszöntőjében a főpásztor, aki a jelenlevők mellett a Magyar Katolikus Rádió, a Kossuth Rádió és az érsekségi média felületek közvetítéseken keresztül bekapcsolódókat is külön köszöntötte.
A szentmisén koncelebrált Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, esperes, plébános valamint Tamás Zoltán káplán.
A következőkben érsek atya homíliáját olvashatják:
Ne féljetek, jó hírt hozok nektek, mely öröm lesz az egész népnek. Megszületett Megváltótok az Úr Krisztus Dávid városában.
A szövetség emberei, köztük a pásztorok is, a választott nép minden tagja várta a messiási ígéretnek a beteljesülését. Várta a Messiást, a szabadítót, várta a béke fejedelmét, az erős Istent, aki majd békét teremt, rendet tesz, igazságot szolgáltat, aki majd helyreállítja az isteni rendet a szövetségnek megfelelően.
Az angyalok hirdetése, az angyalok örömhíre azonban a megváltóról, az Úr Krisztusról beszél és a jelről beszél. Jel lesz, egy gyermeket találtok pólyába csavarva és jászolba helyezve.
Isten betölti az Ő ígéretét. Nem várt időben, bár a Szentírás az idők teljességéről beszél, nem várt módon, hiszen gyermekként jön az, aki az igazság fejedelme, aki a béke fejedelme, aki az Úr és a Messiás, a megváltó és kicsinyként jön az ember világába és úgy uralkodik Ő, hogy meghallja a kicsinyeknek a hangját.
Gyermekként, szegényként lép az ember világába, s ez önmagában jel. Isten természetének, Isten belső világának, Isten jóságának, Isten szeretetének a jele.
Isten szeretetének a jele, aki találkozni akar az emberrel.
Mint ahogyan a választott nép is napról napra várta, mikor érkezik el a Messiás, a Megígért, a Fölkent. Mi magunk is adventi készületünkben készítettük lelkünket az Úrral való találkozásra, jó cselekedetekkel, imával, megtérést jeleinek a felmutatásával és mégis ezzel együtt is a mai éjszaka azt üzeni nekünk, hogy az Isten akar találkozni velünk. Sokkal inkább, mint ahogyan a mi vágyaink ezt előkészítik, ahogyan a mi vágyaink ezt megfogalmazzák. Isten akar találkozni velünk. Isten szeret bennünket. Azt mondja, te vagy a mindenem, olyan leszek, mint te, hogy értsd végre, mit jelent szeretni. Addig megyek utánad, addig megyek érted, amíg te esetleg tévedésedben, gyengeségedben távolodsz tőlem. Föllellek téged, bárhol is vagy, mert menteni akarlak, mert gyógyítani, mert szabadítani akarlak. Szeretlek téged. Vállalom érted a kiszolgáltatottságot. Nem eltűröm, nem elszenvedem, hanem akarok kiszolgáltatott lenni. Vállalom a sebezhetőséget, vállalom a sebeket, mert szeretlek, mert Isten a szeretet. Az isteni szeretet számunkra a ma éjszakán jelszerűen isteni jelként a gyermek születésében mutatkozik meg.
Jézus Krisztus születésében, megtestesülésében az Isten az embernek sorsát. S nemcsak általában valamiféle ideális emberséget, nemcsak tőlünk távol álló emberi mivoltot, hanem mindannyiunk sorsát, mindannyiunk életét. Ő úgy lesz emberré, hogy mindannyiunk sorsát, mai napunkat, jövőnket, holnapunkat is magára veszi. Isten Jézus Krisztusban közel jön az emberhez. Mint ahogyan a szülő magához öleli a gyermekét, ahogyan élteti, gondoskodik róla, táplálja. Lehet-e ennél szorosabb a kapcsolat? S az Isten ezt teremti meg, úgy, hogy ezt várja el tőlünk, gyenge embertől, esendőtől, olyan valakitől, aki pontosan ismeri saját korlátait, gyengeségeit, elesettségét. Közel jön az emberhez, egy akar lenni velünk, nem vesz távolságot sem törvényeiben, sem útmutatásában, sem életében. Erre az isteni közelségre a pásztorok válasza a hiteles emberi válasz. A pásztorok, akik a nép szolgái voltak, sok esetben megvetettek, mert éppen a szolgálatuk révén nem tudták az alapvető vallási előírásokat sem gyakorolni, hiszen hosszú heteken, hónapokon keresztül kint voltak a pusztában. S ők azok, akik elsőként hallják meg az angyal jó hírét, megszületett a Megváltó. Megszületett a Messiás. Ők nem tétováznak, leborulnak a gyermek előtt.
Gondolhattak volna arra is, de hát mást hallottunk a Messiásról, másként várjuk az eljövetelét. Jobb lenne, ha talán uralkodóként érkezne. Jobb lenne, ha egészen bizonyosak lehetnénk abban, hogy tényleg Ő a Messiás és nem kételkednek. Nincs semmijük és mindent oda akarnak adni. Leborulnak a gyermek előtt és ebben a leborulásban fölfedezik saját Istentől kapott méltóságukat. Azt a méltóságot, ami olyan sebezhető. Istenarcúak vagyunk, Isten képmására vagyunk teremtve, Isten közelségére, életére és milyen könnyű erről a méltóságról lemondani, odaadni, fölcserélni, megfeledkezni, vagy éppen értéktelennek tekinteni. Leborulnak a gyermek előtt, beletekintenek a gyermek arcába, és a méltóságra újból ráébrednek. Saját méltóságukat újra felfedezik és ehhez ragaszkodni akarnak, mint ahogy mi is ragaszkodni akarunk. Nem egy pillanatnyi, nem egy ünnepszerű méltóság az, ami megérint bennünket, érzelmeinket, jó szándékunkat, hanem egész létünket átjárja, Isten gyermekei vagyunk, Isten szerettei vagyunk, Isten megváltottai vagyunk. S éppen azért, mert mernek leborulni, fölfedezik saját méltóságukat, a remény embereivé válnak. Isten irgalmának a hírnökei, Isten szolidaritásának a megnyilvánulásának a hírnökei. Hiszen Isten úgy segít, úgy szeret, úgy tanít, hogy vállalja a mi sorsunkat, sorsközösséget vállal. Akkor is, amikor talán szóban nem ad megoldást, akkor is, amikor talán nem változik semmi. Sem bennünk, sem körülöttünk. De Ő ott van, mert szeret, mert az Atyának ez a gesztusa felénk. A remény embereivé, a remény hírnökeivé válnak. Isten szolidaritásának a tanúivá és Isten szerető cselekedeteinek a megvalósítóivá. Mégpedig a szeretet cselekedeteinek reális, közvetlen és konkrét cselekedeteit viszik véghez.
Erre nevel bennünket, erre buzdít, erre bátorít bennünket a gyermek. A szeretet közvetlen, reális és konkrét cselekedeteit fedezzük fel és gyakoroljuk az életünkben. Miért? Mert Isten szeret, mert Isten őrzi a mi méltóságunkat, mert Isten éltetni akar, mert Isten föllel, mert Isten megtalál, mert Isten gyógyít, mert Isten megújítja az életet a lelkünkben. A remény embereivé válnak, s ezáltal hirdetik az isteni irgalmat, az isteni igazságosságot és ezáltal a béke munkálóivá válnak.
Milyen nagy tanítást adnak nekünk ezen az éjszakán a pásztorok. Hallják szívükben az angyalok énekét, nem félnek leborulni egy szegényes körülmények között lévő gyermek előtt, s közben rádöbbennek méltóságukra. Megerősödik, újjászületik a remény a szívükben, és ennek hirdetői lesznek. Hirdetői az isteni irgalomnak, az isteni igazságosságnak és az isteni békének.
Ne féljetek, hirdetik az angyalok. Ne féljetek, mert Isten találkozni akar az emberrel. Ne féljetek, mert Isten küzd az emberért, ne féljetek, mert Isten éltetni akarja az embert. Ne féljetek, mert Isten szeretni tanít bennünket.
Milyen nagy ajándék ez, testvérek? Hányszor és hányszor kérdezzük, mi is az igazi szeretet? Ki szeret jól? Hányszor félreértjük? Ki tanít meg bennünket jól szeretni? S ha ma éjszaka a pásztorok gesztusából fölfedezzük, az Isten az, aki szeretni tanít bennünket, mert Ő maga a szeretet.
Az angyalok éneke következtében, de akár a pásztorok leborulásának a következtében sem változtak meg a körülmények. Azok olyanok maradtak, mint voltak azt megelőzően, amikor mi a szeretetre, isteni irgalom hirdetésére akarunk buzdulni. Nem várhatjuk, hogy akkor leszünk képesek és készek, ha megváltoznak a körülmények, ha azok jók lesznek, ha azok ideálisak lesznek, ha azok általunk elgondoltnak megfelelőek lesznek. A körülmények, külső és belső körülmények talán nem változnak. De mi igen, mert elhisszük az Istenről, hogy Ő jó, bízunk benne, elhisszük önmagunkról, hogy minden kudarcunk, kétségbeesésünk ellenére készek és képesek vagyunk szeretni, mégpedig isteni módon. Leborulunk a gyermek előtt pásztor módjára és közben megvalljuk, te vagy a mi megváltónk, te vagy a mi uralkodónk, Te vagy az Atya küldötte, aki szeretni tanítasz bennünket. Testvérek, ez a mi örömünk, ez a pásztoroknak az öröme. Ez a megváltottaknak az öröme.
Ne féljetek, jó hírt hozok nektek, mely öröm lesz az egész népnek. Megszületett a megváltónk az Úr Krisztus Dávid városában. Örüljünk, mert mi találkozhatunk a Megváltóval, az Úr Krisztussal. Oly módon, ahogyan Ő közel jön hozzánk, oly módon, ahogyan Ő szeretni tanít bennünket. Ámen.
