Március 8-án folytatódott Udvardy György veszprémi érsek nagyböjti lelkigyakorlata, melyet szerdánként a Feltámadt Üdvözítő (Károly) templomban tart szentmise keretében. A lelkigyakorlat olvasható, követhető élőben és utólag is megtekinthető az egyházmegye YouTube csatornáján.
Szeretnénk méltó módon készülni húsvét ünneplésére, szeretnénk őszinte bűnbánatot tartani, szeretnénk a bűnbánat megtérés ajándékát befogadni és szeretnénk az életünkön változtatni. Nem csak egyszerűen reparálni egy-egy területet, hanem Isten kapcsolatában élni, az Atyával való kapcsolatban élni az életünket, bizalomban élni az életünket. Adja Isten, hogy ezt az időt jól tudjuk felhasználni. Egészen biztos, hogy a Jóisten ebben az idei esztendőben is nevelni, gyógyítani akar bennünket, akarja, hogy fejlődjünk a Vele való kapcsolatban, és ezt az időt jól használjuk fel. Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa. Ámen.
Kedves Testvérek!
Közösen készülünk Húsvét megünneplésére. Ebben a közös készületben a bűnbánat tartásnak a szabályait megtartva és tanulva az Istentől – aki erre figyelmeztet bennünket –, figyelmet akarunk fordítani a megtérésre, a megtérésre, amely Istennek az ajándéka. A mai napon a megbocsátó Istenre fordítjuk tekintetünket és szívünket. Ezt követően a megtérés természetéről és ajándékairól beszélünk, a megtérés kiengesztelődésnek a nagy-nagy feladatáról és aztán az újjáteremtett léleknek az öröméről, hiszen öröm nélkül belemenni az ünneplésbe, nagyon nagy hiba lenne. Az öröm nélküli lélek nem tud ünnepelni. Az ünnepre akar felkészíteni bennünket egyházunk, amikor bűnbánat tartásra hív minket.
Erre intett a mai evangélium is. Így fejeződik be: Az Emberfian nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.
Az Isten ilyen. Odaadja az életét az Ő fiában váltságul sokakért.
Aztán János evangéliumának a 3. fejezetének 17. verse ezt így értelmezi és így világítja meg számunkra: nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Váltságul adni az életét sokakért, üdvösséget szerezni a világnak. Nem ítélkezni, hanem élettel ajándékozni. Nagyon vigasztaló és nagyon bátorító ez már a bűnbánat tartás idején is. Testvérek, amikor a Bibliát olvassuk, és a Bibliában a bűnös, vagy a bűn megjelenik valamilyen formában, akkor mindig-mindig az a háttér ad értelmet a bűnnek, a bűnbánattartásnak, a bűnös embernek, hogy a bűnös az olyan adós, akinek az Isten a megbocsátás révén elengedi a tartozását. Amikor az Irgalmasság Szent Évében az irgalmasságról elmélkedtünk Ferenc pápánk az erre az évre kiadott dokumentumában, felhívta a figyelmünket: Mi, amikor az irgalomról gondolkodunk, nem tudunk másként gondolkozni az irgalomról és az irgalmasságról, minthogy már nekünk az Isten irgalmazott. Nem tudunk ezen kívül az irgalomról beszélni. Ha ezen kívül szeretnénk, akkor nem ismernénk az Istent – de ismerjük! Nem tudunk a bűnbánattartásról és a bűnbocsánatról úgy beszélni, hogy ne élnénk át, hogy nekünk az Isten már megbocsátott, és újból, és újból meg akar bocsátani. Mert Isten ilyen. Éppen ezért azt tudjuk mondani, hogy az Isten a bűnnel szemben nyilatkoztatja ki magát, mint a megbocsátás Istene. Ez nem csak a Biblia lapjain van így, hanem a saját életemben is. Amikor őszintén elismerem saját bűnösségemet, akkor ebben a bűn „misztériumában”, a megbocsátásban és a megváltásban megmutatkozik Istennek a jósága, hogy ki Ő. Ő az, aki Atya, Ő az, aki szeret, Ő az, aki életre akar vezetni. Számunkra az Istenről végérvényes és teljes tanítást az a názáreti Jézus Krisztus adta, aki az Atyának a fia, és aki az Atya küldötte. Ő tanít erről, hogy az Isten Atya, az Isten megbocsát, az Isten irgalmas. Az Isten életre akar vezetni, de szükséges hozzá bűneink elismerése, szükséges hozzá a bűnbánattartás, szükséges, hogy akarjuk befogadni azt a jót, amit az Isten készít.
A megtérés Isten ajándéka. Ő kezdeményez, Ő hív magához, Ő gyógyít, Ő ad új lehetőséget, Ő ajándékoz meg új élettel, Ő irgalmas és Ő vezet az életre, és Ő az, aki megbocsát. Mindeközben pontosan tudjuk, hogy ez számunkra nem egy elméleti megközelítés, hanem az életünk valósága. Pontosan tudjuk azt is, hogy bűneink, korlátaink megsemmisítenek bennünket. Hányszor szenvedünk ettől? Önmagam gyengeségétől, korlátaitól, bűneitől, önmagam lehetőségeitől, amelyeket elmulasztottam, ami felé nem növekedtem. Megsemmisítenek bennünket önmagukban. Megsemmisítenek bennünket következményeikben és megsemmisít akkor is bűnösségem tudata, ha csak arra gondolnék, hogy én egy ítélkező valakivel fogok találkozni. De éppen a megbocsátás útján azt fedezzük fel, hogy egyértelműek az Istennek a törvényei. Egyértelműek a gyengeségeink, a bűneink is, de valójában Ő nem ítélkezni akar, hanem megbocsátani, gyógyítani és élettel ajándékozni. Nem azért küldi el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Úgy szembesülünk az Isten jóságával, hogy Ő nem akar ítélkezni, de akar gyógyítani, de sebeinket akarja tisztítani, meggyógyítani és önmagához vezetni. A megbocsátás, amit az Istentől kapunk, és amikor majd az Ő példájára egymásnak megbocsátunk, az az életet jelenti. Emberileg, jogilag nem nagyon tudjuk igazolni a megbocsátást, hiszen jogsérelem történt, hiszen az igazság elleni vétek történt, hiszen a másik személy elleni súlyos vétek történt, megtörtént. A megbocsátás nem azt mondja, hogy nem történt meg, hanem azt mondja, hogy újjáteremtelek téged, újjáteremtem a szabadságodat, az akaratodat, a jövődet, de újjá tudom teremteni a múltadat is, nem emberi értelemben, hanem a gyógyításnak az értelmében. Emberileg, jogilag nehezen tudjuk ezt értelmezni, ugyanakkor az Isten szíve nem emberi szív. Másként gondolkodik, másként szeret bennünket. Isten megbocsátó, irgalmas Isten. Ezt Jézus tanítja nekünk egyértelműen, és Jézus gyakorolja is ezt, amikor megbocsát. Jézus azt is egyértelművé teszi, hogy Ő rendelkezik a bűnök megbocsátása fölötti hatalommal. Emlékezzünk a példabeszédre, amikor meggyógyítja a béna embert, akit elébe visznek. Mi könnyebb? Ha azt mondom, kelj föl, fogd ágyadat és járj, vagy hogy azt mondom, bűneid bocsánatot nyertek. Menj, de többé ne vétkezzél! Van hatalma az ember Fiának a bűnök bocsánatára. Beszél a megbocsátó Istenről, az Atyáról, és így viselkedik a körülötte lévő emberekkel. Ott van a megbocsátásnak a hatalma, és ezt a hatalmat rábízza az Ő egyházára, az Ő Szentlelke által. Ezért híhetjük azt – amikor elhangzik fölöttünk a bűnbocsánatnak az egyház által rendelt szava –, hogy amikor az Isten megbocsát, újjáteremti szabadságunkat. Ott, a megbocsátás szavaiban is megjelenik a Szentléleknek az újjáteremtő ereje: Isten a mi irgalmas atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és föltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az egyház szolgálata által megbocsátok neked és feloldozlak. Isten megbocsát és az Ő Szentlelke újjá teremt bennünket.
Jézus az Atyához vezet bennünket, hiszen az Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Ugyanakkor Jézus tanítja az irgalmasságot és a megbocsátást befogadni, mert pontosan tudja, hogy a bűneink nemcsak, hogy magunkba akarnak zárni, nemcsak, hogy az életet akarják elvenni, de el akarnak zárni bennünket a megbocsátó Istennek a közelségétől. Tanít arra, hogy mit jelent befogadni Istennek a megbocsátását. Hányszor lehet átélni emberi kapcsolatainkban, akár szülő-gyermek kapcsolatában is, egymással kapcsolatban is, hogy ha fenntartás van, kölcsönösen vagy egyik fél részéről a másik felé, még a találkozást is kerüli. El akarja zárni a találkozásnak a lehetőségét. A bűn az, ami el akar zárni bennünket az Istennel való találkozás lehetőségétől. De Isten, Jézus által tanít bennünket a megbocsátást és az irgalmasságot befogadni. Tanít bennünket arra is, hogy az irgalmasságot és a megbocsátást mi is gyakoroljuk. (Erről majd még szeretnék beszélni egy másik alkalommal.) Irgalmasságot gyakorolni, megbocsátást gyakorolni Jézus példájára és a Szentlelkének az erejében. Miért is ne bocsátana meg az Isten? Ezt olvassuk a Kivonulás könyvében: Isten a gyengédség és az irgalom Istene, hosszantűrő, nagy könyörületességű, megbocsát bűnt és vétket. Az ószövetségi nép tapasztalata. A Bölcsesség könyvében ezt olvassuk a 11. fejezet 23. versében: Mindenkin könyörülsz, Uram, mert mindent megtehetsz és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak, mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. A bennünket létbe hívó Isten küzd értünk. Semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Vagy amit már ma is idéztem, nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Így állunk a bűneinkben, önmagunkban és így állunk az Isten előtt.
Számtalan szentírási történetet, példabeszédet lehetne megemlíteni. Gondolhatunk a tékozló fiú történetére. Nagyböjtben többször is hivatkozunk erre és jól tesszük. A fiatalabbik fiú kikéri az örökségét. Az örökséget mikor kapja meg valaki? Amikor a szülő már nem él. De ő kéri, és ezzel azt mondja: apám, hogy te vagy, vagy nem vagy, élsz vagy nem élsz, hogy veled mi van, az engem nem érdekel. Én a magam útján akarok járni. A bűnnek pontosan ez a lényege. Az érdekel, hogy én mit szeretnék tenni. Aztán az atya odaadja a vagyonát – tudjuk a történetet –, és az atya kinn áll a családi ház ajtaja előtt, többször várja, mikor jön már a fia? Majd amikor jön, fölismeri távolról, eléje rohan, elibé szalad. Tudjuk, hogy egy tisztes, éltes korú zsidó embernek a köztéren, utcán csak méltó módon volt szabad viselkednie. Nem volt szabad futnia. De őt nem érdekli, mert a fia jött, mert aki elveszett, megkerült, aki halott volt, életre támadt. Megmenti az ő fiát attól is, hogy be kelljen kopogni annak a háznak az ajtaján, kapuján, amely ajtót úgy zárt be maga mögött, hogy ő oda nem akar visszajönni. És az atya föltárja előtte. Hányszor megéljük ezt, hogy Isten még a bűneink megvallásának a szégyenétől is megóv bennünket, mert egyszerűen föltárja a bűnbocsánatnak a lehetőségét. De ki kell mondani, vétkeztem Atyám az ég ellen és Te ellened. Ki kell mondani. Ez történik a bűnbocsánat szentségében. Atyám, vétkeztem az ég ellen és Te ellened. Majd minden méltóságot visszaad neki. A gyűrű, a saru, a ruha, az ünnepi lakoma mind azt jelenti, hogy nemcsak, hogy örül az apa, hogy visszajött a gyermeke, hogy él, hanem visszahelyezi jogilag is abba a méltóságba, amit ő eltaszított magától. De gyógyítja a gyermekének a sebeit is, amelyeket a bűn okozott. Sőt, nemcsak, hogy gyógyítja, kitágítja a bűnbánatának a lényegét is, mert azt mondja, ha itt maradok és eszek a disznók eledeléből, akkor elpusztulok, fölkelek és atyámhoz megyek. Ez nem valami magasztos megfontolás, de mégis miért? Mert élni akar. Ezért megy oda, ahol az életet reméli. Gyógyítja az idősebbik és a fiatalabbik fiú közötti megromlott kapcsolatot. Az idősebbik fiú mit mond? Apám, megjött a te fiad, aki eltékozolta vagyonát. Nem mondja, hogy a testvérem. Az apa következetesen azt mondja: örülnünk kell, mert fiam, aki elveszett, megkerült, aki halott volt, életre támadt, és a te testvéred itt van és él. Tehát testvérré is visszafogadja az Atya.
Vagy gondolhatunk a gonosz szőlőmunkások történetére. Szőlőt vásárol valaki, körbekeríti, kiadja a szőlőmunkásoknak, és aztán alkalmas időben jön és kéri a megegyezett díjat. Aztán az egyik szolgát megverik, kidobják, a másikat megölik, és akkor a Szentírás azt írja le, hogy ott van a szőlősgazda, kezét tördeli, hogy mit tegyek még? Tudom, mit teszek. Egyszülött fiamat küldöm oda, őt minden bizonnyal tisztelni fogják. És ebben a pillanatban az embernek kedve lenne beleszólni: Ne tedd! Miért tisztelnék? Hát mit csináltak a szolgákkal? El fogják pusztítani! – és valóban ez történik. Megölik és kívül dobják a kerítésen. Ez történik Jézussal. De az Isten kezét tördelve azt keresi, mit tegyek még? …Nagypénteken, amikor fölmagasztaljuk a feszületet, és leborulunk előtte és énekeljük: népem, mit tegyek még érted? Mi az, amit nem tettem meg? Mondd meg és megteszem. Jézuson keresztül kérlel bennünket.
Előttünk áll a jó pásztornak a képe is. Sokszor méltatlankodunk a jó pásztor történetével kapcsolatban akár még értetlenkedünk is, hogy hogyan lehet arányban a 99 és az 1? Nem összevethető. Talán nem gondoskodik a pásztor megfelelően – felelőtlen? Amikor ezeket a kérdéseket feltesszük, csak azért tesszük fel, mert magamat a 99 igaz közé sorolom. De abban a pillanatban, amikor azt mondom, hogy én vagyok az az egy, aki eltévedtem, aki bajba kerültem, aki után jön, megtalál és föllel engem, vállára vesz, begyógyítja a sebeimet és visszavisz a közösséghez, akkor ezeknek a kérdéseknek semmi értelme nincs. Értelmetlenné válnak, mert szeret, mert megtalál, s mert éltetni akar.
Vagy gondolhatunk a gonosz szolgának a történetére is, akinek megbocsát az ura, az adósságát elengedi, majd onnan kifelé menet fojtogatni kezdi a szolgatársát, aki neki sokkal kevesebbel tartozik. Ez után az ura megbünteti: Gonosz szolga. Nem kellett volna neked is elengedni a tartozást, amit én elengedtem?
Zakeus története is megrendítően világos. A városban ő a vámosoknak a fejedelme. Ez sok szempontból is bűnös magatartás. Egyrészről, mert vámot szed és a vámszedésnek a természete az volt, hogy minél többet szed, annál több a (saját) haszna, és ráadásul vámosok fejedelme volt. Tehát nemcsak ő dolgozott, hanem nagyon sokan dolgoztak neki. Ráadásul kollaboráns volt, együttműködött a rómaiakkal. Minden szempontból megvetett ember volt. Jézus odamegy a fa alá, ahol fönt van a fán, mert kicsi volt, és szerette volna látni, és akkor azt mondja: Zakeus, gyere le, mert ma a te házadban kell vacsoráznom. A vacsorának a vége pedig az, hogy bizony mondom nektek, üdvösség költözött ebbe a házba, mert ő is Ábrahám gyermeke. Üdvösség költözik a házba.
Azt látjuk a történeteken keresztül is, hogy Jézus olyan atyát mutat be, aki bennünket végtelenül szeret, a lábmosásig szeret. A mai evangéliumnak ez volt a záró mondata: Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért. Szolgálni másoknak, lehajolni és megmosni a lábát. Szolgai munka, de az Isten megteszi ezt. Az utolsó vacsorán ezt mondja: példát adtam nektek, hogy ti is ezt tegyétek. Isten úgy szeret, hogy benne az elfogadás és az ajándékozás az együtt van jelen. Ajándékot ad és elfogadja az én ajándékomat, a bocsánatkérésemet.
Isten szeretete szegény. Miért mondhatjuk ezt? Azért, mert én vagyok a szeretetének a tárgya, alanya, rám irányul mindene. Amikor én megtagadom őt, akkor minden elvész számára, bármennyire is furcsa ez. Vállalja ezt a szegénységet. Sőt, Isten az Ő szeretetében vállalja a függőséget. Nagyon sokszor a mi szeretetünk erőpróbája ez. Szeretni akarok másokat, szeretni akarok közösséget, személyeket, de hogy vállalom-e a függést, vagyis azt, hogy minden, ami az ő életéhez tartozik, vállalom, és minden, ami az ő életéből következik, vállalom – ez sokszor már a szeretetünknek a próbáját jelenti. Ő azonban nemcsak hogy eltűri a függést, hanem akarja.
Nagy kérdés az, hogy egy édesanya és a gyermek kapcsolatában ki függ kitől? Ha a létet nézzük, akkor egyértelmű, hogy gyermek függ az édesanyjától, hiszen az életet tőle kapta, és mindent tőle kap. Ha a szeretet logikája szerint nézzük, akkor az édesanya függ a gyermekétől, miért? Mert mindent meg akar adni neki, ami gyermeke növekedéséhez kell. Vállalja a függést. Nem eltűri, hanem vállalja, akarja!
Isten szeretete alázatos szeretet, nincs benne semmi presztízs, semmi gőg, semmi ’akkor, ha, addig, ameddig, majd akkor, ha’ – nincs feltétel. Teljesen alázatos. Isten szeretete gyógyító szeretet. Meggyógyít bennünket. Úgy, hogy a sebek nem tűnnek el, de a sebek ékességünkké válnak. Mindaz, ami szégyen volt, mindaz, ami titkolni való volt, az most ékesség lesz. Újjá teremt. Isten szeretete szabadságomat újjáteremtő szeretet. Hatalmas erő a megbocsátás. Isten megbocsát.
Ezért olyan fontos testvérek – nagyböjtben különösen, de egyébként is – élni a bűnbocsánat szentségével, élni a szentgyónásnak a szentségével, élni a bűnbánattartásnak az ajándék voltával. Ezért olyan fontos gyakorolni a megbocsátást. Ismerjük az irgalmas szamaritánus történetének a végső polémiáját, no de hát ki az én felebarátom? Aztán Jézus elmondja a történetet és a végén mit kérdez? Nem azt kérdezi, hogy ki a te felebarátod, hanem ki volt a felebarátja annak, aki bajba került? Megfordítja a logikát. Isten szeretete ilyen, új logikával ajándékoz meg bennünket. Ki az én felebarátom? Menj és cselekedj hasonlóképpen! Testvérek, ez így van. A mi személyes életünk Vörös-tengere, ahol át tudunk lépni a szolgaság házából az ígéret földjére a megbocsátás. Ha a megbocsátást ki akarom kerülni az életemből, nem fogok bejutni az ígéret földjére. Nem lehet megspórolni, nem lehet kikerülni. De Isten segítségével, hatalmas csodajelekkel át lehet lépni rajta. Mint ahogyan a választott nép száraz lábbal átkelt a Vörös-tengeren. Kereszténységemnek kétségtelenül próbatétele, az is, amikor én kérek bocsánatot az Istentől, és az is, amikor énnekem kell megbocsátani – de ez a növekedésem egyetlen útja. Ezért toporgunk sokszor a bocsánatkérés és a megbocsátás előtt – mert növekedni lehetne. Ez az egyetlen út. Természetes, hogy nagy bátorság kell hozzá. Sőt, meg kell kérdeznem azt is, hogy mi van akkor, ha nem kérek bocsánatot, és mi van akkor, ha nem bocsátok meg. Az előbbiek fényében erre a kérdésre is választ kell adni. Bátorság kell a megbocsátáshoz, de ez a bátorság nem más, mint a feltámadásnak a hite, nem más, mint a húsvétnak a hite. Ezért készülünk a húsvétra, mert húsvét hitével akarunk nézni gyengeségeinkre, bűneinkre és a Szentlélek újjáteremtő erejével akarunk látni. Nagyböjti növekedésemnek jele a megtisztult lélek, ami másként lát. Új vágyak születnek, új bátorság születik bennünk, új döntésekre jutunk el. Ezért bátorítok mindenkit, hogy ne csak a nagyböjt végén végezze el szent gyónását, hanem lehetőség szerint már az elején, vagy közben, mert másként látok, amikor megtisztul a lelkem, új bátorságra jutok, más vágyak vannak bennem, mint amikor a bűneim terhét hordozom.
Befogadni az Isten irgalmát, megbocsátását, ez ajándék. Jézus mondja nekünk. Az Ó szavaira akarjuk elfogadni az Atya megbocsátását. Bízunk Jézus személyében és bízunk az Ő szavainak az erejében.
Kívánom a kedves testvéreknek, hogy nézzük, olvassuk, elmélkedjük akár ezeket a szentírási szakaszokat, amelyeket említettem, akár életünk azon történetét, amikor találkoztunk az Isten irgalmával. Azt is nézzük meg, hogy milyen növekedés volt ennek a gyümölcse. Bátran nézzek szembe azzal is, ha most valamit szeretnék kikerülni. Valami nehéznek tűnik a megbocsátásban, bocsánatkérésben – ott kell gyógyulnom, ott kell kérnem az Isten irgalmát és szeretetét. Legyünk bátrak ebben, és segítsük is egymást ebben a növekedésben. Ámen.