Urunk feltámadásának ünnepén, húsvét vigíliáján, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban Dr. Udvardy György érsek vezette a szertartást Dr. Takáts István érseki általános helynökkel, plébánossal, Dr. Kulcsár Dávid káplán atyával valamint Darnai János atyával.
A Szentháromság téren érsek atya megszentelte a tüzet, majd elhangzott: „Jézus Krisztus tegnap és ma, Ő a Kezdet és a Vég, Ő az Alfa és az Omega, Övé az idő, és Övé az örökkévalóság, Övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké.” Ezután a főpásztor öt tömjénszemet szúrt a gyertyába kereszt alakban, Krisztus sebhelyeinek jelenként, majd meggyújtották a gyertyát. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.
A szinte sötétbe burkolózott főszékesegyházba vonulás után meghallgathattuk Isten igéjét, elmélkedhettünk azon, miként mentette meg népét Isten a régmúlt időben. Az olvasmányok után főpásztor énekelni kezdte: „Dicsőség a magasságban Istennek!” – felhangzott a Glória, „visszatértek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére, felgyulladtak a fények, meggyújtották a gyertyákat. A szentleckét követően felcsendült a „vágyva vágyott ének”, az ünnepélyes, ujjongó Alleluja.
A bazilikában zene élet is megújult, ami segített minden jelenlévőt még közelebb jutni Urunkhoz, Istenünkhöz. A zenei szolgálatot a Padányi Katolikus Iskola gregorian kórusa Zsilinszky Cecíliával, orgonán közreműködött Dankos Attila orgonaművész.
Dr. Udvardy György homíliáját teljes terjedelmében olvashatják:
Jézus Krisztus feltámadt. Jézus Krisztus él, mi találkoztunk vele. Ezt a bizonyosságot nem veheti el tőlünk senki. Éppen ezért a mi hitünk húsvéti hit. Hisszük, Jézus Krisztus értünk emberré lett, meghalt, de föltámadott. És Jézus él, és élettel ajándékozza meg mindazokat, akik benne bíznak.
Jézus Krisztus föltámadott, ez adja meg életünk számára az értelmet, a reményt, ez gyújt világosságot szívünkbe. Ez az a pont, az az értelmezési pont, ami miatt értelme van bárminek is, vagy válik értelmetlenné bármi is. Jézus Krisztus halála és föltámadása az a biztos pont az életünkben, ami hitünk alapja, az egyháznak a léte, a szentségeknek az ereje, a tanításnak a bizonyossága, a közösségnek az összetartó ereje. Jézus Krisztus él.
Ez az erő az, ami összegyűjtött ma bennünket ezen az éjszakán. És volt bátorságunk a húsvéti gyertya fényénél, mint Jézus Krisztus feltámadását jelképező valóságnál visszatekinteni, mert a múltnak is csak Krisztusban van értelme. Jézus Krisztusban van értelme a teremtésnek, Jézus Krisztusban van értelme az ember teremtésének, az újjáteremtésnek, az új alkotásnak, a szolgaság házából való szabadításnak, szabadulásnak, az ígéret földjére való bejutásnak Jézus Krisztus miatt a szövetség új értelmet kap, ami az Isten és az ember között köttetett, Jézus Krisztusban válik teljessé, érthetővé.
Jézus Krisztus halála és föltámadása úgy értelmezési pont számunkra, hogy nem csak egy nagy esemény, nemcsak egy rendkívüli esemény, hanem Jézus a halálból tért vissza és életet ad mindazoknak, akik benne hisznek.
Éppen ezért a mi hitünk középpontjában ez a találkozás áll. Ez az, ami értelmezi a múltunkat, értelmezi kapcsolatainkat, értelmezi gyengeségeinket, még bűneinket is, mert újjá teremt, mert új szívet ad belénk, s mert találkoztunk vele, ezért hisszük, hogy ő él, mert találkoztunk vele, hisszük, hogy ő az Isten Fia, a Messiás, a Megváltó, az egész emberiség megváltója.
S ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy minden-minden csak benne értelmezhető. Ha ő az Isten fia, ő az irgalmas Atyának a küldötte, akkor igazak a szavai, igaz a tanítása. Igaz, amit mond az életről, a halálról, Isten és ember kapcsolatáról. Igaz, amit mond a szövetségről, igaz, amit mond a gondviselésről, igaz, amit mond az ember méltóságáról.
Föltárul előttünk Jézus tanításának a tartalma. Út a lábaink előtt, ahogyan most is imádkoztuk a mai éjszakán is.
És mert Jézus Krisztus él, mert mi találkoztunk vele, ezért köteleztük el magunkat az ő személye iránt. Ezért vagyunk keresztények, ezért keresztelkedtünk meg. Ezért kaptuk meg Jézus Krisztusnak a lelkét. Belénk adta, bennünk van. Addig, amíg az ember akarta megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz és tévedett, úgy most Isten Szent Lelke bennünk segít fölismerni a jót és a rosszat, és a jót választani, a rosszat pedig eltávolítani magunktól.
S mert Jézus Krisztus él, mert mi találkozunk vele az ő egyházában, az ő szentségeiben, az ő tanításában, ezért természetesen fogalmazódik meg most is a kérdés: akkor ki vagyok én ember? Akkor hogyan kell élnem? Akkor mit jelent reménykedni, mit jelent bízni a jövőben, bízni az emberben, mit jelent vágyakat szőni? Mit jelent küzdeni, mit jelent szenvedni? Mit jelent növekedni?
Mert Jézus Krisztussal való találkozás nem csak a múltunkat teremti újjá, hanem jövőt ad számunkra. Jézus Krisztus halála és föltámadása nem egy távoli jövőnek a reménye, hanem a jelen pillanatnak a valósága. Ennek erejében élünk, ennek erejében hozunk döntéseket, ennek erejében szeretünk, ennek erejében hiszünk Jézus Krisztus tanításának az erejében és bízzuk rá magunkat az Istenre.
Újjá teremt bennünket, elveszi félelmünket, elveszi rossz szokásunkat, elveszi mindazt, ami lehatárol, ami korlátol, ami kényszerpályára vezet bennünket, szétfeszíti mindezt. Ha sokszor kétségbe esünk, hogyan lesz jövő, hogyan újul meg kapcsolat? Hogyan lehet bocsánatot kérni, kiengesztelődni? Hogyan lehet újjáteremteni azt, ami elromlott, honnan lehet új erőt, új lendületet venni, akkor itt vagyunk ezen a szent éjszakán, és azt mondjuk innen, Jézus Krisztus halálából és föltámadásából, a vele való találkozásból.
Egyszerre egy megvilágosító pillanat, egyszerre egy múltat értelmező pillanat, egyszerre egy jövőt végtelenül kitágító, isteni léptékűvé varázsló pillanat és egyszerre az életnek a realitása, mert élünk, mert valamilyenek vagyunk, mert növekedni akarunk mi is, házastársunk is, gyermekeink is, mert növekedni akarnak idős szüleink, a betegek, a magányosok innen vesszük az erőt.
Dönteni akarunk, mert találkoztunk vele és a döntésünk mindig az élet mellett szól. A döntésünk nem a múlt. Nem, ami elveszett, nem, ami szétporladt. A döntésünk az, ami él, ami dinamizmus, ami jövő, ami bátorság, ami megújulás.
Igen, az Isten újjáteremti kapcsolatainkat, elveszi félelmeinket. Van bátorságunk szólni ahhoz, akitől féltünk, van bátorságunk kapcsolatot kezdeményezni azzal, akivel nem is akartam, vagy nem is gondoltam, hogy szükséges lenne. Van bátorságunk testvérek új kultúrát teremteni.
Az isteni, a méltó kultúrát, amit az Isten megálmodott rólunk.
Ehhez nekünk döntenünk kell. Egyszer már döntöttünk, döntöttünk Krisztus mellett a keresztségben és most ezen a szent éjszakán megújítjuk döntésünket a keresztségi ígéretünkben.
Talán félünk, talán van konkrét valóság, amit ide kell hozni majd a döntésben és határozottan kell ellene mondani, vagy határozottan kell mellette mondani, de bátorítson bennünket testvérek, az az élmény, aminek most részesei vagyunk, Krisztus fényénél értelmezzük az életünket és Krisztus a megfeszített, szinte kérlelő mozdulatban, gesztusban itt van fölöttünk a keresztfán és értelmet ad mindennek.
Legyen bátorságunk most erővel megújítani keresztségi fogadásunkat. Ámen.