Szent Annára és Szent Joachimra, a Boldogságos Szűz Mária szüleire emlékeztünk liturgikus emléknapjukon, július 26-án Veszprémben a Szent Mihály Főszékesegyházban. Szent Anna a Veszprémi Főegyházmegye fő-védőszentje is egyben.

Sokan összegyűltek a főszékesegyházban, nagyszülők, nagymamák és nagypapák, hogy Szent Anna és Szent Joachim közbenjárását kérjék. Imádkozunk a nagyszülők generációjáért azért, hogy bölcsen, Istennek tetsző módon tudják megélni az ő hivatásukat, és imádkozunk természetesen a gyermekekért, unokákért is, akik ott vannak a szívekben. –mondta el köszöntőjében Dr. Kulcsár Dávid káplán atya.

Szentbeszédében káplán atya elmondta:  Szent Annáról sok adatot nem tudunk a történelemből, vagy az ő személyes élettörténetéről, de nagyon sok ábrázolás fennmaradt, különösen itt, Magyarországon is a barokk korból. Róla, a Boldogságos Szűz Máriáról, Szent Joachimról, vagy akár még a gyermek Jézusról az ő kapcsolatukat megörökítették a képzőművészek. Akkor, amikor a fiataloknak a hozzáállására gondolunk, vagy a fiataloknak az odafordulására az idősebb generáció felé, akkor úgy kellene ezt igazán megtenni, -ahogyan az ábrázolásokról jól látjuk- a Boldogságos Szűz Mária odafordult az ő édesanyjához, Szent Annához.

Azt látjuk a fiataloknak a generációjában, hogy úgy tekintenek, vagy úgy beszélnek sokszor az idősebbekről, hogy ő már nem érti ezt a mai világot. Mi már nem beszélünk egy nyelvet, ő már le van maradva, de hát nagyon sokszor akár még a fiatalabbak generációk között is érezhető ez a szakadás, érezhető ez az elmaradás, hiszen olyan hihetetlen gyorsasággal változik a technika, hogy nagyon sokszor már nem is nagyon tudjuk követni a generációk közötti szakadékokat, nem is tudjuk nagyon ezeket már áthidalni. Sokszor mi is úgy vagyunk ezzel, akárcsak tíz éves életkülönbséggel, hogy már nem értem az alattam levő vagy a fölöttem levő generációt. Más a szóhasználat, más az értékrend, más az ízlés, mások a szokások. De nagyon fontos azt tudatosítani, amit Ferenc pápa üzen számunkra az idősek harmadik világnapja alkalmából, – amit Udvardy György érsek atya szándéka szerint ezen a napon ünnepeljük ezt a világnapot – és rátekintünk Ferenc pápának erre a mostani üzenetére, amelyben a találkozásnak a fontosságára irányítja a figyelmünket a fiatal generáció és az idős generáció közti találkozásoknak a fontosságára. Olyan megindító ebben az üzenetben az, hogy kifejezetten azokhoz a fiatalokhoz szólt, akik a mai napon kelnek útra és indulnak el Lisszabonba az Ifjúsági Világtalálkozóra, amelyre Ferenc pápa is igyekszik, hogy még mielőtt elutaztok, keressétek fel a nagyszüleiteket, vagy keressetek fel legalább egy magányos idős embert. Mert ezekből a találkozásokból, a fiatal generáció és az idős generáció találkozásaiból hihetetlen mélységek, hihetetlen tapasztalatok tudnak megszületni. Ebben az üzenetben azt mondja Ferenc pápa, hogy egy idősebb ember barátsága, vagy mondhatjuk azt is, hogy a rokonsága, de egyáltalán a vele való kapcsolat segít a fiatalnak, hogy ne szűkítse életét a jelenre, és ne feledje, hogy nem minden az ő képességein múlik.

A szentmise záró áldása után Dávid atya a ministránsokkal levonult a Szent Anna oltárához, ahol Szent Anna ereklyéje előtt elimádkozták Szent Anna litániáját, ezt követően pedig a nagyszülők imáját Szent Annához. Az imádság után a szentély előtt személyes áldásban részesült minden nagyszülő, akik életére Isten kegyelmét, Szent Anna és Szent Joachim közbenjárását kérte a káplán.

A szertartás ide kattintva visszanézhető.

 

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »