Szeptember 2-án Pápán a Szent István templomban tartották meg az egyházmegye közös tanévnyitóját, amelyet Dr. Takáts István érseki általános helynök mutatott be.

Az idei tanévtől már 13 egyházmegyei intézmény működik a főegyházmegyében, ugyanis szeptember elsejétől a hévízi Brunszvik Teréz óvoda is egyházmegyei fenntartásba került. Így a 2023-2024-es tanévet több mint 3000 gyermekkel és közel 600 tanárral, segítővel, támogató munkatárssal kezdték meg a Veszprémi Főegyházmegyében.

Dr. Takáts István atya prédikációjában kiemelte, a talentumok példázatából megtanuljuk, hogy fontos, hogy előhangoltak legyünk a jóra, hiszen Isten szeretete előttünk jár ebben az évben is. Sok jót készített nekünk, de csak akkor tudjuk észrevenni és vele együttműködni, hogyha erre készülünk, ezt várjuk. Egy talentum, az egy tekintélyes vagyon, tehát senkinek sem üres a szíve, a feje, tele vagyunk olyan kincsekkel, amelyek kamatoztatva be tudják teljesíteni az életünket.

Helynök atya a folytatásban arról beszélt, hogy nagyon fontos: ne a hibáinkra koncentráljunk, hanem a képességeinkre, azok fejlesztésére figyeljünk. A feladatoktól ne megijedjünk, hanem merjük észrevenni, hogy nagyon sokszor a feladatok azok, amelyek az igazi önmagunkat visszaadják, hiszen azokat teljesítve, erőfeszítés téve tudunk igazán azzá válni, akinek Isten megálmodott minket.

Gondoltai zárásaként István atya felhívta figyelmünket, hogy ne félelemből cselekedjünk, hanem azzal a bizalommal, amivel Isten minket küld. A félelem soha nem Istentől jön, 365-ször olvassuk a Szentírásban Krisztusnak a saját mondatát, hogy ne féljetek, minden napra jut egy. Tehát ezt az isteni bizalmat kell minden működésünk gyökerébe tenni, és akkor ez alapján működni, és a félelmet pedig elengedni.

Kovács Krisztina, a pápai Szent István katolikus iskola igazgatója beszédében kiemelte, Pápán fontosabb a közösségépítés, az emberi belső lelki tartás megerősítése ebben a mai világban, és csak aztán következnek az ismeretek.

Dékány Árpád Sixtus, em. zirci apát, a Veszprém Főegyházmegye oktatási intézményeinek vezetője elmondta, az egyházi intézmények elsősorban ezt a célt szolgálják, hogy ezt a fajta egymásra figyelést, szolidaritást, kölcsönös szeretetet elültessék a gyerekek szívében, lelkében, és ehhez kell, természetesen nagymértékben segítségként a családok odafigyelése, és a családok közösségi kötelékeinek a megerősítő háttere.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »