A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola tizenöt rászoruló diákjának adományozott a Veszprém Főegyházmegyei Karitász és a Regina Mundi Plébánia Karitász Csoportja tanévkezdő csomagot, ajándékutalványt és hideg élelmiszert.

Eveli Péter, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Az iskola vezetője ismertette, a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű program segítségével tudják támogatni a rászoruló és a nagycsaládból származó diákokat.

 –  Jó, hogy van erre szemünk és akadnak olyan szervezetek, amelyekre bármikor számíthatunk – hangsúlyozta.

Ghiczy László, a Veszprém-főegyházmegyei Karitász szakmai igazgatója beszámolt róla, hogy tizenharmadik éve hirdetik meg a családok iskolakezdését segítő akciót. Míg 4-5 éve országosan négyezer gyermek elérése volt a szervezet célja, addig mára tízezer fiatalhoz szeretnének eljutni. Ez folyamatos fejlődést jelent.

 – Veszprém vármegyében 16 településen mintegy 529 gyermeknek tudtunk segíteni összesen 2 650 ezer forintnyi értékben. Jó hír, hogy egyre szélesebb körben tudjuk megszólítani a rászorulókat – ismertette az adatokat.

Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat elnöke Wass Albertet idézte, aki szerint a három legnagyobb kincs a jóság, a szeretet és a békesség. A politikus szerint szerencsére bőven akad ebből a háromból a Karitaász szervezeteinél és nekik köszönhetően sok család életét tudják könnyebbé tenni az iskolakezdéskor.

Brányi Mária alpolgármester kiemelte, a veszprémi egyházi és a civil szervezeteket a szeretet és a mások iránti elkötelezettség vezérli, amely a közösséget is még erősebbé teszi.

Szíjártó László, a Veszprém-főegyházmegyei Karitász igazgatója a Szentírásból idézett, miszerint: Hasztalan épít az építő, ültet az ültető, ha nincs rajta Isten áldása. Hozzátette, hiába akadnak javaink, egyéb dolgaink, ha azokon nincs Isten áldása. Úgy fogalmazott, a Jóisten kegyelme igazi erőforrás.

Dr. Csernai Balázs, a Szilágyi iskola lelki igazgatója azt mondta, a gyerekek és a felnőttek célja is a növekedés, egyre közelebb kerülni Istenhez.

 – Jó adni és jó kapni is, jó, ha mi segítünk és jó, ha nekünk segítenek. Ezt sose feledjük – húzta alá, majd ezt követően megáldotta a tanszereket.

A gyerekek és szüleik örömmel vették át az ajándékokat.

Az eseményen közreműködött Szerdahelyi Luca, aki népdalcsokrot énekelt és Imre Sára, aki szavalt.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »