Kórusok Éjszakája

2023.09.22., Pueri rovat

A Veszprémi Főegyházmegye 2023. szeptember 28. és október 1. között rendezi meg, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, az idei esztendő egyik kiemelt programját, a Nemzetközi Ifjúsági Katolikus Kórustalálkozót a Pueri Cantores jegyében, ahová több külföldi énekkart és több mint hatszáz gyermeket várnak.

A nemzetközi ifjúsági kórustalálkozó hazai és külföldi résztvevőivel többször is találkozhatunk a négy nap során. Az énekkarok nemcsak bemutatkoznak a régió és Veszprém templomaiban, hanem közösen imádkoznak a világ békéjéért, amely különösen aktuális a mai helyzetben.

Az egyik kiemelt programelem az lesz szombaton, amikor a több mint hatszáz résztvevő fúvószenekari kísérettel végigvonul a városon a Szent Imre tértől indulva egészen a megújult várnegyedig, ahol újfent találkozhatnak a gyerekek a fiatalok védőszentjével, Szent Imrével.

Ezen napon tartják a Kórusok Éjszakáját is.

A Szent Mihály Főszékesegyházban 17.20 órától a Vox Mirabilis Kórus hangversenye vezeti fel az eseményeket.

Ezt követően a Regina Mundi-templomban a 18 órai szentmisét követően a veszprémi Padányi Katolikus Iskola énekkara és a Krakkói Prezentációs Kórus lép fel.

Az Árpád-házi Szent Margit-templomban 18.30 órakor a Budapesti Piarista Gimnázium kórusát hallgathatjuk meg.

A Magyarok Nagyasszonya-templomban a 18 órai szentmise után a Prohászka Vegyeskar fellépése következik.

A pécsi Szent Mór Vegyeskar ugyancsak a 18 órai szentmise után lép fel a Szent László-templomban.

Vidéken a következő hangversenyeket szervezzük meg:

A várpalotai Nepomuki Szent János-templomban a várpalotai Nepomuki gyermekkart és a kaposvári Kodály Kórust hallgathatjuk meg 18 órától.

Balatonalmádiban a Szent Imre-templomban a 18 órai szentmise után mutatkozik be a Vox Angelorum.

A felsőörsi Szent Mária Magdolna Római Katolikus Prépostsági Templomban 18.30 órakor kezdődik a Ward Mária Vegyeskarának és a Frater Schola Viridis előadása.

Zircen a Ciszterci Apátságban koncertezik 17 órától a Budai Ciszterciek és a Salzburgi Székesegyház Ifjúsági Kórusa.

Balatonfüreden a Krisztus Király-templomban a 18 órai szentmisét követően az Egri Fiúkórus fellépését hallgathatjuk meg.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »