Advent negyedik vasárnapján, délelőtt ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek a veszprémi Szent László-plébániatemplomba, ahol Dr. Udvardy György érsek mutatott be szentmisét Szabó János gazdasági helynökkel.

A közösségnek karácsonyi ajándéka, hogy hosszú idő után ismét beléphettek szeretett templomukba, hiszen elkészült a belső felújítás, amit a szentmise elején érsek atya megáldott.  

– Hálát adunk az Úristennek, hálát adok én is János atyának, minden kedves munkatársának, a képviselőtestület tagjainak, a plébánia híveinek, az itt dolgozó szakembereknek, mindenkinek, akinek egy akarata volt, mégpedig az, hogy ez a templom szépüljön meg, karácsonyra váljék szebbé, legyen méltó Jézus Krisztus születésének megünneplésére – mondta a főpásztor, majd a híveket és a felújítást is megáldotta.

Érsek atya prédikációjában elmondta, hogy a mai szentírási szakaszok abban bátorítanak bennünket, akarjunk Mária modelljeként, de Krisztus módjára élni. „Itt vagyok, engem küldj!”

A főpásztor a történetben szereplő személyekre fókuszálva kiemelte Máriát, mint az üdvösség történetének kulcsfiguráját. Hangsúlyozta, Isten terve az emberiség megváltása volt, és ezt a választott nép már régóta várta. A Messiás eljövetelének módja azonban meghökkentő és szokatlan volt, mivel Jézus szép csendben született meg erre a világra.

  • Bízzunk Istenben, és kövessük Mária példáját a bizalomban. Ismerjük fel a Szentlélek jelenlétét és szerepét az életünkben. Hagyjuk, hogy az isteni akarat vezessen bennünket. Mária válasza: “Legyen nekem a te igéd szerint” – mint a teljes elfogadás és bizalom kifejezése, legyen részünkre példa.

Végül érsek atya arra buzdított mindenkit, hogy az ünnepi hangulatban ismerjük fel Isten üdvözítő szándékát, és a válaszunk mindig legyen: “Itt vagyok, engem küldj! Megteszem, amit kívánsz, legyen nekem a te igéd szerint.”

A liturgia folytatásában a főpásztor megáldotta az új oltárt, amely számunkra Isten sziklaszilárd hűségét jelenti, ugyanakkor Krisztust jeleníti meg, aki föláldozza magát értünk, hogy tápláljon, erősítsen bennünket. Az oltár a biztos pont, ami a templomban Isten érkezésének a helye.

Szabó János gazdasági helynök, plébános a szentmise záró áldása előtt elmondta, hogy közel négy évig vártak az adventre, vagyis a plébánia templomának újjászületésére. 2020-ban kezdődött el az épület belső felújítása, de a vírus, az anyagi nehézségek és más kihívások miatt lassulva haladtak előre a munkálatok. János atya beszédében kiemelte az örömöt és a hálát az újjászületés ünnepével kapcsolatban, még ha a templom nem is minden részlete készült el teljesen.

Szabó János köszönetét fejezte ki érsek atyának a támogatásért és az anyagi segítségért. Emellett elismerte és megköszönte a hívő közösség türelmét, támogatását, pénzbeli és önkéntes segítségét a munkálatok során. Beszéde zárásaként azt kívánta, hogy a templom élettel teljen meg, és minden vasárnap együtt ünnepelhessenek.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »