Egyházmegyénk templomaiban folytatódtak az elsőcsütörtöki imaalkalmak. Legutóbb a pápai Szent Benedek Plébániatemplomban imádkozhattunk közösen a papi és szerzetesi hivatásokért, főpásztorunkkal, dr. Udvardy Györggyel és Földi István esperes, plébános atyával közösen.
Az eseményen érsek atya köszöntőjében elmondta, hogy Jézus szavába kapaszkodnak, és az ima erejével kérnek munkásokat az aratásba. Az Eucharisztia előtt közösen imádkoztak a papi hivatásokért, hallgatták a Szentírást, és három elmélkedést hallhattak a lelkipásztorok szolgálatáról.
Dr. Udvardy György első elmélkedésében kiemelte, hogy a papoknak az igét kell hirdetniük, bátorítaniuk a híveket, és Isten igéjét befogadni, hogy létrehozza bennem mindazt, amivel meg akar ajándékozni. Isten igéje különböző hatásokat válthat ki az emberekben. A második elmélkedésben az önmegtagadás és a követés fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a papoknak teljesen oda kell adniuk az életüket az emberekért és az Isten iránti hűségért. A harmadik elmélkedésben a szolgálat és a bizalom jelentőségét emelte ki, hozzátéve, hogy a papoknak a gyermeki bizalomra kell ébreszteniük a hívőket, és teljes odaadással kell szolgálniuk.
Dr. Udvardy György szentmisén elhangzott elmélkedését teljes terjedelmében itt olvashatják:
– A mai evangélium éppen a közös imádságunk okán értelmezhető teljesen a papság küldetésének a szempontjából, hiszen mit látunk itt? Jézus magához hívja a tizenkettőt, küldi őket, hatalmat ad a tisztátalan lelkek fölött, aztán azt látjuk, hogy hirdetik az evangéliumot, gyógyítják a betegeket. És a szentírási szakasz eleje és a vége között egy nagyon fontos megállapítás is van, mégpedig az, hogy ne vigyenek magukkal az útra semmit, csak vándorbotot, sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükbe.
Jézus tehát kiválasztja a tizenkettőt, hatalmat ad nekik. Hatalmat ad arra, hogy tudjanak gyógyítani, hatalmuk legyen a gonosz lélek felett, és hirdessék az evangéliumot. Mindezt hogyan tudják megtenni úgy, hogy minden erejükkel teljes egészében bíznak, ráhagyatkoznak az Úr szavára, a küldő szavára, a kiválasztásra és arra, hogy küldi őket, bíznak benne, hogy megkapták azt az erőt, hatalmat, ami ehhez szükséges. Ez a leírás, miszerint ne vigyenek semmit, csak vándorbotot, kenyeret, tarisznyát, semmit, pénzt sem. Ez azt jelenti, hogy még a vándornak a napi járásra legszükségesebb eszközt se vigyék magukkal. Se kenyerük, se pénzük ne legyen. Menjenek, hirdessék az evangéliumot. Bízzanak feltétlenül, bízzanak az Úrban, aki őket kiválasztotta, aki fölkente őket hatalommal és erővel, aki az evangélium hirdetésére küldte őket. Enélkül a bizalom nélkül nem tudják teljesíteni a küldetésüket. Ha ragaszkodnak egyfajta biztonsághoz, ragaszkodnak egyfajta emberi eredményességhez, emberi megoldásokhoz, akkor meggyengül Isten ereje bennük.
Ezt látjuk a papság szentségében, erre választ ki Jézus ma is embereket, beleülteti a szívükbe a vágyakozást, beléjük ülteti az erőt, kiválasztja őket és erővel, hatalommal ruházza fel. Erővel és hatalommal, hogy legyen erejük, hatalmuk a gonosz lélek fölött. Sokszor ezek a megállapítások ilyen liturgikus megállapításnak, vagy valamilyen, a vallás legbensőbb köréhez tartozó megállapításnak tűnnek, pedig hát pontosan tudjuk, hogy mennyire része a mindennapi életünknek. Küzdünk a jóért. Szeretnénk legyőzni önmagunkat. Szeretnénk megtenni a jót, szeretnénk az igazsághoz szabni a cselekedeteinket, és nem mindig tudjuk, és nem feltétlenül csak azért, mert elgyengülök vagy gyenge vagyok, hanem azért, mert a gonosz lélek erővel és hatalommal körüljár, s keresi, hol tud kárt okozni. Hol tud félelmet kelteni, hol tud meggyengíteni, hol tudja a bizalmat megrendíteni, hol tudja az igazság ragyogását elfedni, becsapva bennünket. S mennyire szükség van arra, hogy Istentől küldött emberek hatalommal rendelkezzenek a gonosz lélek fölött. És ezt az egyház papjai megkapják.
Hol? Elsődlegesen a bűnbocsánat szentségében. De a szentségek szolgálatában. És küldi őket ettől a hatalomtól vezetve menjenek és gyógyítsák a betegeket.
Hányszor és hányszor tudunk beszámolni arról, hogy egy-egy jó szó, egy-egy bátorítás, egy-egy vigasztalás megfordítja az ember gondolkodását, erőt ad a lelkébe, meggyógyul a lelke, kitisztul a látása, jól lát, jól dönt és lesz ereje meghozott döntéseiben való kitartásban. Ez gyógyulás. Sőt gyógyulás az is, amikor tudom a fizikai betegségnek, fizikai korlátoknak a terhét hordozni. Gyógyulás, Istennek az épsége, Istennek az ereje.
És itt nemcsak egyszerűen vigasztaló szavakat mondunk egymásnak, nem csak egyszerűen bátorítjuk egymást, nem valami szebb jövőt vázolunk fel. Ezek a szavak, ezek mindig az abszolút jövőre, mindig az örök életre irányítják a figyelmünket, ezért hiszünk abban, hogy átjárják az életünket. Megújítanak, bátorítást adnak. S milyen jó, hogy az egyház papjai ezt ilyen isteni erővel tudják tenni. Milyen jó, amikor barátaink, rokonaink bátorítanak, vigasztalnak, és milyen nagy bizonyosság, amikor az egyház küldöttei tudják ezt megtenni a közösségünkben, úgyhogy mindennapi életünk örömre fordul.
És ugyanezzel az isteni erővel küldi a kiválasztott tanítványokat az evangélium hirdetésére, a jó hír hirdetésére. Az evangélium hirdetése azt jelenti, hogy ismerjük Istennek ránk vonatkozó jó szándékát, üdvözítő akaratát és hirdetjük ezt az örömhírt, ahogyan ezt hasonlítani szoktuk ahhoz, mint ahogyan az uralkodó meghozza a törvényt, meghozza a szabályt a népe számára, hogy a népének jóléte legyen, a népének boldogsága legyen, boldogulása legyen, és mennek a hírnökök és hirdetik ezeket a törvényeket, amelyek a jólétet, a szabadulást, a boldogulást hirdetik, az evangélium hirdetése ugyanez. Isten az, aki gondoskodik az ő népéről, Isten az, aki törvényeket szab, Isten az, aki utat mutat, és Isten az, aki küld, hogy legyen, aki hirdesse népe számára az üdvösséget, népe számára a boldogulást. Isten igéje ezt jelenti számunkra. Az üdvösséget, a boldogulást, a biztos ösvényt, a biztos utat. Isten igéje jelenti a gyógyulást, jelenti a megerősödést, jelenti a megtérést, jelenti az igazsághoz való ragaszkodást, és jelenti rendíthetetlenül az örök életbe vetett hitünket.
Jézus magához hívja a tizenkettőt, küldi őket, megadja az isteni erőt a gonosz lélek fölött, hogy gyógyítsanak, hogy hirdessék az evangéliumot, de kéri, hogy semmi olyan eszköz, ami a belé vetett bizalmat gyengítené, ne használjanak. Bizony ez nem mindig könnyű. Nem mindig könnyű a napi tevékenységben, a döntésekben, egy közösség életének az irányításában vagy intézmények szolgálatában úgy ragaszkodni az Isten küldő szavához, hogy az, ami körülvesz bennünket ebben a világban, az mindig megmaradjon Istentől kapott adományként, de eszközként. Eszközként, hogy a jó hírt tudjuk szabadon hirdetni.
Imádkozunk ezért, egyházmegyénk papjaiért, leendő hivatásokért, hiszen ők biztos, hogy Isten erejét kapják a szentelésben, biztos, hogy küldetést kapnak a gonosz lélek felett, küldetést kapnak a gyógyításra, Isten igéjének a hirdetésére és imádkozzunk azért, hogy az Istentől kapott szabadságot semmilyen eszköz alkalmazásával ne akarjuk fölcserélni, mert az gyengíti a küldetést, mert az gyengíti Istenbe vetett bizalmunkat. Közös élmény ez, közös ügyünk ez, közös örömünk, amikor valaki vállalkozik erre, és nagy-nagy reménységünk, hogy az Isten gondoskodik rólunk. Jó most együtt imádkozni, jó, hogy a szentmise áldozatában ezt megtehetjük, de kérem a testvéreket, hogy máskor is, egyéni alkalmakkor is hordozzuk szívünkön főegyházmegyénk papjainak az életét, és legfőképpen a jövőbeli hivatásoknak a reménységét. Ámen.
Zárásként érsek atya megjegyezte, hogy óriási dolognak tartja, hogy ilyen sokan együtt tudtak imádkozni.
– Egészen biztos, hogy mindenkinek lett volna olyan feladata, akár kötelezettsége is, ami előbbre valónak tűnhetett, de most együtt imádkoztunk. Miért? Mert az ima erejéből akarunk élni, és az ima erejébe akarjuk a bizalmunkat helyezni. Hálásan köszönöm ezt, kérem, hogy hordozzuk szívünkön egyházmegyénk papjainak a sorsát és a jövő generációnak a megszületését, sorsát. Ez az ima erejéből fog megszületni, a bátorságból és a példaadásból. Hálásan köszönöm ezt. Köszönöm esperesplébános atyának a közösségért és a közösségekért végzett szolgálatát, és kívánom azt is, hogy ebben a közösségben sok öröme legyen a növekedésben is, illetve a hívek lelkében erősödjön az örök életbe vetett hit és ennek a reménysége. Most az Úr áldását fogadjuk, ami nemcsak egy lezárása az imaalkalmunknak, hanem hisszük, hogy megkapjuk mindazt, amit a kimondott szavak jelentenek. Ámen.