Második alkalommal gyűltek össze az egyházközségek képviselő-testületeinek tagjai és plébániai önkéntesek Dr. Udvardy György érsek valamint a Veszprémi Érsekség Pasztorális Irodája meghívására az ajkai Nomádia Rendezvényközpontban, hogy az Egyház szeretetéről, a plébániai életről, lehetőségekről és kihívásokról együtt gondolkozzanak. A száz jelenlévő dr. Csernai Balázs pasztorális referens vezetésével imádkozott a Szentlélek vezetését kérve, hogy a találkozó mindannyiunknak áldást hozó legyen. Kaszap Viktória CJ gyors kérdés-válasz játékkal oldotta a hangulatot, mely látni engedte többek között azt is, ki hány éve szolgál már az egyházban.
A találkozó érsek atya tanításával folytatódott, aki – miután köszöntötte a résztvevőket – kiemelte, hogy a találkozó témája – az Egyház szeretete – valójában kettős értelmű: hogyan tudjuk a változó világban az Egyházat szeretni, és hogyan szeret bennünket az Egyház. Ezért fontos, hogy az ilyen alkalmakkor mire fókuszálunk: kik vagyunk és mi az erőforrásunk? Gondoljuk végig, mennyire ismerem, szeretem, milyen tapasztalataim vannak az Egyházzal kapcsolatban, az életében mennyire tudok részt venni – kérte a jelenlévőktől érsek atya. Párhuzamot vont a változó világunk és az aznapi evangélium (Mk 4,35-41) között is: miután Jézus lecsendesítette a vihart, a hitet kérte számon a tanítványokon. Ugyanígy vihar tombol ma az Egyházban, a társadalomban, az ideológiák és az emberi erkölcsök terén, veszélyben a biztonságunk. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, az érzelmeink milyen meggyőződésből fakadnak – hangsúlyozta Udvardy érsek. Vagyis másképp fogalmazva van-e nekünk hitünk Jézusban? Tudunk-e bízni egymásban, az Egyházban, papjainkban?
Nem tekinthetünk egyházunkra pusztán intézményként vagy csoportosulásként, ahogy ez manapság a társadalomban szokás. Hogy ezt jobban megértsük, érsek atya hat pontban fogalmazta meg az Egyház lényegét. Az Egyház szentség. Isten jelen van egyházukban Krisztus misztikus teste által. A misztérium lényege, hogy kapcsolatot kíván, benne kell lenni. Ha a Szentlélek jelen van, bennünk van, akkor nem lehet, hogy reménytelennek lássuk akár az Egyházunkat, akár a plébániánkat. Természetesen mindig feladatunk az, hogy ez a szentségi valóság morálisan is megjelenjen bennünk. Tehát a cselekedeteink nem lehetnek ezzel ellentétesek.
Az Egyház tanítványság is, a tanítványok közössége. A keresztény közösség arról ismerhető fel elsődlegesen, hogy leül és hallgatja az Isten igéjét. Tanítványok vagyunk, a tanítványi magatartással figyelünk az Isten igéjére, ő tanít bennünket. A tanítvány Jézussal van. A tanítvány tudja, hol lakik, vele él, és fokról fokra tanulja meg érteni Őt. Tanítványok közösségéről beszélek, tehát nem csak tanítványi létről, hanem tanítványok közösségéről. Az látszik, hogy a közösségi létnek ereje van, ez vonzó. Egy-egy ember is nagyon sok példát tud adni a plébánián, de valójában a közösség az, ami vonzó tud lenni mások számára – fejtette ki a főpásztor.
Úgy is megjelenik az egyház, mint hírnök. Ez korunkban nem túl népszerű, hisz a hírnök az Atyát, a Fiát, az Ő feltámadását, a megbocsátást és a kiengesztelődést hirdeti; nem öncélú, nem önmagát, nem a hasznot reklámozza.
Továbbá úgy tekintünk magunkra, mint Isten zarándok népére. Vagyis úton vagyunk, zarándokok vagyunk. Vállaljuk azt, hogy együtt haladunk az úton. Ebben az együtt haladásban vannak társak, vannak, akik hordozzák a terheinket, vannak útjelzők, vannak nehézségek; van, akinek egy-egy szakasz nehezebben megy, de nem hagyjuk ott, nem hagyjuk el, hanem együtt zarándokolunk. Félelem nélkül, megszabadulva az ellenség kezétől és Jézus bíztatásával, hogy veletek vagyok mindennap a világ végéig. Amikor feladatainkat tervezzük, nem szabad csak a problémákból, csak a fájdalmakból kiindulni, hanem ebből a biztatásból indulunk ki.
Természetesen kell beszélnünk az Egyházról, mint intézményről. Általában ez az, ami az emberek fejében ott van. Sok esetben pedig, amikor a megújulás belülről indul, akkor úgy tűnik, hogy annak az intézményi részét kell lebontani, és akkor minden jó lesz. Láttuk az egyháztörténelemben, hogy ez nem így van. Az intézményre szükség van. Benne vagyunk a világban, és ez nem baj. Hanem inkább az a kérdés, hogy hogyan használjuk a világ javait evangéliumi szemmel. Az intézmény az, ami leginkább egy korhoz, kultúrához kötődik, és ez az, ami leginkább tud változni és változzon is, hogyha ez szükséges. Az intézményre úgy tekintünk, mint eszközre. Nem, mint egy lényegi elemre, mint eszközre, de ez kell. Természetesen ezeknek az intézményi kereteknek is az evangéliumot kell szolgálniuk.
Végül a bizalomra irányította érsek atya a figyelmet: nagyon nagy szükség van az Egyházunkba vetett bizalomra. Nem tudok bízni abban, akit nem ismerek. Nem tudok bízni abban, akivel nem vagyok jelen, és nem tudok bízni abban, akit nem szeretek. Vegyük ki ebből bármelyiket is, van-e bizalom. Ezért igen, fontos, hogy legyek jelen az egyházam számára, benne lenni ünnepben, szolgálatban, készületben. Nem könnyű napjainkban az egyházon belül eligazodni és jól ismerni. Ezért az egyház alapvető biztos tanítását kell még jobban megismerni, mert akkor van lehetőség megszeretni. Bízzunk legfőképpen az Istenben, mert szeret, megvált, éltet, és mert ígéretet tett, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajtunk. Ez mindennapi valóság. Nagyon meg kell erősíteni a reménységünket. A szeretet cselekedeteinek a gyakorlása fejezi ki a bizalmat. Magam is erre vágyok, ezt szeretném tenni és erre bíztatok mindenkit, hogy bízzunk egymásban, papjainkban, püspökünkben, és mi, papok is a hívekben – fejezte be tanítását az érsek.
Az előadást követően kiscsoportokban folytatták tovább a képviselők és önkéntesek az együtt gondolkodást, megosztották tapasztalataikat, lerajzolták, milyennek képzelik az Egyházat, ha az egy személy lenne. Az ebéd után tanúságtételeket hallhattunk, majd Csernai Balázs atya zárta a napot összefoglaló előadásával. Balázs atya evangéliumi történetekkel – amelyeket le is rajzolt – világított rá, hogy lehet-e az Egyházat szeretni, lehet-e szenvedélyesen szeretni. Az óriás Góliát képével szimbolizálta azt a sok gondot, amelyekkel Egyházunk küszködik. Ismerjük Dávid történetét: bízik Istenben és győz. Hangsúlyozni kell, hogy az ellenség nem a másik ember, hanem mindig a gonosz.
Ugyanígy bízott Jézus Péterben, a kősziklában is, amikor az Egyházat rá építette, még akkor is, amikor Péter háromszor is megtagadta. Jézus önátadása az utolsó vacsorán kezdődött, amikor az apostolok kezébe adta önmagát, és a kereszthalálával teljesedett ki. Jézus egészen nekünk adja önmagát, egészen a keresztig. Ekkor megtörik a szikla; mert nem tudunk olyan mélyre esni, hogy Ő el ne kapjon bennünket… nem felülről, hanem alulról, mert vállalta értünk azt a mélységet. A kősziklának meg kellett törnie, hogy rá hullott magok talajra találjanak és kikelhessenek. Ott tudjuk leginkább befogadni Isten szeretetét, ahol a leginkább megtapasztaljuk gyengeségeinket, összetörtségünket, kudarcainkat – helyezte szívünkbe útnak indító gondolatait Balázs atya.
Bátorító, lelkesítő gondolatokkal, imádságos hangulattal és érsek atya áldásával indulhatott útnak az egyházmegye számos területéről érkezett egyházközségi képviselő-testületi tag és plébániai önkéntes.
