A házasság, a család emberi létünk alapját jelenti. A Házasság Hetén azt szeretnénk ünnepelni, amik vagyunk – hangsúlyozta Dr. Udvardy György veszprémi érsek a Házasság Hete programbejelentő sajtótájékoztatóján.

Somody Zsuzsanna, a Házasság Hete programjainak egyik főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket. Megtudtuk, hogy az idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot február 11 és 18 között. A Házasság Hete az elköteleződés ünnepét jelenti.

Porga Gyula polgármester már tizenegy éve fővédnöke az eseménynek.

– A mi feladatunk, nemcsak várost, hanem közösséget építeni. A legkisebb közösség a család. A tavalyi év volt az egyik csúcsa ennek a közösségépítésnek. Az Európa Kulturális Fővárosa évet például az ilyen hagyományos programok alapozták meg, mint a Házasság Hete. Szeretnénk 2024-ben is tovább erősíteni a közösségeket. Az érsekség volt az első partnere a rendezvénynek, de minden évben tudtuk gazdagítani a kínálatot a csatlakozó civil szervezetek, egyesületek, apró pici közösségek segítségével. Régi, új kezdeményezés, hogy a gyémántlakodalmukat ünneplő párokat meghívom egy vacsorára. Akik 60 éve házasságban élnek, azok igenis a város mintaképei. Várjuk a jelentkezőket! Elindult a vándorbölcső kezdeményezés is. A díszesen faragott bölcsőt elsőként a város idei első újszülöttje kapta. Célunk, hogy három havonta új gyermek kapja meg a bölcsőt – ismertette az új kezdeményezést a polgármester.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek arról beszélt, öröm egy ilyen programban részt venni, a Házasság Hete nagy múltra tekint vissza és örömteli, hogy évről évre a vágy is megszületik a folytatásra.

– Azt szeretnénk ünnepelni, amit egyébként teszünk, akik vagyunk. A házasság, a család emberi létünk alapját jelenti, ugyanakkor Isten modelljét is felvillantják. A Házasság Hetében szeretnénk, nem hivalkodva, hanem ünnepi módon bemutatni, akik vagyunk. Az Állandó megújulásban mottó remekül megjeleníti azt, amit a házasság képvisel: a stabilitást, ugyanakkor a dinamizmust. A biztonságot, ezzel együtt a megújulást – hangsúlyozta a főpásztor.

Hozzátette, jó látni, ahogy a várossal és a testvéregyházakkal együttműködve valósulhat meg a programsorozat, mellyel az országos eseményhez is kapcsolódunk:

– Szolgálatunkkal mi is élhető közösségeket akarunk, hiszen az életminőségünk attól függ, milyen az embertársainkkal a kapcsolatunk, milyen a szűk és a tág közösségeinkkel a kapcsolatunk. A kapcsolataink-közösségeink minősége pedig meghatározza a jövőnket. Mi a jövő számára is szeretnénk a jelenben a szolgálatunkat végezni. Az egyházmegyénk jelmondata erre is utal – „Őseink hite a jövő reménye”. Így tekintünk mi a házasságra is. Ezért szeretnénk ünnepelni ezt. Bízom benne, hogy az ünnepünk, a családjaink, a családjaink hétköznapjai minél több fiatalnak adnak bátorságot a házasságra, a hűségre, az odaadásra, az egymásra figyelésre és így a boldogságra.

Závodi Zsuzsanna református lelkész elmondta, hogy a Házasság Hete ünnepi, záró istentiszteletének az idei esztendőben ők adnak otthont, ahova nagy örömmel várják a házaspárokat, ahol személyes áldásban részesülhetnek. Ugyanakkor izgalmas programnak ígérkezik az Élet-gyöngyei imaséta a házastársunkért, a szülőként gyermekeink házasságáért is.

Izsó Zoltán evangélikus lelkész azt hangsúlyozta, Isten teremtési rendje a házasság: nem jó az embernek egyedül lenni. Jó alkotás, jó rend, jó intézmény a házasság. Akik ezt gyengítik, azok mi magunk, az emberek vagyunk.

Héthelyi Réka, a Házasság Hetét szervező Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól és Zugschwert Szabolcs, a Foton egyik képviselője kifejtette, a fiatalok felé nyitva a Fotonban filmvetítést tartanak: Makk Károly klasszikus alkotását, a Szerelem című filmet tűzik műsorra február 16-án 19 órától. Maga a Foton pedig új helyszínként csatlakozik a rendezvényhez.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »