Kicsi vagyok én, boldog leszek én, én leszek a legjobb ember a Föld kerekén.

Ezzel a mottóval hirdetett idén gyermekrajz pályázatot a Kukkantó Egyesület a Házasság hetéhez kapcsolódva. Több mint 200 pályaművet küldtek be az óvodások és a kisiskolások, készült rajz filctollal, ceruzával, volt, aki festett, mások montázs vagy képregény formájában fogalmazták meg a gondolataikat, a legjobbakat díjazták.

A beérkezett munkákat Hegyeshalmi László képzőművész és Somogyi Eszter, a Szent Margit Óvoda vezetője értékelték, aki elmondta, nagyon változatos technikával dolgoztak a gyerekek, készült rajz filccel, ceruzával, vízfestékkel. Találkoztak grafikával, montázzsal, sőt képregénnyel is.

– A gyerekek mindig meglepnek minket, hiszen olyan változatosan tudják ábrázolni a családot, az összetartozást, a szeretetet, a kis vágyaikat, szimbólumokat.

A rajzokon a teremtett világ szépségeit, a családi élet örömteli pillanatait láthatjuk – tette hozzá Tornavölgyi Krisztián, az Érsekség irodaigazgatója, aki az érsekség által felajánlott különdíjakat adta át az eseményen.

Külön díjazták az óvodásokat, az első, második, harmadik, valamint a 4., 5., 6. osztályosokat, emellett több különdíjat is átadtak.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »