„Gyermekkoromban – ámbár attól nem féltettek annyira, mint az ifjúkortól – nem szerettem tanulni s igen keservesen esett, ha rákényszerítettek. A kényszer javamat akarta, csak én viselkedtem rosszul; ha nem szorítottak, nem tanultam.
A kényszercselekedet, még ha jó is, nem igazán értékes cselekedet; s nem is azok tették nekem a jót, akik hajszoltak, hanem te igazítottál engem jóra, Uram. Mert ugyan mi másra valónak szánták ők kezük alatt szerzett tudományomat, mint a gazdagságban is étlen emberi kapzsiság és ostoba dicsőhödés folytonos fűtésére? Te pedig, hajunk szálainak is számbavevője, a tanulásomat szorgalmazók minden rövidlátását hasznomra fordítottad, az enyémből pedig, az én hanyagságomból, büntetést igazítottál fejemre. Éretlen fiúcska s már tele bűnökkel: igen rászolgáltam! Így mások oktalan eljárását javamra fordítottad, amit meg magam hibáztam, igazságosan megbüntetted.
Valóban beteljesedik rajtunk törvényed alapgondolata: minden rendetlen vágyakozás önmagának büntetése!”
(Szt. Ágoston: Vallomások, Első könyv XII. fej.)

„Még most sem egészen világos előttem, miért irtóztam annyira a görög nyelvtől, amelyet jókorán tanulnom kellett. A latint ellenben igen kedveltem, nem ugyan elemi, hanem magasabb fokon. Mert az írás, olvasás, számolás elemi dolgainak tanulása a latinban is éppen olyan visszataszító és terhes volt nekem, mint az egész görög nyelv. De ennek is bűnös mivoltom és ingatagságom volt a gyökere, mert test voltam és szellem, mely ide-oda csapong és nem akar megállapodni (vö. Zsolt 77,39).
Hiszen világos, hogy alapvető mivoltomnál fogva sokkal hasznosabb volt nekem az elemi oktatás, amellyel lassankint megtanultam s immár tökéletesen tudom olvasni a kezem ügyébe akadó írást, s le tudom írni, amit csak akarok; – hasznosabb, mondom, mint az a másik, amely rászorított, hogy a magam ballépéseit elfelejtve Aeneas bolyongásait tartsam eszemben; vagy versekben sirassam Dido szerelem-öngyilkos halálát: az meg, hogy én magam, ráfelejtkezve e tanulmányokra, tőled Uram, én életem, kihervadtam, nyomorult feledséggel könny nélkül viseltem.”
(Szt. Ágoston: Vallomások, Első könyv XIII. fej. 1.)

„Nevelni annyit jelent, mint bevezetni az igazság teljességébe. Nem lehet beszélni katolikus nevelésről anélkül, hogy ne szólnánk az emberségről, mert a katolikus identitás lényegében maga az emberré lett Isten. Először a magatartást meghatározó alapvető emberi értékekre kell nevelni, aztán lehet csak a keresztény magot elvetni. Tehát először az emberi érték, aztán jön a hit. Az iskolában nincs helye a prozelitizmusnak, azaz nincs áttérítés. Az emberi értékekre nyitás a teljességre irányul. Ehhez pedig szükség van a transzcendenciára. Ma éppen az a képesség hiányzik a nevelésben, ami önmagunk meghaladását jelenti. A mai nevelési válságot az adja, hogy elzárkóznak a transzcendencia elől, pedig a keresztény nevelés éppen arra készíti elő a szívet, hogy ott az Úr megnyilatkozzon a maga emberi teljességén keresztül.”
(vö. Ferenc pápa beszéde a Nevelésügyi Kongregáció világtalálkozóján, 2015)

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »