A Tihanyi Bencés Apátságban március 21-én 18 órakor Dr. Várszegi Asztrik culus-i c. püspök, kiérdemesült pannonhalmi főapát, Dr. Udvardy György veszprémi érsek és Mihályi Jeromos perjel, az apátság elöljárójának vezetésével ünnepi liturgiában emlékeztek Szent Benedek apátra, a bencés rend alapítójára, Európa fővédőszentjére.
A szentmisén részt vettek a tihanyi egyházközség tagjai, a tihanyi bencések által ellátott hét település hívői, valamint bencés diákok és öregdiákok a környékből.
Várszegi Asztrik főapát szentbeszédében Szent Benedek Regulájának három fontos szabályáról beszélt: “Tisztelj minden embert!”, “A jó szó többet ér minden adománynál.”, “A fiatalabbak tehát az öregebbeket tiszteljék, az öregebbek a fiatalabbakat szeressék.”
A szentmisén a Tihanyi Bencés Apátsági Templom Kórusa énekelt Kővári Péter karnagy-zeneigazgató vezetésével. A liturgia után a bencés szerzetesek szeretetvendégségre hívtak mindenkit.
SZENT BENEDEK ÉLETMŰVÉRŐL
547. március 21-én hunyt el Szent Benedek apát, az első bencés szerzetesi monostorok megalapítója Közép-Itáliában. Benedek keresztény szülőktől származott. Serdülőként Rómában tanult, államigazgatási pályára készült.
Azokban az évtizedekben vagyunk, amikor összeomlott a Nyugatrómai Birodalom (476), és a népvándorlás hullámainak újabb és újabb népei néhány évente meglepték Itáliát. A közigazgatás összeomlott, az állami szolgáltatások kezdtek megszűnni. Nincsen már nyoma a római jólszervezettségnek, igényességnek, erős kéznek, összetartó erőnek. A külső körülmények romlásával együtt a társadalom belső kohéziója – egységesítő értékrend, célok, törvények megtartása, a régi római erkölcs – is kezdett szétesni.
Benedek, az okos, értelmes, szelíd fiatalember szomorúan érzékelte Róma városában a „Carpe diem!” (Élj a mának!) lelkületét, kortársai ürességét. Azon gondolkodott, hogy miként lehetne ismét értelmessé és boldoggá tenni az egyén és a társadalom életét új célok szolgálatában. Fiatal felnőttként elvonult Róma zajától és 70 km-rel arrébb, az Appenninek nyugati oldalában egy völgyben, Subiacóban telepedett le. Sokat olvasott, a tudományokban képezte magát, és tanulmányozta a kereszténység alapműveit: a Szentírást és a korábbi évszázadok nagy teológusainak munkáit. Emellett dolgozott, gondolkodott, imádkozott. Eljutott lelke mélységébe, csendjébe, majd megtalálta a békét és a káoszból kivezető utat, amelyet fel tudott kínálni kortársainak.
Néhány évtized alatt Közép-Itália hegyeinek magaslatain, védett helyeken „mini városállamok”, fallal körülvett monostorok alakultak. Az új társadalmakba azok gyűltek össze, akik át akarták menteni a római kor műveltségét, tudományosságát, kultúráját; értelmesen akartak élni és a jézusi tanítás, vagyis az igazi humanizmus szerint. A falakon belül megtalálható volt minden, ami az élethez szükséges volt akkoriban: kút vagy ciszterna, kertek, pékműhely, kézműves műhelyek, gyógynövények, könyvtár, iskola, templom, alvóhelyek, betegeket ellátó hely.
Pár száz év múlva már kb. 1200 bencés monostor volt egész Európában: ezek mentették át a zavaros időkben a humánumot, a kultúrát, az életörömet, a lelki békét, a nagy célokat és a hitet a jövőbe.
