A veszprémi káptalan birtokainak 1727. évi urbáriuma
Maksay Ferenc történész a 16–17. századi urbáriumok kiadása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az urbárium a mezőgazdaságtörténet egyik „legváltozatosabb és legéletszerűbb” forrástípusa.
Változatosság jellemzi az egyes urbáriumokat territoriális és kronológiai alapon, és ennek megfelelően tartalmában is. De ugyanígy változatos kép tárul elénk egy-egy birtok határain belül is. Az eltérő földrajzi adottságokból fakadóan a gazdálkodás sokszínűsége jellemezheti a birtokot, míg egyes községekben a szőlőművelés, másutt az erdőgazdálkodás, a gabona- vagy gyümölcstermesztés volt inkább hangsúlyos. Életszerűsége pedig éppen ebből ered. A korszak iránt érdeklődő számára az urbárium meglehetősen pontos képet ad a maga tömör formájában az egykor élt falusi társadalom munkával teli hétköznapjait számos tekintetben meghatározó földesúri szolgáltatásokról, birtokoshoz való viszonyáról, az egyes jobbágycsaládok vagyoni állapotáról. Mindezek miatt az urbárium rendkívüli jelentőséggel bír a gazdaság- és a birtoktörténet számára, emellett pedig a helytörténet és családtörténet egyik megkerülhetetlen forrástípusa is.
1725-ben Acsády Ádám püspöki megerősítéséhez szükséges kánoni vizsgálat szerint a nagypréposttal együtt hatan alkották a káptalant. A káptalani birtokok gazdasági kormányzata a középkori és törökkori előzményekre épülhetett, és az 1727. évi urbárium is azt mutatja, hogy a birtok legfőbb felügyelője a káptalani dékán volt. Míg a török hódoltságot megelőzően a káptalan birtokait Veszprém vármegyében 16–24, Zala vármegyében 28–30, Somogy vármegyében 12 falu és a Fejér megyei Füle alkotta, addig ez a szám 18. század elejére jelentősen lecsökkent, főként a falvak elnéptelenedése és pusztulása miatt. Az oszmánok kiűzését követően Veszprém vármegyében: Kádárta, Rátót, Fok, Fokszabadi, Fejér vármegyében Füle maradt káptalani birtok. Zala vármegyében Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Paloznak, Csopak, Füred, Szőllős, Pécsely, Vászoly, Kisfalud, Felsőpáhok, Merenye, Újlak, Garabonc, míg Somogy vármegyében: Kiliti, Ságvár, Nagyberény tartoztak a kanonoki testülethez. A birtokok változatos domborzati tájon terülnek el: a Veszprémi-fennsík termelésre alkalmatlan vidéke az erdőben szegény, alföldi jellegű Mezőfölddel folytatódik kelet felé. Nyugat felé a Balaton-felvidék erdőségei, szőlő- és gyümölcstermesztésre alkalmas lejtői találhatók. Az itt fakadó patakok (Séd, Sárvíz) vize kiváltképp alkalmas volt vízimalmok építésére. A Somogy vármegye északkeleti részében található káptalani birtokoknál a somogyi dombság vidékén az erdők helyett a szántóföldek dominálnak. A Zala vármegye délkeleti részére eső birtokok szűk határa termékeny, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldalak közt feküdt.
A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban a székeskáptalan gazdasági levéltárában található, jó állapotban lévő kötet borítóján aranyozott betűkkel nyomott cím (Urbarium Capituli Wesprémiensis 1727) utal a tartalomra. A kötet üres oldalakkal kezdődik. Ezt követi az 1727. április 17-ére keltezett urbárium, amely az új úrbéri szolgáltatásokat, járadékokat közli magyar nyelven. A rövid latin bevezető szerint a káptalan kérésére Acsády püspök elrendelte a szomszédos uraságokhoz hasonlóan az urbárium kiadását, melynek összeállítását Sztankovánszki Ádám alispán és Kenessey István Veszprém vármegyei táblai ülnök végzett el és hitelesített. Ezt követi a huszonkét településre külön-külön megállapított új rend lejegyzése 19 számozott oldalon keresztül. Ezután a káptalan birtokainak részletes összeírása következik, amely teljes egészében latin nyelvű. A rövid bevezető szerint szintén Acsády püspök utasítása alapján, 1727. március 1-jén kezdte meg a káptalani falvak jobbágyságának összeírását, és az addigi szolgáltatások, járadékok rögzítését Fabsich Mihály őrkanonok, a káptalan dékánja és Török András főszolgabíró. Az összeírás táblázat formájában került lejegyzésre: feljegyezték a családfő nevét, fiaik számát (feltehetőleg a 15 éven felüli fiúkra gondolhatunk), a belső telek, az ahhoz tartozó szántók, rétek nagyságát, ha volt, akkor a megművelt szőlőterületet, az igásállatokat, juhokat, méhkaptárokat.
Az értékes forrás – az 1755. évi urbáriumokkal együtt – a Veszprémi egyházmegye múltjából című kiadványsorozat 24. köteteként jelent meg 2012-ben Kálmán Dániel, Mihalik Béla Vilmos és Zarnóczki Áron munkája nyomán.